Adam Piette és Lehóczky Ágnes költők öt éven átívelő vállalkozása révén a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar költőjének, József Attilának versei válnak angol nyelven is elérhetővé. A Tony Frazer vezette angliai Shearsman Kiadó gondozásában 2026 tavaszán megjelenő, kétnyelvű kötet közel 80 versen keresztül nyújt kronologikus áttekintést József Attila életművéről. A fordítások alapjául Stoll Béla 2005-ös, a Balassi Kiadó által megjelentetett kiadása szolgált.
Az alábbiakban ízelítő olvasható a versfordításokból az angol nyelvű kötet megjelenése előtt.

 

From ‘The Song of the Cosmos’

1
I make myself a world that’s singular private
a sea’s just drops of water tiny atoms
forever wracked by desire & by dreams
each human is a strange & lonely planet
no one can live a life carefree & quiet
even the strong like steamrollers turning with calm
flattening roads rumbling on never seem
to cry out my back hurts what shame is that
this bronze plaque signals our eternal order
so draws you to countless zones to strange borders
a few of those who live there cry at death
& some who’ve thought it through are wandering mad
how blooms my soul that the winds of space erode
planet in orbit rich in fecund earth

Master sonnet

I here create this world for me alone
planet in orbit rich in fecund earth
wafting from trees of beauty sweet scents breathe
my brain a roaring city of machines
prowling streets drunk & merry in their bones
sweet garden tryst & all in kisses bathed
chafers hum for love in space’s labyrinth
my dark credo the holy river runs
tired mind at end of day planet revolving
cascades into the dark as it is cooling
like lines of poetry that you’ll forget
if planets all grow desolate & cold
shine faith’s beacon for Cosmos truth be told
my glum planet shines gorgeous in the night

A Kozmosz éneke (részlet)

1

Külön világot alkotok magam.
Mert mint baktériumnak csepp is tenger,
Idegen, messzi bolygó minden ember,
Kinek csak vágya, álma, gondja van.

És, jaj, nem élhet senki gondtalan!
S az erős is forog, de mint a henger,
Mely úttestet simít s dübörg, de nem mer
Fölsírni sírva: Fáj az oldalam!

S mert ez örök-Rendünknek tábla-bronzza,
Eggyét száz más kimért körökbe vonzza.
S csak néhány bús lakója sír e merszen.

Csak néhány gondolat őrül bele,
Hogy mért virít, bár marja Űr szele,
Kerengő bolygó friss humussza, lelkem.

Mesterszonett

Külön világot alkotok magam.
Kerengő bolygó friss humussza lelkem,
Szépség-fák állnak illatokkal telten.
Dübörgő gépváros zugó agyam.

Szétkujtorognak részeg-boldogan
A holdas fények rajta, mint ha kertben
Világbogárkák szárnya csókra rebben.
Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.

S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,
Amint kihűl, lehull az éjbe esve,
Mint feledésbe hulló verssorok.

Ha bolygók és világok mind kihülnek,
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek,
Komor bolygóm a legszebben lobog.

(1923)

*

Bear Dance

the curls & chains gladraggedy bop
those paddy paws so plump they pop
where they grooving to my old pal
shift your bearings to the beautiful girl
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

admire my gorgeous rich fur coat
with my twenty claws yeah me create
made it from marten & rabbit & mole
from dog & wolf & squirrel & vole
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

all fall long been collecting beads
way I found to fashion these teeth
my bad beer belly fat as a tub
good when they’re ravenous my nine wee cubs
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

I walk so slow I’ll tell you why
so the painter can paint me afore I die
that old gal with her head of hair
can be the paintbrush for this teddy bear
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

you whose pot’s full of silver & gold
count out your fistfuls before you grow old
count on your fingers if not with your claws
listen you thieves to the bears’ applause
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

the spheres of the flowers in the copper delight
when they shine like money in the morning light
been five weeks now bailiff’s sticky fingers
been stuck in his pockets like greasy dollars
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

brutes & beasts eat for free
bears don’t pay no sirree
if you feel your feet are getting kinda cold
time to hide under the old floorboard
grizzly growler & a grinch-grouch grunt

Medvetánc

Fürtös, láncos, táncos, nyalka,
aj de szép a kerek talpa!
Hova vánszorogsz vele?
Fordulj a szép lány fele!
Brumma, brumma, brummadza.
 
