Ha széthasítod a szívemet, eszembe jut Csajkovszkij Diótörője, ezen szűröm át a törmeléket,

itt hagynak önmagamnak,
mint búzakalászt Isten a jégverésben.

Ott voltál velünk a rettenet éjjelén.

az árnyékod lettem volna a sötétségben is veled maradva

hét napja kiáltom nincs ellenség ne lőjetek ti barbárfejű árnyékok

Arcán gyönyör. Forró harc nyomai.

Bonts ki, majd takarj be vágyaiddal, imádd az utolsó gonoszt

A hétvégén az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club szervezésében megnéztük, hogyan működik nulla fok környékén, az erdő sűrűjében a kortárs magyar líra. A rendhagyó felolvasást és a hangulatot Varga András zenész, lapunk olvasója, a természet és művészetek együttállásának alapos ismerője fényképezte. A képriportot a felolvasók és a közönségben soraiban ülő, de a performanszba aktívan bekapcsolódó költők és prózaírók verseivel "illusztráltuk".

A válasz, amivel hazajöhettem erről a formabontó kísérletről: ahogy a téli erdőnek sem kell feltétlenül hó, hogy szép legyen, úgy az irodalomnak sem kell feltétlenül a négy fal biztonsága, hogy megszólíthasson.

A teremtés ösztön. Ó, néma nullpont, mellőzött origó, mégiscsak szerettél valahol valakit.

A nyáj bégetett, a gyerekek sírtak, Jézus nem ostorral lépett be a házba. Egyenruhája és plecsnije volt.

Nézd vissza azt a kaszinót,
lassított lejátszásban nézd vissza 
a nyarat, a táncparkettet, 
barátod hókuszpók-tekintetét,
merthogy román a magyarral, 
mint sakkjátszmában a matt, 
mint olaj a tűzre. 

Kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából élőben és online közvetítéssel is.
Terítéken: a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Ötállomásos turné öt különböző színházi produkcióval Győrön, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérváron.
Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs

a kofa már az aprót számolja tenyerembe,
jó üzletet csináltam – győzköd veszettül,
s esküdözik a fellegekre,
úgy vágok zsebre mindent, mi visszajár,
hogy bár füttyre áll a szám,
cigimnek még itt gomolyog a füstje…
angyalt mímel a foltozott üstre.

Megkérdőjelezett madár vagyok. Két lábon járok hidegből melegbe, északról délre... és a többi. Egyetlen tollammal verset írok egeken túli végtelenre – se haszon, se kár.

Téged is kettészakítottak.
És megtömték szánkat hallgatással.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

Letéptek szomorú kertemből
egy csokor fehér halált,
ráhelyeztem fekete kövedre.