"...anyukám haja rövid és elhagyott az apukám. / Mért mindig a hiányosságaim kérdezitek?"

"Feküdj vissza / a puha ravatalba, Barbi, mondom, de meg sem hallja."

"Körbeforgok, tapogatok. / Vigyorognak az angyalok."

Most szép idő van és nem láttalak, / Mióta minden programodnak én / Lettem az esőnapja.

"és nem marad az égi kárpiton / csak alma, férfi, nő s egy pár piton"

"A kisasszonyok még ropják a táncot, / Izzadságcseppeket hullajtanak, / S úgy néznek rátok, mint aki megbántott / Egy egész ártatlan gerlehadat."

"talán Dsida is a Tinti kutyájával / pont erre sétált egyszer, / ő is így varrhatta rá / a szeptemberre a magányt."

jönnek rendre jegyet lyukasztani / a falfehér éjek s napok...

Ahol egyszer megaludt az ember, / lenyomatát megőrzi a tér

Egy, ki a konyhában zsongít utaztató ízekkel,
Egy, ki saját főztjét szidja: sótlan, főtlen, ízetlen.

bágyaszt a láz, s tompítja még / a halálfélelmet is

Tallinn vakító bőr. Albínó.
Fehér szempillás gyerek.

Tükörbe néztem.
Mióta a Földön vagyok, öregedtem néhány évezredet.
Rég megszűnt a lávafolyás, magmává szilárdultak vonásaim.
Szám áramlásvonala mentén már repedezik a gránit, a gneisz.

együtt mentünk tovább, mondtad, / dánia pont jó lesz, én izlandot / szerettem volna, mert az olyan, mintha / kitalálták volna

Nincs
más, csak a káprázat
Lépcsők futnak fel a csigolyáimon
A veranda üvegajtaján át
istenből kihagyott arc

A Gyíkkirály vagyok – mondta a szőke lány –,
kígyó és madár keveréke,
angyal s ördög fattya.

A férfi már négy napja éhezett, szomjazott
a szétlőtt ház romjai alatt,
mielőtt ráleltek és kivégezték volna.

A szél virága alig nyit
puha szirmot, hazug, törött
törzsén lesz a csendből ép ág.

és hullik a szó, felhabzik az éj
szád pereméig, mint a fekély.
mit tudom én, hogy megmaradunk?
szürkül az udvar. mint a fehér.

A Szépség sem pillant tükörbe
míg Halál járja körbe-körbe.