Híres, drága bunda rajtam,
húsz körömmel magam varrtam.
Nyusztból, nyestből, mókusból,
kutyából meg farkasból.
Brumma, brumma, brummadza.
 
Gyöngyöt őszig válogattam,
fogaimra úgy akadtam.
Kéne ott a derekam,
ahol kilenc gyerek van.
Brumma, brumma, brummadza.
 
Azért járom ilyen lassún,
aki festő, pingálhasson.
A feje a néninek
éppen jó lesz pemszlinek.
Brumma, brumma, brummadza.
 
Kinek kincse van fazékkal,
mér a markosnak marékkal.
Ha nem azzal, körömmel,
a körmösnek örömmel.
Brumma, brumma, brummadza.
 
Szép a réz kerek virága,
ha kihajt a napvilágra!
Egy kasznárnak öt hete
zsebbe nőtt a két keze.
Brumma, brumma, brummadza.
 
Állatnak van ingyen kedve,
aki nem ád, az a medve.
Ha megfázik a lába,
takaródzzék deszkába.
Brumma, brumma, brummadza.

(1932)

*

The Loggers
 
 

The railway station bridge is shaking still,
though autumn’s quiet breath begins to stir.
Dry timber logs are rumbling as they fall,
men throwing them from the dark railroad cars.
 
And if one settles, still the fallen stack
is silent. In trouble? I look scared stiff,
always on the run, the log on my back.
The little child I was is still alive.
 
The little kid I was is still alive,
while the adult wells up with tears – and yet
he chokes them back, and hums a song. Wind strives
to blow away his hat – he just won’t let it.
 
Was it you, hard men, terrified me so,
tough loggers, lumberjacks I so admired?
Like stolen wood I’m carrying you as I go
through this homeless world of border guards and fear.

Kirakják a fát

A pályaudvar hídja még remeg,
de már a kényes őszi dél dorombol
és kiszáradt hasábfák döngenek,
amint dobálják őket a vagonból.
 
Ha fordul is egy, a lehullt halom
néma... Mi bánt? Ugy érzem, mintha félnék,
menekülnék, hasáb a vállamon.
A kisgyerek, ki voltam, mégis él még.
 
A kis kölyök, ki voltam, ma is él
s a felnőttet a bánat fojtogatja;
de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél
s ügyel, hogy el ne szálljon a kalapja.
 
Tőletek féltem, kemény emberek,
ti fadobálók, akiket csodáltam?
Most mint lopott fát, viszlek titeket
ez otthontalan, csupa-csősz világban.

(1936)

*

how it hurts

run in then out
you dart from death its eye of kite
(like a scared little mouse to its hole)

hot with desire
you run to the woman over there
whose arms, breast & lap will save your soul

not only spur
of soft kiss & longing for her
attracts, basic need drives you too

that’s why all those
who find a woman, need to squeeze
her tight till her mouth turns white just so

double burden,
having to love, gift that maddens,
and lover who can’t find the loved one

feeling homeless,
so helpless, like an animal does
pissing in woods under the lonely moon

we’ve no other
recourse than this, that knife blade there
(dare stick it to mother’s neck) be brave!

yet once there was
a woman understood these words
but she went & tossed aside your love

no home no kin
among the living, then, head spins,
all my grief & pain is amplified

like the urchin
rattling the rattle he holds in
his hands, lonely noise along the road

what’s to be done,
for or against, to her I mean?
admitting the ugly truth’s no shame,

the world rejects,
in any case, fools & eejits
drunk on sunlight, or scared of their dreams

culture slinks down
off me like old clothes to the ground
worn once by those happy in passion

but by what rule
does she get to watch me wrestle
death, having to suffer all alone?

baby hurts too
when the mother gives birth to you
humbly does it calms that double pain

but as for me
my songs bring in lucre & fee
& shame is my close companion

o help me please!
you lads & urchins, your wide eyes
when she passes should be popping out

innocent dolts,
squeal & bawl under those jackboots,
tell her how you cry, how much it hurts

faithful mongrels,
tumble beneath those heavy wheels
then bark at her: woof o how it hurts

women who sigh
heavy with your child, miscarry,
cry out to her, o how much it hurts

shiny people,
fall & break your bones so brittle
and murmur to her, o how it hurts

& men you too
who for a woman claw & tear
at each other, yell, o how it hurts

horses & bulls
who to bear the yoke, have their balls
cut off, all cry, o how much it hurts

fish quiet as mice
who bite the hook under the ice
gawp up at her, o how much it hurts

all living things
in fits & starts of pain trembling,
burn down house & garden, lands & courts

come to her bed
while she sleeps, all you living dead,
& yowl with me, o how much it hurts

& while she breathes,
I’ll make her hear what she denies,
her worth, refusing her moody will

run in then out
& scorn the fugitive lout
in the very last refuge of all

Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)
 
amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.
 
Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is –
 
ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.
 
Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
 
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
 
Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!
 
És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.
 
Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
 
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
 
Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,
 
hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.
 
A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -
 
de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?
 
A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.
 
De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.
 
Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.
 
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.
 
Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.
 
Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.
 
Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
 
Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
 
Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
 
Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
 
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj –
 
s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.
 
Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett
 
kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

(1936)

*

Our Poet and his Time Past
 
Here, here is my poem at long last,
second line is this one, yes this.
Title, Our Poet and his Time Past,
puffs with plosive Ps and hisses.
Nothing floats inside, as if it were
made of air’s dust, simply a sheer 
nothingness.
 
Nothing floats inside, as if it were
something fabricated: this world.
It takes off towards its fate, soaring,
floating through all spacetime, wild
as the crashing sea and roar,
leaves in stormwind, dogs that whimper,
in wee hours curled.
 
I in my chair, top of this world,
of this Earth right under hot Sun,
solar system, prison, both whirl
steady through the constellations,
allness in the nothingnesses,
(inverse true in me I guess),
the idea shines.
 
Soul is space, if only I could
join up with big Mother Cosmos;
Basket to hot air balloon tied,
bind my soul’s form to this body’s.
This is not real, nor is it dream,
rather as they call it sublim-
ation of Das Es.
 
Come, do take a look around, guest,
You are working in this cosmos
same way as, and let’s be honest, 
solidarity in you does.
Leave it all behind. Now watch how
evening light brings the night low
down to its end.
 
See the stubble fields drenched in blood
stretched out to the far horizon.
Blood thickens to blue. Grass fades,
thins, browns, dies back, weeps and weakens.
On the sweet heaps livor mortis 
softly sits and quietly spreads as 
skies darken.

„Költőnk és kora”

                                 Hatvany Bertalannak
 
Ime, itt a költeményem.
Ez a második sora.
K betűkkel szól keményen
címe: „Költőnk és Kora”.
Ugy szállong a semmi benne,
mintha valaminek lenne
a pora...
 
Ugy szállong a semmi benne,
mint valami: a világ
a táguló űrben lengve
jövőjének nekivág;
ahogy zúg a lomb, a tenger,
ahogy vonítanak éjjel
a kutyák...
 
Én a széken, az a földön
és a Föld a Nap alatt,
a naprendszer meg a börtön
csillagzatokkal halad -
mindenség a semmiségbe',
mint fordítva, bennem épp e
gondolat...
 
Űr a lelkem. Az anyához,
a nagy Űrhöz szállna, fönn.
Mint léggömböt kosarához,
a testemhez kötözöm.
Nem való ez, nem is álom,
ugy nevezik, szublimálom
ösztönöm...
 
Jöjj barátom, jöjj és nézz szét.
E világban dolgozol
s benned dolgozik a részvét.
Hiába hazudozol.
Hadd most azt el, hadd most ezt el.
Nézd ez esti fényt az esttel
mint oszol...
 
Piros vérben áll a tarló
s ameddig a lanka nyúl,
kéken alvad. Sír az apró
gyenge gyep és lekonyúl.
Lágyan ülnek ki a boldog
halmokon a hullafoltok.
Alkonyúl.

(1937)

*

There, I’ve found my home at last…
 
There, I’ve found my home at last,
this patch of land where you will see
my name carved out, and no mistake.
(if someone kind will bury me).
 
Land like a poor box: clink I’m in,
a rusty tuppence, crude, worn-down,
one no-one wants, a gloomy, war-
blasted and useless, clapped-out coin;
 
and not the ring so fine inscribed
with words that sing of brave new world,
law and land: obey wartime rules,
gold rings gleam brighter, worth accrued.
 
I lived on my own such a long time –
though lots of people came to hang
out, saying, shame you live apart,
happy if I’d been one of their gang.
 
That’s how I lived, lived pointlessly –
I assume and suspect they made
me play the fool all that long time,
and my death, too, useless and crude.
 
