Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban.

A jó nem lehet seízű, a jó nem lehet büdös.

Estefelé már szűk a fejem,
magamban a fényt megkeverem.
Valami erő: az kell bele.

Hosszú az út Galileából a sivatagba.
Még hosszabb az út a tudatlanságtól
a mindentudásig. A leghosszabb
a békés közepességtől az idegesítő, zseniális,
sírnivaló, csodálatos megváltásig.

Nem láttam semmit a szememmel, nem hallottam semmit a fülemmel, viszont eltűnődtem azon: hogyan is láthatnám a testemből testemet, hallhatnám hallásomból a hallásomat – igencsak belegubancolódnék; jóformán a csöndig himbálódzik az eső, én pedig átélhettem eközben azt, amit leírt már valaki: ha nem tudunk magunkról, élünk.

Röpködhetnek-e innen stockholmi széles
ágyad fölé lepkék?;
püspöklilák, sárgák, feketék
és színükkel színtelenül káprázatosak?;
elrepdesve, amivel csak
alszol.

Haladok néhány lépést körülbelül olyanképpen, ha levegőben jár a hold, tiszta, alig felhőként, mely nem képződik, hanem foszlik, ám marad mégis, mozdulatlan fogyatkozásban.

Ám ne félj,
ha ébredsz, igézz –
hisz’ a kétség lüktetése
a rezgőpázsit, a hullámtaréj

Szeretném hinni, hogy amíg élek, ragaszkodni fogok az eszményeimhez. De hogy a jövő generációnak is legyenek céljai és eszményei, ahhoz a politika ereje és akarata kell. Ahhoz a család gyönge. Még a nagyon erős család is.

megint összecserélték a napokat
arra sem volt erőm, hogy megnézzem
az augusztusi csillaghullást

Ott a megváltás, azon a villogó kijelzőn, hamarosan eljön az ő idejük. Akkor mehetnek a hivatalnokhoz kérdezni, felháborodni, izzadni. Én is ezt teszem, nem tehetek mást. Ha arra gondolok, hogy író lévén Kínában az első rendbe tartoztam valaha, elmosolyodom.

Az Oktogonnál az óra egy éve
déli vagy éjféli tizenkettőt mutat,
és a villamosok helyén mobilvécék mennek.
Ne viccelj, a vécé fontos.

elővesszük a fekete ruhát
nem vagyok halálos, mondja Parkinson úr
akkor foglaljon helyet
mindjárt jön Embólia kisasszony

Költőnek tartottam magam, csak erről kevesen tudtak. Mind Orosházán, mind a tágabb régióban. Viharsebesen elfelejtik az embert, különösen, ha előtte sem hallottak róla olyan nagyon sokat. A sok túlélés közt írtam.

Férfiparfümök között a női lábak,
Bakunyin halott.
Csak a plakátok megváltó igéi,
csak a puha idő.

Most nem lett semmi. M. János békésen hazudozott, pontosabban olvasmányélményeit keverte valósággal és elképzelésekkel. Ez egy darabig szórakoztató.

de jó gyerek légy és meglásd,
az ecet holnapra visszacukorul,
csak egyet kell aludni, aztán
sokkal jobb lesz majd ugyanúgy.

Át akarok lépni egy határt.
Nem tudom, hol van, határ-e tényleg,
és nem voltam-e már odaát.

Az Eleven Rendet szeretem és keresem; a rendszereket életszerűtlennek, sőt: életellenesnek tartom. Nincsenek előregyártott koncepcióim. Mindenkor engedem, sőt igénylem, hogy: „Vers-Lelkecske, dönts: / milyen testbe bújnál s az / milyen ruhába?”

a felhőhajók
szétszéledtek: nem látni
a Fölső Tengert