Ugrás a tartalomra

A jel újbóli helyreállítása

Film, hagyomány és innováció

Deák-Sárosi Lászlónak A szimbolikus-retorikus film címen 2016-ban megjelent PhD-értekezése a képi retorika mozgóképi kiterjesztésével számos új szemponttal gazdagította a filmelméletet. Legalább ennyire újak és szakszerűek a szemiotikai, filmszemiotikai, irodalomelméleti, ismeretelméleti és kritikai írásai. Ezek összefüggő egységet alkotnak, és a képi retorikai megközelítést megalapozva, kiegészítve hasznos szempontrendszert adnak a filmek elemzéséhez azok műfajától és stílusától függetlenül. A szerves összefüggésrendszert mi sem igazolja jobban, mint hogy az elméleti írások tizenöt tanulmánya nem a megírásuk, nem a megjelenési idejük, de még csak nem is a példák gyanánt elemzett filmek, elméletek keletkezési sorrendjében vannak elrendezve, hanem egy jól azonosítható ismeretelméleti logika alapján. A válogatás öt egységből áll, melyek során a szerző a képi, sőt a nyelvi jelentés mibenlétének alapos vizsgálatától lánc szerűen építkezve eljut a példák elemzésén keresztül a társadalmi kommunikációig mint központi elemig.

Deák-Sárosi László
A jel újbóli helyreállítása
Film, hagyomány és innováció
Magyar Napló Kiadó,
Budapest, 2020

Alább részletet olvashatnak a kötetből.

 

 

Nemzeti kalandfilmsorozatunk

(A Tenkes kapitánya DVD -n)

 

[…]

Miért volt olyan vonzó, és miért őrzi máig népszerűségét mégis A Tenkes kapitánya?

Az a feltételezésem, és ezt előrebocsátom, hogy azért, mert szerencsés módon találkozott benne a nemzeti hagyomány (emlékezet), a műfajiság, a médium és az aktuális (politikai) ideológiai szándék. Ritka „alkalmas” pillanatban készült tehát az első magyar televíziós filmsorozat, és átmentett pozitív elemeket abból a korból is, amelyik létrehozta és először „fogyasztotta”. Szerencsés már a kiindulópont, hiszen sikerült találni a történethez olyan fejezetet a magyar történelemből, amelyik nem túl régi, nem túl közeli időben, és amelyik ezzel együtt vagy mellett teljes körű társadalmi egyetértés fényében él a szóbeli és az írott kulturális hagyományban egyaránt.

[…]

A Tenkes kapitánya kalandfilm a szó legnemesebb értelmében. Nem több és nem is kevesebb annál. Minden erényével és apróbb hibájával együtt megvalósítja az átélhető kalandsémákat. Példaként említeném, hogy a harcok, verekedések, párbajok nem realisztikusak és nem is hatásvadász módra túlzóak, hanem csak hol jobban, hol kevésbé ügyesebben koreografáltak. Nem folyik vér, nincs kegyetlenkedés, nincs elborzasztás; a félelem helyett inkább az izgalmat élheti át a néző, ahogyan a legjobb klasszikus kalandfilmek megtekintése során. Halál is alig esik meg benne. Egy-két labancot lepuffantanak; meghal egy áruló paraszt, és a végén a fő ellenség, Eberstein ezredes, elnyerve méltó büntetését – még a koreográfia szerint is elsősorban önmagának köszönhetően. Ha a Tenkes kapitánya húsz labanccal vív, akkor se sérül meg, és ha felrobban egy puskaporos hordó (az utolsó jelenetet nem számítva), az ellenfelek csupán kormosan megszégyenülnek.

Talán épp e koreografáltság miatt és a sokkoló kegyetlenség hiánya miatt emlegették sokan mint ifjúsági kalandfilmsorozatot. Ebben annyi igazság van is, hogy a kalandos könyveket, filmeket elsősorban az ifjúság fogyasztja – gondoljunk például Dumas, Rejtő regényeire vagy a westernfilmekre –, ám azok javát a felnőttek is elsőrangú szórakozásnak tartják. Sőt mi több, a kalandos filmekért, sorozatokért nem egy első vonalbeli író, képzőművész stb. rajongott a kezdetektől egészen napjainkig.

Már az 1910-es években dicsérték a francia írók a Fantomas-filmsorozatot; nálunk Móricz és Karinthy figyelt fel korán a filmre (ők még inkább mint a médiumra, és kevésbé a műfajokra, de már filmre írókként); és Veres Péter is azt írta 1964-ban Örsi Ferencnek épp az első (kaland-)tévéfilmsorozatot, A Tenkes kapitányát dicsérve: „... nemcsak az enyéimnek, gyerekeimnek és unokáimnak tetszik a Tenkes kapitánya, hanem nekem is. Fenébe a dramaturgiát, és mulatok a nem is kissé primitív történeteken is. Az se baj, ha Robin Hood és Tell Vilmos hatásai érződnek. Ha már szórakoztatni kell az embereket, akkor inkább ilyen legyen, mint fülledt, morbid és üzleti szándékoktól bűzlő perverzitás... ” (Idézi: Örsi, 1988–1997, 131). A történet regény formában is megjelent 1967-ben (és utána még jó néhányszor – csak a Kádárkorszakban hatszor), és sokan emlékeznek vissza úgy, hogy rongyosra olvasták kamaszkorukban.

[…]

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.