Hommage à …

Ezer év alatt sokan voltak, akik

valami értelmeset akartak írni magyarul.

Aztán jött egy ember, aki

inkább valami értelmetlent akart

skótni. Vagy angolni.

Ez az ember pedig a messzi Tandorban

nem Zsó, nem Zsű, de Zső néven

látta meg a napvilágot.

 

A szabadvers megszólal

Az utóbbi bő száz évben

úgy ment át rajtam mindenki,

mint egy útszéli kurván.

Mert ugye az van az összes degeneráltnak a fejében,

hogy ha nincs forma, akkor olyan rohadt könnyű.

Csak szólok, hogy ez is egy forma, kezit csókolom!

Ha leírod, mit csináltál aznap, meg hogy mik a szerencsétlen

érzéseid, és nem hagyod faltól falig, hanem összevissza

tördeled, attól még nem lesz vers,

legfeljebb papírpocsékolás.

Nem tudom, ki olvasta a Csongor és Tündét

(felteszem, nem sokan, különben nem lenne ilyen

kriminálisan szar a helyzet), de az Éj monológja most nagyon

idevág: „Sötét és semmi vannak”.

A kortárs írók fejében biztos, tisztelet a kivételnek.

Szerintem ott van a baj, hogy ezt a poeta natus hülyeséget nem kéne

még mindig beszopni. Persze, Petőfi, meg franc tudja

kit szoktak mondani, a született költők! Az tény, hogy megszülettek,

de a tanulást és a gyakorlást úgy letagadták, mint a háborodás.

Igen, gyerekek, tanulni kell veszettül, ugyanis

nem adom könnyen magam. Nem mintha felvágnék,

de sokkal nehezebb eset vagyok, mint a formavers.

Nincs fogódzó, nincs zsonglőrmutatvány, csak a betűk, a papír,

meg a te (azaz a szerző) állítólagos kurva nagy zsenialitása.

Szóval lényeg a lényeg, mielőtt bárki szabadverset írna,

számoljon el tízig, és akkor jóba’ leszünk. Nincs harag?

 

Klasszicista tájérzet

(Városliget)

Caplattam, mint egy nyomorult, aki pesti lakosként

nem tud róla, hogy itt nincs semmi keresnivalója,

mégis a Kós Károly sétányt koptatta a lábam.

Nyugger, kismama és nyugger: köztük szlalomoztam,

s rám csengettyűzött jó néhány kerge biciklis.

Gondoltam, megnézem már, nem léptem-e szarba,

ebben a helyzetben felpillantottam az útról,

s ekkor csendül a hang, megszólal lelkem Ekhója:

Oly gyönyörű ez a táj, menten szétantikizálom!

Nézd a Király-dombot, Thaliarchus a téli Soractét

így bámulta Horác buzdítására, ahogy te.

Aztán ott van a tó, nem volt jobb Sirmium ennél,

nem látott szebbet teraszán kitekintve Catullus.

Két fej híján Cerberus az, kis francia bulldog,

húgyszagosan jön a szél, de Zephyr legyen ez most,

nimfa gyanánt leggingsében jól fest a turista.

Képzeletem nyughat, hiszen erre satyr van amúgy is.

 

Epigrammata cum titulis Latinis, ut poeta sua scientia linguarum gloriari possit,

azaz epigrammák latin címmel, hogy a költő nyelvtudásával kérkedhessen.

Ad honorem Martialis (Martialis tiszteletére)

Jókora volt a pofád, és önteltséged időtlen!

Sírodban ne forogj, úgyis ezért szeretünk.

Ad hominem eodem nomine meum (Névrokonomhoz)

Géniuszod ha nem is, de neved legalább örököltem,

S egyúttal kicsinyes, nárciszi jellemedet.

Példádat követem: ha meguntam már Padovában,

Mint te, beképzelten térek e földre haza!

De cyclo Alexandri Petőfi, cuius titulus Nubes est (Petőfi Sándor Felhők című ciklusáról)

Őszintén megmondva, a szalkszentmártoni ciklus

Nem sikerült túl jól. Persze ez is relatív.

Nincs nagy baj, Sándor, van az úgy, hogy nem jön az ihlet.

Írhatsz így is amúgy, csak ne ilyen szarokat.

Fama aeterna (Örök hírnév)

Látod, utókorod emlékszik hősére, Lucullus:

Fűszersó, delikát őrzi örökre neved!

Ámde milyen jól festene még a ‘Neró’ a poroltón,

Vagy késkészletben ‘Brutus’ a pengelapon!

Ad interpretes a se designatos epigrammatum Graecorum et Latinorum (A görög és latin epigrammák önjelölt fordítóihoz)

Hexameterre felöltve szerintem szép a magyar nyelv;

Általatok tudjuk, hogy milyen az, ha nem az.

Megkeseredtünk már műferdítéseitektől:

Inkább megtanulunk hát görögül s latinul!

Victoria arithmetica epigrammatis (Az epigramma számtani győzelme)

Három sorral a haiku a legtömörebb mai forma?

Ez kettőbe kifért. Most melyik is tömörebb?

Ad poetas plurimas horum temporum (Ezen idők igen sok költőjéhez)

Kár, hogy nem vagytok, teszem azt, káposztapalánták,

Mert biz’ rátok fér egy kiadós egyelés.

De infecunditate poetica sua (Saját költői terméketlenségéről)

Hallottam valahol: „Lassú munkához idő kell.”

Hymnus Sancti Ioannis Galli

Benedicaris Sancte Ioannes Galle,

patrone turpium feminarum,

qui a pulchris puellis non tactus es,

et qui tulisti onus maximum mundi.

Discebas in faculta philosophiae,

in mari puellarum venustarum,

tamen turpes cupierunt te.

Quot dolorem videbas inter femores earum!

O Ioannes! O miser Ioannes!

Eum calicem, quem bibisti, Iesus nec acceperit.

Intercede pro nobis ad Dominum,

liberaque nos a puellis turpibus. Amen.

Ford: Szent Gál János himnusza

Áldassál szent Gál János,

a ronda nők oltalmazója,

aki szép nők által nem érintettél,

és aki a legnagyobb terhet viselted a világon.

A bölcsészkaron tanultál,

a szép lányok tengerében,

mégis a rondák kívántak téged.

Mennyi szenvedést láttál azok két combja között!

Ó, János! Ó, nyomorult János!

A poharat, melyet kiittál, Jézus sem fogadta volna el.

Járj közben érettünk az Úrnál,

és szabadíts meg a ronda lányoktól. Ámen.