opálos gombszemeim miért  csak bambulni képesek, egy olyan boldogságot, miben mindig minden ugyanolyan

A magma alá bukott az ég kékje, Nap tüze vadul a Földbe csapódott.

Szavakat festek különböző színekre. Átlátszó burokba zárva dolgozom, ezen át figyelnek az emberek.

Unni vágyom magamat.  Hogy álomra ébredjek és frissen elszenderüljek. Hogy életekig csak lombflittereket nézzek,  és azt, ahogy rólam visszatükröződnek.  Hideg selyemruhába lélegezzen a reggeli égbolt, hogy legyen csendem elkapni  felhőcsókokat kék csikóhalaktól.

A sirályokban túlteng az agresszió, kenyérmorzsákat lopnak az emberarcúaktól, és rendőrszerű a tekintetük. Egyesek szerint Krisztus is sirály volt. Előző életében, és berepülte a Jordán torkolatában a bíborszínű eget.

Visszanézek, Paszi orrhegyig mélyeszti belé a fogait. Arcán ugyanaz a sebzetlen kifejezés. Az állkapcsa szoros, egy pillanatra sem rezdül. Furcsa, de a lábam kezd el lüktetni.

A patakok végtelenek, Állam hegyén mélybe zuhannak.

Milyen hangja van az utolsó
kenetnek. Hát az elmének?
mikor valaki megőrül.

Vad, vérszívó gépek dübörögnek,
vaslelkű apagyilkos rokonok
habzó szájjal kiabálnak.

A fiatal nő elejétől fogva
mosolygott egy előre jól kitervelt,
mocskosul ádáz és tökéletes pózban.

A szürke gránitot, melyből született, Szehel szigetének napégette szikláiból vágták III. Thotmesz uralkodásának kezdetén, mikor Hatsepszut úrnő lelke már megkezdte hosszú utazását az Alvilágba, a fáraó seregei pedig Meggidó felé vonultak.

a halál nem vihet el úgy.
kell a különbség az alvilágban,
szükség van valamire
ami jelzi:
vendégségbe megyek.

vannak öröktől fogva létező erdők is
magasodnak mint istenek a purgatóriumból

visszhangzik a júliusi eső,
a benne táncoló kacajjal.

Reggelente látom rajtad, hogy olyan vagy, mint a
századik alkalommal elszökő rab, kit estére
visszavisznek tömlöcébe.

Kertai Csenger a májusi Irodalmi Jelenből olvas fel

megigazítja rajtam a kétségbeesést.
a karjával vesz méretet.

Egyedül maradtunk a pusztulás
fogatlan állat-ínyén, meztelen.

Elképzelem hogy mással fekszem este
hallgatok mindenféle lelkiismeretre
reggel zuhanyzom csak legyek friss estig
a szégyen illatát bőröm nem ereszti

nyáron a fény hátulról,
Isten háta mögül érkezik,
mi csak árnyékot adunk,
két sötéten világító részből
egyik világosabb sötét,
már-már szürke.