Wirth Zeppelinje

Olvasom Wirth Imre legújabb, Falkland című verseskötetét.

Szeretem az olyan történeteket (képeket, szövegeket, verseket), amelyek önmagukon kívül valami mást is jelentenek. Nevezhetnénk ezeket, jócskán kiterjesztett értelemben, paraboláknak. Az általam annyira kedvelt heurisztikus gondolkodás példái ezek – amennyiben egyetlen gondolaton, történeten belül olyan jelentésrétegeket vetítenek egymásra, amelyek között első ránézésre kevés vagy akár semmilyen kapcsolat sincs, mégis képesek egymást rejtett hasonlóságok alapján felerősíteni és magyarázni.

Itt van például a 20. század egyik (kisregénynél alig nagyobb terjedelmű) nagyregénye, Marguerite Duras-tól A szerető. Alapból egy szerelmi történet: hogyan szeret egymásba a pár és mi lesz velük. A love story 1930 körül Indokínában játszódik, a francia gyarmaton, de ettől még nem lenne több önmagánál, csak kap egy couleur locale díszletet. A lány 15 és fél éves, a férfi több mint kétszer annyi. Ez, ha nem is lehetetlen, de sok szempontból necces. És ez még nem minden. A lány francia, tehát a gyarmat uralkodó társadalmi csoportjába tartozik, a férfi ellenben kínai, vagyis a „páriák” képviselője, akiket nemhogy a franciák, de még a helyi vietek is megvetnek. A lány egy apa nélküli családban él két bátyjával, és az anyjával, aki tanítónő egy Mekong melletti kisváros állami iskolájában. Ha nem is éheznek, de szegények, lényegében semmivel sem tehetősebbek, mint a körülöttük élő vietek tömegei. Ezzel szemben a kínai férfi dúsgazdag, gazdagabb talán még a gyarmat francia kormányzójánál is – mert a megvetett kínaiak kezében összpontosul a Mekong melletti Indokína teljes ingatlanpiaca. Hát innen nem sok ösvény vezet tovább. Minden lehetséges tengely (fehér–kínai; gazdag–szegény; idős–fiatal) ellentétes végpontjában állnak, és ezen tengelyek közül bármelyik önmagában is halálra ítélné ezt a szerelmet. Nem is lesz semmilyen kifutása, önmagába zárul, saját buborék-valóságába, amely nem tud, és végső soron nem is akar kapcsolatot tartani az őt körülvevő valósággal. Az egyszerű love story így lesz hatalmas parabolája a francia gyarmati világnak, de azon túl általában minden gyarmatnak, meg a civilizációk egymásra hatásának – és általában minden lehetetlen, ám mégis létező kapcsolat működési mechanizmusának.

A következő példám Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig című verse. Első ránézésre egy zavaros (későkamasz) fiatalember idióta kalandját látjuk egy öreg, kiéhezett, fél-hajléktalan prostituálttal. Maga a történet nem is igazán vers, inkább sorokra tördelt, szaggatott próza. Szörnyű, és kicsit megható is. Még úgy sem több önmagánál, hogy a tulajdonképpeni történet lezárulta után az addig szálkásra tördelt szöveg hirtelen rímes-időmértékessé simul. A legutolsó sor azonban mindent megváltoztat: „nyári hajnal, kilencszázhatvanegy”. A lobogó fehér inges srác a nyári hajnali szélben, éppen túl a retteneten, ettől az utolsó sortól Magyarországgá válik, a szörnyű élmény pedig Magyarország történetévé vesztes világháborúval, holokauszttal, orosz megszállással, Rákosi-rendszerrel, ’56-tal és megtorlással… Aminek most vége. Most jövünk fel a pincéből. 1961-ben kezdik kiengedni a börtönökből az ’56-os szabadságharcosokat, meg azokat is, akiket korábban zártak be politikailag bármiért. „Émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz emeletek”. Mintha most már minden rendben lenne („hol szél zúg, fehér tajték sistereg”) – de nincs, mert az élmény, a pince, az nem felejthető. Ezen a ponton el kell gondolkodnunk azon, hogy az alapképletben mi mindent jelent az öreg prostituált, hogyan húzza be, teszi aktív résztvevőjévé a rettenetnek a fiatalembert, a fiatalember miért fogékony erre... Aztán parabolaként pedig hogyan vetítődik rá mindez a prosti-történelemre (nem gonosz ő, csak megérthetően önző és sajnálni valóan szörnyű), valamint a Magyarország-fiatalemberre (hogyan szédül bele ebbe a történetbe – olyan ártatlanul, ami már bűn). De ha ez a vers mindezt jelenti, akkor már általánosságban elmesél egyúttal minden olyan közéleti, magánéleti, akár teljesen hétköznapi, bármelyikünkkel megeshető pokoljárást is, amelyből lassan (remélhetőleg) megszabadulunk, de amely itt marad velünk mindörökre. Hogy az hogyan történik?

És itt érkezünk el ahhoz, hogy miért jutott eszembe mindez Wirth Imre Falkland című kötetéről – pontosabban annak egyetlen verséről, a Zeppelinről.

A vers régi, szerepelt már Wirth korábbi kötetében is, de itt találta meg a tökéletes helyét. Megérne egy misét az egész verskoszorú – de most maradjunk a Zeppelinnél.

A hatalmas léghajó méltóságteljesen úszik az égen, fedélzetén esküvő van. Első ránézésre ennyi. A szertartás résztvevői nyilván gazdagok, a high society tagjai, és abból is a top, másképpen nem tudnák egy zeppelinen rendezni e rangos, egyszerre magánéleti és társadalmi eseményt. Látjuk is ennek minden attribútumát, a „végtelent, mint nyíló derűs virágot”, összes szürreális szépségével és melankóliájával. Ámde ez a mi léghajónk az utolsó útján jár – tudjuk meg az első sorból. Ez itt a legfelső elit utolsó esküvője. Ha elővesszük a zeppelin-történelmet, nem nehéz a leghíresebbre, a Hindenburg nevűre gondolnunk, amelynek utolsó útja egy rövid életű, hatalmas tűzgömbben végződött nem sokkal azután, hogy földet ért, és kikötött az Egyesült Államokban. Ha a Wirth-féle Zeppelinnek ez az utolsó útja, feltehetően az is így ér majd véget, esküvőstől-mindenestől. De ez még nem minden. Amerre a Wirth-Zeppelin úszik a felhők között, útvonalán a földön is esküvő van – egyszerű, szegény földi esküvő. Ami odafönt ellehelt csók, kilöttyent (melankolikusan spanyol) bor, az odalent véres esőpermet. A lenti társaság „kifogta ezt a rossz időt”. Így lesz ez a vers minden felsőbb osztály és alanti társadalom parabolájává, amely aztán valahol a horizonton túl katasztrófában végződik. Mivel azonban a vers (szerencsére) nem akar hangsúlyosan társadalomkritikát megfogalmazni, az előbbi általánosítás még egy fokkal tágabbra is nyitható: Wirth Zeppelinje minden alá-fölérendeltségi viszony mintázatát és jövőjét elénk rajzolja – ahogy Duras love storyja festi fel a lehetetlen kapcsolatokat, és Petri az összes lehetséges pokoljárás képletét.

Wirth Imre: Falkland. Bookart. Budapest, 2025.