All my life lived in a whirlwind,
standing upright in stormblast I tried.
Don’t understand how I didn’t cause
more harm than the harm I endured.
 
Spring is lovely, summer's fine,
autumn’s finer, winter's best. Brothers
and a warm fire: dying hope,
not for himself, but for all others.

[Ime, hát megleltem hazámat...]

Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.
 
E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfilléres, a vashatos.
 
Sem a vasgyűrű, melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. – Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.
 
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
 
Igy éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.
 
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

(Balatonszárszó, 1937)

***

Részlet Lehóczky Ágnesnek a kötethez készült bevezetőjéből

A kétnyelvű kötet, amely nem jöhetett volna létre a kiadó, Tony Frazer rendíthetetlen támogatása és az európai költészet iránti elkötelezettsége nélkül, József Attila költészetének kronologikus válogatása, angol fordításokkal és a Stoll 2005-ös kritikai kiadásából kiválasztott eredeti magyar szövegekkel. Lehóczky Ágnes, George Szirtes, Tverdota György, Kemény Aranka és Adam Piette bevezetői révén kontextust biztosít az olvasók számára. Az eredeti grafikai tervezést, amelyet József Attila művészbarátja, Békeffi György az 1920-as években készített, hűen és játékosan rekonstruálva, Ferencz Miklós kifejezetten ehhez a kiadáshoz alkotta meg a könyv dizájnját. Egy további bevezető írás megvilágítja ennek a kiadatlan kéziratnak a lenyűgöző történetét, feltárva annak eredetét és az eredeti illusztrátor egyedi művészi látásmódját.

(A Foreword to the Cosmos, in: The Song of the Cosmos, Shearsman, 2026)

***

Lehóczky Ágnes költő, egyetemi tanár, irodalomkritikus és műfordító. 1976-ban született Budapesten. 2001-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar–angol szakán. 2006-ban a Kelet-Angliai Egyetem (University of East Anglia) kreatív írás szakán szerzett mesterfokú diplomát, majd 2011-ben doktori címet. 2010-ben elnyerte a Jane Martin Poetry Prize nívós cambridge-i díját. Az elmúlt években a Londoni Magyar Kulturális Központ többször adott otthont kötetei bemutatójának. Két első magyar nyelvű kötetét, Ikszedik stáció (2000) és Medalion (2002) címmel az Universitas Kiadó jelentette meg majd a Palimpszeszt című kötetet 2015-ben a Magyar Napló. Az angol nyelvű kötetek, Budapest to Babel (2009) és Rememberer (2012), az Egg Box Publishing, míg Carillonneur (2014) és Swimming Pool (2017) a Shearsman kiadó gondozásában láttak napvilágot Angliában. 2023-ban jelent meg Lathe Biosas or Dreams & Lies című kötete a Crater Kiadónál. 2011-ben Nemes Nagy Ágnesről írt angol nyelvű monográfiáját a Cambridge Scholars Publishing jelentette meg Poetry, the Geometry of the Living Substance címmel. 2010-ben a Norwichi Fesztivál felkérésére írta librettóját, amelyet a norwichi katedrálisban kórusmű formájában adtak elő Angliában. 2012-ben a londoni Poetry Parnassus magyar résztvevője, 2012-ben a Bertha Bulcsu-emlékdíj különdíjasa volt. Számos nemzetközi antológiát is szerkesztett.
Legújabb verseskötetét Apropos Paradise Square címmel a Pamenar Kiadó publikálta 2025-ben. Jelenleg a Sheffieldi Egyetemen docens, és kreatív írást tanít az Angol Tanszéken. Az egyetem poétikai központjának direktora.

Adam Piette a Sheffieldi Egyetem modern irodalom professzora. Számos monográfiája jelent meg. Remembering and the Sound of Words: Mallarmé, Proust, Joyce, Beckett (Oxford University Press, 1996), Imagination at War: British Fiction and Poetry, 1939-1945 (Macmillan, 1995) és The Literary Cold War, 1945 to Vietnam (Edinburgh University Press 2009). Mark Rawlinsonnal közösen szerkesztette a The Edinburgh Companion to Twentieth-Century British and American War Literature (Edinburgh University Press, 2012) című kötetet. Alex Houennel együtt szerkeszti a Blackbox Manifold című nemzetközi költészeti folyóiratot. Nights as Dreaming című verseskötete a Constitutional Information kiadónál jelent meg 2023-ban.