ha rügyfakadáskor meglelnénk mindet újra vajon fontosak  lennének-e még

Harag, haszonélvezőid fűtik pokoli kazánod, elnyűvöd az idegeket, a testeket lehasználod.

A kard a kezekből kihullt, mobiltelefon vette át helyét, Olyan lánc, amit önként csatolunk fel. A kávéház üres, az utazások gyorsak, Meg sem írja senki. A levelezés, Sándor, képzeld egy pillanat, A romantika ciki, s már a szekér sem szalad.

ha szabad így kedves Sándor szavaljuk éltetjük magát de mi nem ismerjük a hazát csak a szorongást ami a köldökzsinóron jutott át amikor a vajúdás hangját elnyomták a bombák amikor a gyermek és az infláció együtt növekedett amikor a háború megerőszakolta az országot

Gondold meg míg fogy és telik a hold szeretned őt és elveszítened vagy hűvös és sértetlen szívedet őrizni végig épen jobb-e mondd

Hagyományok, munka, hit és szegénység:
nagyapámék pontosan így mesélték.

Ádám öngyilkosságra készül, de Éva mellészegődik,
elmondja, gyermeket vár. Derűs mosollyal írja
le a költő művének utolsó mondatát:
Ember küzdj, és bízva bízzál. Pennájával áthúzza
a Lucifer szót, helyébe Az ember tragédiája,
föléje Madách Imre, a poéta neve kerül.

üvöltenek a farkasok elvéthettem a századot

. A pattogó kavicsok és a rohanó őzek utat mutatnak felé.

2025-ben ünnepli a magyar rádiózás a 100 éves évfordulóját, mivel az első hivatalos adás 1925. december 1-jén indult el  Budapesten.

Mindenki a bűneiért vezekelt.
Hiéna árnyékában haldokoltam,
néha pislákoló fényem észrevetted.
Magzatburokban ragadt szerelem.
30 ezüst mindenkinek.

Vegyél valami nagyon egyszerűt, tedd le magad elé és nézegesd.

az illúziótlan világban
észre sem veszi az ember
ha illúziói
cserepekben hevernek körülötte

Halandók közé, lejjebb szállni, érezni a súly vágyát a fény után, megízlelni a mámort, a hervadást, a színek ősalakját, a gyönyört, a halált.

Egymást követő éjjelen
a segesvári csatáról álmodom,
a fehéregyházi szabdalt völgyekről,
sűrű erdőiről, a héjjasfalvi poros útról,
ahol az akkori szemtanúk utoljára látni véltek.

Hallgatok, nézem a szád,  kóstolom a levest, éget, terítem az asztalt,  köztünk az üvegajtó, csönd mindkét oldalán.

Akaratom soha ki nem merülő  energiája vagy,  szavaimban visszhangzó  megmutatkozás.

Kisgyermekként betlehemet rajzoltam egy gyalult fára. Faforgácsok közepette készült Krisztus keresztfája.

Az elidegenedés szintje lassan emelkedik, mégis belépek hozzád, csábít a harmóniában rejlő disszonancia.

Elvégre mozgó jelzőtüzek vagyunk, odaföntről elképzelhetetlenül szép rajzolat, szívünk óriás kezébe való ökölkő, be lehet törni vele kaput, falat.