• Irodalmi Jelen

    Éljen május elseje

    „Klaudiát újra megragadták a múlt polipkarjai, lelki szemei elé beúszott csapatvezetőjük, Jablonkai Béláné Klári néni, aki hétköznaponként is vörös nyakkendőt hordott a kék köpenyhez, és hetente tartott csapatgyűléseket az aula lépcsőjének harmadik fokára állva.” – Laik Eszter tárcája.

  • Egy szalmaözvegy naplójából
    Hudy Árpád

    Egy szalmaözvegy naplójából – Hudy Árpád tárcája

    Hurrá! Végre elutazott az asszony! Hogy ezt is megértem! Egy hét szabadság, dínomdánom, hejehuja! Nehezen szánta rá magát, hogy hazamenjen anyósomékhoz segíteni pár napra, szinte ki kellett tuszkolnom az állomásra. Nem hagyhat itt annyi időre engem meg a kertet, hajtogatta, de megnyugtattam, hogy ellátom én magam, egy önálló férfinak meg se kottyan pár nap. Csak menjen nyugodtan, a szüleire ráfér a segítség, a kertet majd gondozom én, még öntözni is fogok. Kell ám, mert nagy a szárazság, vettem is hazafelé jövet egy láda sört és pár üveg bort.

  • Örömmakett
    Varga Melinda

    Örömmakett – Varga Melinda tárcája

    Ólmos hideg ült a városra, az meg homlokát ráncolta, mint egy dühös öregember. Szürke, testes fagy telepedett az épületekre. Jégvirágok lepték be az ablakokat, szembekacagtak az elkényeztetett, piros szirmú muskátlikkal, kevély gerberákkal és kisasszonyosan kényes orchideákkal.

  • Irodalmi Jelen

    Méhes Károly: Történelmi család

    „Mind hiteles, anyakönyvi adat, persze!, kiáltotta a témavezetőnő, miközben idegesen állítgatta a ventillátort, aminek ide-oda kapó szelétől egy-egy gépelt oldal, nyomtatvány fellebbent az asztalon lévő papírhegyek tetejéről.
    Persze!, mondta Szekeres Vali, ő is már kissé emeltebb hangon, és elkapott egy orra előtt elvitorlázó A4-est.” – Méhes Károly tárcája

  • Hudy Árpád

    Hudy Árpád: Betűszilánkok 4. Lám, Ady és Csinszka

    „Lám Béla életének is sorsdöntő színhelye volt a soknevű kastély. E fiatal mérnökhallgató és tartalékos tiszt jegyesét, Bertukát szerette el Ady az első világégés küszöbén.”

  • Andor Csaba

    „Az ember tragédiája kimászott a sírból…” – Botrányos bevezetővel jelent meg Madách főműve

    Az ember tragédiájának legújabb kiadása előtt érdekes bevezetőre bukkantunk, amely képzavarai mellett a Madách-életrajz számos részletének ellentmond. Ráadásul a 18. századhoz köti a 19. századi szerzőt. Andor Csaba jegyzetét olvashatják.

  • Hudy Árpád

    Hudy Árpád – Betűszilánkok 1. Ördögszekér

    Amikor a már halott íróját sújtó, több évtizedes ideológiai szilencium után 1979-ben megjelent a bukaresti Kriterion kiadásában, meg sem vettem. Nem ismertem, nem érdekelt. Az irigyelt-csodált anyaország túlparti, dél-partiumi rádiós fülelőjeként és tévés kukkolójaként – odautazni alig lehetett, a nyomtatott betű odaátról hófehér, üldözött holló volt – idegennek éreztem minden transzszilván megnyilvánulást, a táncháztól Dsidáig (már amit megismerni engedtek belőle), s ezen a magyar szak négy kolozsvári éve sem változtatott, sőt. Jó pár éve aztán nem győzöm szórni a fejemre a hamut.

  • Laik Eszter

    Gang

    „Remegő kézzel babrált a zárral, szinte rátapadt az ajtóra, nekinyomta a homlokát, közben motyogott valamit, amitől úgy nézett ki, mintha a Siratófalnál imádkozna.” – Laik Eszter tárcája.

  • Gazdik Péter festménye
    Szakács István Péter

    Szakács István Péter: Kémek réme

    Hát mit gondolnak ezek rólunk?! Hogy éppen a magunkfajta csóró kisemberek veszélyeztetnék a világ első számú nagyhatalmát?! Ugyan már, mi a légynek sem ártunk! Ennek ellenére több éve megfigyelés alatt tartanak.

