Ugrás a tartalomra

A grizzly és az őz

A verseket Keszhelyi György A vándor című grafikájával illusztráltuk

Túlélők univerzuma

Fájnak a tagjai. Nem tagja az árnak.
Homályba veszett, erdőszéli kalyibában lázad.
Festményt alkot, arcot pingál,
vázlatfüzetébe alakokat firkál.

Ki lehet, honnan jött, ha tartása véges?
Átfúj rajta, mégis táncot jár a széllel.

Arcán gyönyör. Forró harc nyomai.
Sötétből jött, olvadnak fogai.
Sorvadó izmok, szívgyulladás,
túlél mindent, ami másnak fulladás.

Túl sok, mért méri a s*rs, ha zajong az ember?
Káromkodás nélkül nem nyomhatunk entert.

Találkoztunk. Egy padon, a gát mellett.
Közelünkben a part és boroskóla-tenger.
Kamaszos nézések, egykori traumák,
nem randi ez, nem is jóllét-kamuzás,

gyógyult lelkek partiznak, lássa csak az őrség:
minket többé nem zaklat fel napéjegyenlőség.

 

A grizzly és az őz

Nincs természetes ellenségünk:
te bárkit leterítesz, én bárkinek vállára hajtom a fejem.
Nem ismerkedünk.
Egyszer megérzed az illatomat,
máris elejtenéd a zsákmányt,
amely még nem lehet a tiéd.
Így nem lehet a tiéd.

De maradhatok kedves, meztelen lélek,
állati ösztöneidet áthangolhatom,
és egyszer csak arra ébredsz,
hogy egymás mellett fekszünk,
én alszom, te előbújsz barlangrajzolt álmaidból,
és látod rajtam, hogy így csak az lélegezhet,
aki a vérrel is megbékélt már,
aki szerződést kötött az élettel,
és a csapdákat messziről felismeri.

Nincs itt semmiféle ragacsos maszlag,
az elágazásnál lenyalogatod mancsodról a méz nyomait.
Holnaptól totemeket hordozunk a bőrünk alatt.

 

Hajlam a részvétre

Visszavonulót fújunk.
El kéne aludni végre az undor ellenére.
Álmomban lepereg a pára az arcok közönyéről,
majd újra összevesznek ők, a nagy visszatérők.

Egész éjjel tombol a csatornabűz,
beszívom az oxigén vaksötét áramlását.
Nem vagyok jól, mégis maradni akarok,
bátorságtól duzzadnak mind a végtagok.

Ujjaim írásra mozdulnak. Ez már temető.
Hiénák randalíroznak az égen.
Felzabálják a kontrasztokat.
Vacog a hajnal lyukasra mázolt, egészséges fogsora.

Egy lavór víz, ennyi kell nekem:
a fejemet átlátszóvá szépítem,
a bőrszínű folyadék feloldja a házat,
ma szobát adok bárkinek, aki egy inget rám ad.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.