Ugrás a tartalomra

A Nyomozó kapta a legtöbb díjat a magyar filmkritikusoktól

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait pénteken Budapesten; a legtöbb díjat a Nyomozó, a legjobb filmnek járó B. Nagy László díjat a Delta kapta, Bacsó Péter munkásságát életműdíjjal jutalmazták a filmkritikusok.

Bezárás fenyeget több budapesti art-mozit

 
Idén több budapesti art-mozit is bezárás fenyeget a csökkenő támogatás, a növekvő üzemeltetési költségek és a gazdasági válság miatt várhatóan visszaeső nézőszám miatt, ezért a Budapesti Art-mozi Egyesület a Fővárosi Önkormányzathoz fordul anyagi segítségért – közölte a szervezet alelnöke.

Pályázat a www.tollal.hu-n

A Tollal.hu portál pályázatot hirdet nyomtatásban még meg nem jelentetett, illetve más pályázaton vagy versenyen nem szerepeltetett irodalmi alkotások megmérettetésére.

13 Oscar-jelölést kapott a Benjamin Button kölönös élete


A Benjamin Button különös élete című film 13 jelölést kapott az Oscar-díjra, ezen belül esélyes lehet a legjobb film, a legjobb színész (Brad Pitt), a legjobb női mellékszereplő (Taraji P. Henson) és a legjobb rendező (David Fincher) díjára.

Csillala mester a kolozsvári színházban

Szombaton, február 7-én délután 5 órától és vasárnap, 8-án délelőtt 11 órától. kerül sor a kolozsvári színház új stúdiótermében Kozma Mária Csillala mester című mesejátékának ősbemutatójára, Keresztes Attila rendezésében.

SZÉPIRODALMI FIGYELŐ


MÉG KAPHATÓ A SZÉPIRODALMI FIGYELŐ 2008/6. SZÁMA!

Gazdag program Erdélyben

Gazdag rendezvénysorozattal ünneplik Erdélyben január 22-ikét, a magyar kultúra napját; néhány városban már elkezdődtek az ünnepségek. A Román Kultúra Napja és a Magyar Kultúra Napja között csupán egy hét különbség van (az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik).

Háromnapos programsorozat Érden

Ahogy tavaly, úgy idén is Érden tartja ünnepi választmányi ülését a Magyar Írószövetség választmánya. Érd városa idén második alkalommal adja át az Írószövetséggel közösen alapított Bella István-díjat, amelyet fiatal költők és műfordítók kaphatnak. A gálaesten Temesi Ferenc író mond rendhagyó ünnepi beszédet. 

Pályázat Mészöly Miklós meséinek dramatizálására

Mészöly Miklós meséinek dramatizálására hirdet pályázatot a Mészöly Miklós Egyesület, a szekszárdi Irodalom Háza és a szekszárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtár, azzal a céllal, hogy a fiatalokkal – életkoruknak megfelelően – a meséin keresztül kezdjék megismertetni a város szülöttének munkásságát.

Magyar filmek a trieszti fesztiválon

Több magyar alkotás, köztük Mundruczó Kornél Delta című filmje is részt vesz a 20. alkalommal megrendezett trieszti filmfesztiválon – közölte a Magyar Filmunió.

Meghirdették a Szép Magyar Könyv 2008 versenyt

Idén is meghirdette a Szép Magyar Könyv versenyt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése; a könyvesboltba került, magyarországi, illetve határon túli magyar nyomdákban előállított, tavaly megjelent kiadványokkal február 6-ig nevezhetnek a kiadók – közölték a szervezők.

Csordultig magyar: szombaton kezdődik az amerikai magyar évad

A Budapesti Fesztiválzenekar szombati, Carnegie Hall-beli koncertjével hivatalosan is megkezdődik az Extremely Hungary – Csordultig magyar címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad – mondta el Hiller István oktatási és kulturális miniszter az eseményekről tartott hétfői budapesti tájékoztatón.

