Néhány héttel ezelőtt hallottam a hírt: egy floridai iskolában a szülők botrányt csaptak, amiért a diákoknak egyik órán bemutatták Michelangelo Dávidját, amely szerintük erkölcstelen, szeméremsértő. Megdöbbentett ez a prüdéria és álszemérem, és eltűnődtem, hogyan és miért is ábrázolták az emberi testet az őskorban, az ókorban vagy a reneszánszban.

Néhány hónapja ünnepelte Nádas Péter nyolcvanadik születésnapját, s ennek alkalmából megajándékozta olvasóit. A Jelenkor Kiadó publikálta az író legszemélyesebbnek tartott művét, a Rémtörténetek című regényét, valamint az Egy teljes év – Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötet, amely Károlyi Csabával több mint egy éven át Zoomon folytatott  beszélgetéseik szerkesztett változata. Végül a Deák Erika Galériában megnyílt Nádas Péter Minimo (Minimális) című fotókiállítása, és ehhez kapcsolódóan megjelent a kiállítás fotóanyagát és egy eddig teljes terjedelmében nem olvasható esszét, A sötétség színeint tartalmazó album a Galéria gondozásában.

Szöllősi Mátyás 2019-ben a Transzszibériai Expresszel utazott egészen Ulan-Udéig. A vonatúton készült fotósorozatát közöljük.

Szórt, szürke fény, a film szélét jelző Leica-kocka a képen, esszésorozatok fotókból – Benkő Imre fotográfus védjegyei ezek. Aki egyszer megismeri világát, nem tud szabadulni tőle, legyen az az ózdi kohászat képben elbeszélt pusztulásregénye, vagy a Sziget Fesztivál örökké változó arca. A Magyar Művészeti Akadémia kiadója lenyűgöző album-monográfiát jelentetett meg Benkő Imréről, a FUGÁ-ban mutatták be a kötetet.

A kényes hangulatokra vágyó Teremtő a művészek eljárását használta: egységessé alakította, homogenizálta az egykor amúgy maga teremtette, részletekben bővelkedő, tagolt látványt.

Míg a megértés megsokszorozza a világot,
a megélés csak önmagát mutatja föl,
teljes egyszerűségében.
Az egyik viszonyít, a másik leválaszt.

A csóré gallyak mint jajgató cigánylányok forognak ugyan
ki vetne ügyet rájuk a paplak eleji vén fenyők összehajolnak
zúgásuk kerek idegen honnan szállhatott magjuk a föld agg
mint a mondák mohó ágak marnak a Hold puha testébe

A kép (s különösen a fotó) külön életet él. Azáltal, hogy az információt, mint valóságost közli, egyetlen körülhatárolt síkba rendezve, kiszolgáltatottja lesz a rajta kívülálló valóságnak. Ő, aki diktált, meghajolni kényszerül. Az élete annyi, amennyit adnak neki; a jelentése annyi, amennyit látnak benne; a sorsa az, amivé válik.

Makkai Bence fotógalériája

Kmetovics Milán fotói

Klasszikus magyar és külföldi fotográfiák

Gulyás Miklós: Keleti pályaudvar című fotógalériája

Hajas Tibor galériája

A művészet különböző megnyilvánulásai már gyerekkorom óta bűvöletbe ejtettek. Az évek folyamán flörtöltem az írással – verseim és rövidprózáim irodalmi lapokban és antológiákban jelentek meg – és a grafikával is – ez utóbbi a Fata morgana című kiállításban materializálódott. De valami hiányzott... Amikor édesanyám, Irina Brunhilde Nedelciu – aki megajándékozott a természet és a művészet iránti fogékonysággal – megvette első fényképezőgépemet, felfedeztem egy elbűvölő világot és egy egyedi kifejezésmódot, amely lehetővé teszi a legmélyebb érzések és gondolatok elemzését és kivetítését. Férjemnek, Phillip Hayesnek köszönhetően – akitől sokat tanultam – performánsabb gépekkel kezdtem dolgozni, és ma már a képek számítógépes feldolgozása sem idegen számomra.

Somogyi Laura galériája

1975-ben születtem Marosvásárhelyen. Időnként fotózok, írok, vagy fotóinstallációkat bütykölök.

Van egy minősége a felnőtt tudatnak, ami nagyon kevesünkre jellemző. Azokról beszélek, akik megengedik magunknak, hogy ne hazudjanak. Egy pillanatra, és nem többre: amikor megnyomom az exponáló gombot.

„Filmjeink nagy részét elemészti majd a felejtés, a jövő túllép rajtuk. Ám a digitális technikában az a csodálatos, hogy a kép másolata megegyezik a kép eredetijével. Az analóg technikában minden egyes másolattal tovább romlik a kép, míg a végén semmi más nem marad csak valami iszonyatos zaj, a reprodukció zöreje. A digitális technikával előállított képeknél nincsen semmilyen különbség az eredeti kép és annak tizedik másolata között. A jövő mozijában a múlt pillanatait újra lehet csomagolni, feltéve, ha a jövőben még érdekelni fog valakit az olyan passzív időtöltés, amilyen a mozi.” – mondta nekünk néhány évvel ezelőtt Mike Hoolboom, kanadai montázs és filmrendező, aki - többek között - sajátos fringe-filmjével Madonna, Michael Jackson, és más sztárok klipjeit értelmezte újra. Az esszével felérő interjút, melyet Aponyi Noémi készített, most teljes változatában, képekkel, és videókkal együtt két részletben közöljük.

„Amikor fiatal voltam, azt képzeltem, elég, ha megnézem, megnézzük ezeket a filmeket ahhoz, hogy egy más, egy jobb emberi lény alakulhasson ki. Egy érzékenyebb, nyitottabb ember, mert ez igazán a lényeges, kinyitni, és nyitottnak maradni. Elkezdtem filmezni, és lassan, túl lassan rájöttem, álmaink és a valóság iszonyú messze áll egymástól.” - interjú Mike Hoolboommal, kanadai montázs és filmrendezővel. Második rész.