Ugrás a tartalomra

Illés néni

Csordás Illésné egy kukában lakott. 120x58x62 centiméter elég tágas tér egy töpörödött öregasszony számára.

− Csókolom, Illés néni! − köszöntek a kuka falának a szomszéd gyerekek, majd választ sem várva elrohantak iskolába.

Tízkor megjött a gondozónő. Hozott paprikát, mert fontos az egészséges táplálkozás, sok benne a C-vitamin, és az magyar. És májkrémet, mert az olcsó. Mindig volt néhány kedves szava az öregasszonyhoz, de aztán sietett tovább, mert − ahogy ő mondta − úgy várják mások is, mint a gondviselést.

− Mennyi kenyeret megkentem én is! − mesélte hangosat sóhajtva Csordás Illésné egy szajkónak, amely a szemetes szélére telepedett − Vegyétek és egyétek, biztattam a fiamat és a lányomat, de nem kellett kétszer mondani − a madár teljes megértést tanúsítva süttette kék-barna-fekete tollazatát a napfényben.

Az asszony fia Amerikában élt, csak egy-két évente látogatott haza a családjával. Fiatal felnőttként költözött ki egy lány miatt, azóta egy másiktól lettek gyerekei. Már annyi ideje élt kint, hogy érződött a beszédén. Az akcentusát a nála fiatalabbak sármosnak, az idősebbek pökhendinek tartották. A felesége amerikai volt, New York betonédenében ízlelték meg együtt az almát. A gyerekek nem beszéltek magyarul, de hogy megörvendeztessék a nagymamát, a ritka találkozásokra rendszerint megtanultak két-két új szót. Csordás Illésné a fiával mindig a múltról beszélgetett, Amerika nemcsak a tengeren, hanem az időn is túl volt.

A lányával sűrűbben, hetente-kéthetente találkozott. Negyedórán belül bizonyosan összevesztek valamin, aztán Csordás Illésné azt mondta, hogy bezzeg a fia mindig kedves vele, erre a lánya levegő után kapkodott, mérges udvariassággal elköszönt, s egy hétig nem is hallatott magáról.

A viszony amúgy is feszült volt, a lánya már elmúlt negyven, és nem volt gyereke. Valamilyen aktivista volt, s mindig olyan férfiakat mutatott be, akiknek szlogenekből volt a szájuk, és szemükben gyűrött plakátok tükröződtek.

Dél körül megjött a kukásautó. Megtűrt bűzt árasztott.

− Csókolom a kezit, Illés néni − hajolt mosolyogva a kuka fölé a szurtos képű kukás. Narancssárga overalljában, fekete arcával olyan volt, mint egy mentőalakulat fáradt tagja, egy kormos pofájú angyal.

− Legközelebb, meglássa, magammal viszem − mondta vastag hangú férfikacérsággal a szurtos képű, miközben a billenő szerkezettel a többi kukán könnyített. Az öregasszony kuncogott a kora miatt komolytalan, de jóleső bókon.

A kukás nagyon tapintatos volt, mindig bekopogott az öregasszony szemetesének a fedelén, vagy ha nyitva volt, akkor az oldalát kocogtatta meg. Köszönt, s csak ezután foglalkozott azzal, hogy a mindent elnyelő szomszéd kukák gyomortartalmát az autó hátsó részébe segítse. A szemetesek valósággal fellélegeztek, megszabadulván az ételpecsétes zacskóktól, mosószeres flakonoktól, barnára rohadt banánhéjaktól, megszárad zsebkendőktől (allergiások taknya? elérzékenyültek könnye? kamaszfiúk magányos szerelmi tusájának győzelmi emlékei?)

Délután elkezdett cseperészni az eső, úgyhogy Csordás Illésné becsukta a kukája fedelét. A cseppek a műanyagtetőn ütemesen doboltak, mintha egy égi karmester vezényelné ritmusos potyogásuk. Hamar elállt.

− Szeretem az eső utáni szagot − szólt a kukafedőt kinyitva az öregasszony. A szajkó ismét figyelmesen hallgatta, tollait szárogatta a felhők rácsai mögül kiszökő napsugarak fényében.
− Ilyenkor mindennek jóságszaga van, mindenki hisz a jövőben. A csigák is kibújnak, nekiindulnak, pedig eltapossák őket. A giliszták is, holott őket meg ti, madarak szippantjátok be − a szajkón nem látszott, hogy megszólítva érezte volna magát, bűntudat nélkül tátogatta a csőrét.

Kora este az egyik házban szokás szerint elkezdték nézni a politikai műsorokat. A tévé olyan hangosan szólt, hogy Csordás Illésné is mindig hallgathatta. Tájékozottnak érezte magát a közügyekben, választások idején mozgóurnával járultak a kuka elé. Mivel még minden kuka zárva volt, nem tudták, hogy melyik az asszonyé, a két választási biztos dühösen, káromkodva nyitogatta a fedőket. Csordás Illésné azt is meg akarta nekik indokolni, hogy miért arra szavazott, akire, de ők a negyedik mondat után egy tompa kuss-sal beléfojtották a szót, és siettek vissza a választás helyszínére, nehogy a másik párt politikai biztosa addig furmányos módszerekkel kifejthesse az országnak is kétségtelen ártó tevékenységét.

Egy másik alkalommal a rendőrség jelent meg. Öt méter távolságból körülfogták Csordás Illésné kukáját, ami mellett egy halott hajléktalan feküdt. Arcán az utolsó ítélet döbbent rémülete. A kuka tetejét a szél a kukatesthez ütögette, belsejéből morgás hallatszott. Kísérteties volt. A rendőrök kopaszodó fejéről csorgott a veríték. Nem mertek közelebb lépni, a babonás félelem alatt behorpadtak a tányérsapkák. Végül a legfiatalabbat küldték a kukához, aki pisztolyát a szemetesre szegezve lopakodott előre. Odaérve megkönnyebbült, és elbizonytalanodva dadogta:

− Hehe, izé, csak egy öregasszony.

Csordás Illésné vallomásából kiderült, hogy valószínűleg a hajléktalan nem tudta, hogy az asszony itt lakik, csak a szemetes szélére rakott májkrémes kenyérért nyúlt. Az asszony megragadta a karját, s erre a férfi hörgő rémülettel rogyott össze. Az éhhalál sajátos formája.

Az ügyészség vádat emelt Csordás Illésné ellen, s végül jogos tulajdonvédelemből, egyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt egy hónap házi őrizetre ítélte. Így egy mogorva, köpcös, fánkbajuszú rendőr egy hónapig a kuka körül duzzogott, hogy miért pont őt jelölték ki erre a feladatra. Csordás Illésné próbálta vigasztalni, de amint hozzászólt, a férfi arrébbsértődött.

Ismét elkezdett esni, az asszony behajtotta a kukatetőt. Nagy, megszabadító cseppekben esett, lomhán, méltóságteljesen, mintha földdarabok puffantak volna a fedőn. A víz mindent kimosott, tisztára, legalábbis elfogadhatóra.

Másnap hajnalban ismét megjelent a kukásautó. Belseje üres volt, csak egy jobblétre szenderült szajkó feküdt benne. Ha a madár még tudta volna érzékelni a világot, látta volna a kocsi szinte újszerű, ünnepi belsejét. A szurtos képű kukás a biztonság kedvéért azért megkocogtatta az öregasszony szemetesét, de válasz nem érkezett. Mosolyogva felrakta a szerkezetre, és átbillentette.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.