Mira Awadot felszólították, hogy ne vegyen részt a dalfesztiválon

Több művész és közéleti személyiség nyílt levélben kéri Mira Awadot, hogy mondjon le az euróvízios dalfesztiválon való szereplésről.

Middlemarch, Moby Dick és Anna Karenina – elsők az elolvasandó könyvek között

George Eliot: Middlemarch, Herman Melville: Moby Dick és Tolsztoj: Anna Karenina című könyvei szerepelnek az első három helyen azon a százas listán, amit a The Telegraph brit napilap készített, és amin azok a könyvek szerepelnek, amelyeket a napilap szerint mindenkinek el kellene olvasnia.

Deus tardat – Isten késik


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Deus tardat című előadás új impozáns helyszínen, a Kiscelli Múzeum Templom terében látható február 1-jén, vasárnap 18 és 20 órakor (1037 Budapest, Kiscelli u. 106.).
Montázs: Gergye Krisztián

Balázs Áron: Testiség

Január 21-én a Magyar Műhely Galériában (Budapest, VII. Akácfa u. 20.) megnyilt Balázs Áron Testiség című kiállítása. A kiállítás megtekinthető munkanapokon 10–17 óra között február 13-ig.

Rendkívüli könyvakció!

Az UNIVERSITAS Könykiadó, a Ráció Kiadó, a Magyar Műhely Kiadó és a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány rendkívüli akciót hirdet.Január 19-től négy héten át a kiadók összes könyvét 50 %-os akciós áron lehet megvenni a FÓKUSZ Könyváruházban (Bp., 1072 Rákóczi út 14. Nyitva: H–P: 9.30–20.00; Sz: 10.00–17.00)A kiadványok listája megtekinthető a www.fo.hu, a www.universitaskiado.hu és a www.racio.hu oldalakon.

Kertész Imre a párizsi Odéon Színházban

Zsúfolásig megtelt szombaton a párizsi Odéon Színház nézőtere arra a közönségtalálkozóra, amelyen Kertész Imre magyar és Boris Pahor szlovén író arról beszélt, hogyan lett irodalmi munkásságuk központi kérdése a haláltáborokban megélt "történelmi tapasztalat".

Centrifuga-est a Centrálban

Január 29-én 19.00 órakor Centrifuga-est a Centrálban – magyar–roma olvasóteátrum: A félelem nélkül vállalható identitás szabadsága.

Debrecenben a visszaküldött gyűjtemény

Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt magyar pályázati programjainak meghatározó területét jelentették a vizuális művészetek. Az egyik legjelentősebb magyar képzőművészeti magánkollekció mind a győztes Pécs, mind Debrecen terveiben fontos szerepet játszott.

Elhunyt Molnár József író

A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy Molnár Zoltán József Attila-díjas író, az Írószövetség tagja nagy türelemmel viselt betegség után 2009. január 10-én elhunyt. Temetéséről később intézkednek.

Magyar festők kiállítása Hollywoodban

Az Egyesült Államokban élő négy magyar művész, és egy szegedi festőnő állította ki munkáit a nyugati parti magyar kulturális sorozat keretében az amerikai film fővárosában, Hollywoodban.

„Beszélgetés a tükörrel" – író-olvasó találkozó Demény Péterrel

Demény Péter író, költő, publicista lesz a vendége annak az irodalmi-beszélgetős estnek, amelyet az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári szervezete és az Alteregó előadócsoport szervez egy havonta megrendezésre kerülő irodalmi estsorozat nyitóeseményeként.

Kelemeni esték

A Kelemeni esték következő vendége: Papp Tibor költő, író, műfordító. Kérdezi: Payer Imre. Zenél: a Plastic Rabbits Formáció.