  • Karácsonyi László festménye
    Szakács István Péter

    Szakács István Péter: Képtelen kívánság

    Maga az? Miért jött vissza a határidő lejárta előtt? Hát nem megesküdött, hogy ha aláírom a szerződést, nem fog többet zaklatni? Mondja, mi a francot akarhat még tőlem! Micsoda?! Hogy meggondolta magát?! Hogy felejtsük el az egészet?! Már megbocsásson, de ez még viccnek is rossz egy olyan több ezer éves cég menedzserétől, ahol a legrafináltabb módszerektől sem riadnak vissza a kitűzött cél elérése érdekében. Még ha én, a csóró ügyfél jönnék azzal, hogy többet is kérhettem volna cserébe! Vagy, hogy kurvára megbántam már ezt az egészet!

  • Boldog Zoltán

    Börze

    „Viccesek lettek a gimnazisták, az egyetemisták, a drága naplopók, akik a tanműhelyek helyett beülnek a fűtött osztálytermekbe, és rájuk szabott kottákon bezongorázzák fejükbe több ezer év tudását. Nevetség tárgya lett a szellem, a matek a szinusztétellel, a fizika Newton első törvényével, a kémia a kovalens kötéssel, a biológia a bőr egyes rétegeivel, hogy mennyi húzható még le az emberről.” – Boldog Zoltán tárcája

  • Laik Eszter

    Szöktess meg

    „Az ápolás méltósága valahol a háborúk iparosodásával veszett el. A beteg testek tömege kezelhetetlen. Csak a beteg önmaga kezelhető. A végsőkig rutinizált és technicizált gyakorlatban nincs helye személyességnek.” – Laik Eszter tárcája.

  • Sultanus Beatus

    Milyen könyvektől tilt el a magyartanárod?

    Megszereztük egy magyartanár feketelistáját, amelyben a diákokra nézve legveszélyesebb olvasmányokat gyűjtötte össze. Most fény derül az évekig rejtegetett titokra. A nyár talán alkalmas arra, hogy elolvass közülük néhányat. Nyári könyvajánló középiskolásoknak.

  • Laik Eszter

    A jó szülő felel

    „Tapogatja a párkányt, egyenként fogdossa a radiátor hideg bordáit, aztán a mosható, olajos falfestéket, szimatol, szaglászik, és elraktározza az iskolaszagot. Jó volt visszasurranni.” – Laik Eszter tárcája

  • Gömöri György

    Salamander

    Ki az, aki kezében tartja az ügyet „föntről”? P. úr, az Állami Főügyész.

    Ki az, aki kezében tartja az ügyet „föntről”? P. úr, az Állami Főügyész.

  • Sultanus Beatus

    Pornóból doktorált – avagy a bölcsészet haszna

    Egy fiatal szegedi kutató a pornófilmekről írta doktori disszertációját. Kísérlete egyszerre fontos és ijesztő. Cikkünkből kiderül, miért.

  • Laik Eszter

    Az én Oglützeim

    „A mi, 1953-ban épült házunk esetében még attól sem tudok elvonatkoztatni, hogy egy áthallásokkal teli korban falai talán szánt szándékkal lettek áthallásosak.” – Laik Eszter tárcája.

  • Braun Barna

    Nyáry Krisztián mint Viagra

    Braun Barna válaszát olvashatják Boldog Zoltán jegyzetére, amely „Nyáry Krisztián mint ránctalanító krém” címmel jelent meg.

  • Weiner Sennyey Tibor

    Kelet az Kelet – Lee Gil Won versei elé

    Lee Gil-Won – koreai költő – Budapestre látogat, magyar nyelvű verseskötetének megjelenésének alkalmából. Költészetéről Weiner Sennyey Tibor írását olvashatják.

  • Onagy Zoltán

    Onagy Zoltán: Halni meg és B. Horváth István: Mécsesek Szervác Józsefért

    Az Aszály előtt páratlanul, a túlzásokig keserű pentatonja mégis váratlanul éri az olvasót (engem). Szeretné megkerülni, nem kívánja feltenni az obligát kérdést: miért ilyen kevés ez a burjánzó szomorúság, elveszettség, komor tekintet? Miért, honnan ez az elképesztő bú és bánat, világméretű nihil? Ez még a kilátástalan kommunizmus építése, netán már a kétségbeejtő kapitalizmusé? Elő- és felkészít? Tudatosan vezet az Átdolgozás változó világszemléletébe?