Kiállítás Londonban a 100 évvel ezelőtti Magyarországról

Marianne és Adrian Stokes festőművészek 100 évvel ezelőtti magyarországi utazásain készült tájképekből és portrékból összeállított kiállítást nyitott meg hétfő este a Londoni Magyar Kulturális Központban Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki a Tanulás és technológia elnevezésű nemzetközi fórum kapcsán tartózkodik a brit fővárosban. A londoni intézetnek egyúttal ez volt az évnyitó tárlata. A 100 éves útikönyv 75 illusztrációjából 25-30 darabot láthatnak az érdeklődők – mondta el az MTI-nek Takács Ildikó Katalin intézetigazgató.

Polanski Babelsbergben forgat


Roman Polanski, a lengyel származású rendező a Berlin külterületén található Babelsberg filmstúdióban forgatja következő filmjét, mert Hollywoodban nem teheti, az Egyesült Államokban ugyanis az igazságszolgáltatás elől menekülőként tartják őt nyilván.

Danny Boyle filmje tarolt a Golden Globe-on

Los Angelesben 66. alkalommal adták át az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Arany Glóbusz (Golden Globe) filmdíjat. Egy indiai (mumbai) fiatalemberről, a Legyen Ön is Milliomos vetélkedő győzteséről szóló Slumdog Millionaire című film tarolt a Beverly Hilton Hotel báltermében tartott gálán.

ReneMonaSzeánsz – Dozvald János fotókiállítása

 
Január 25-ig tekinthető meg a Magyar Írószövetség Klubjában (Bp., VI. ker., Bajza utca 18., I. emelet) Dozvald János fotókiállítása ReneMonaSzeánsz címmel.

Micimackó visszatér

Nyolc évtized után visszatér Winnie the Pooh, vagyis Micimackó: a csekély értelmű medvebocs kalandjainak legújabb, harmadik kötete ősszel jelenik meg.

Ghymes – 25 éves jubileumi és lemezbemutató koncert

"Mára már Ghymes koncertet rendezni egyet jelent Magyarországon a teltházas előadással, akár a legnagyobb, legrangosabb koncerthelyszíneken is." (Kelemen László)

Megnyílt a Berlini Filharmonikusok digitális koncertterme


Megtartották az első előadást a Berlini Filharmonikusok az interneten, a világhírű zenekar digitális koncerttermében.

Budapesten vendégszerepel A legyező

Carlo Goldoni A legyező című komédiáját 2008. májusában mutatta be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A vígjáték Kiss Csaba szellemes átdolgozásában került színre, Biluska Annamária, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Bokor Barna és László Csaba színművészek előadásában.

Tiziano Madonnája Pécsett

Komoly az érdeklődés Tiziano Madonnája iránt Pécsett, a festményt csütörtöktől láthatja a nagyközönség a Művészetek és Irodalom Házában – közölte az intézmény igazgatója. A Mária gyermekével és Szent Pállal című kép ismeretlen olasz mester alkotásaként sokáig egy pécsi lakás falát díszítette, majd négy évvel ezelőtt a Nagyházi Galéria aukcióján bukkant fel és 140 millió forintos áron kelt el.

Elhunyt Ilosfalvy Róbert, a Magyar Állami Operaház örökös tagja

Elhunyt Ilosfalvy Róbert Kossuth-díjas magánénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze – közölte Várkonyi Judit, a dalszínház sajtóreferense az MTI-vel. A művészt életének 82. évében, kedden Budapesten érte a halál. A Kossuth-díjas és nemzetközi hírű művészt a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Magyar Író Akadémia – Országos Diákíró Verseny

Országos Diákíró Versenyt hirdetett a Magyar Író Akadémia középiskolás diákok, egyetemisták és főiskolások, valamint pedagógusok számára; a pályaműveket március 15-ig várják a szervezők.

Az Eszter hagyatéka című Márai-regény Amerikában

Újabb Márai Sándor-regény jelent meg az Egyesült Államokban; az 1939-ben íródott Eszter hagyatéka című könyvet a Knopf kiadó gondozta.