Ugrás a tartalomra

 

Az árnyékfestő; Az ég kabátja

Árnyékkötők 30 | Zsubori Ervin: Shakespeare-adaptációk, 1991–2019 című kiállítása
2019.10.10. – 2019.11.07.
Saxon Art Gallery
1063 Budapest, Szív utca 38.

Abafáy-Deák Csillag

Az árnyékfestő

 

Három évtizede, épp a rendszerváltozás előtt, 1989-ben alakult meg az Árnyékkötők alkotócsoport, amelynek tagjai – Dárdai Zsuzsa, SAXON Szász János, Tenke István és Zsubori Ervin – alapító-szerkesztőként jegyezték az 1990 és 2002 között megjelenő Árnyékkötők electrographic art (később co-media) nemzetközi művészeti folyóiratot. A lap szerkesztősége, együttműködésben a FÁME – Fény-Árnyék Művészeti Egyesülettel több mint száz hazai és nemzetközi elektrografikai kiállítást, fax-akciót, multimediális eseményt szervezett a kilencvenes években. Térségünkben elsőként meghatározó szerepet vállalt a magyar és külföldi alkotók felkutatásában, a műfaji lehetőségek feltérképezésében, az elektrografika mint önálló művészeti ág elfogadtatásában. A fénymásolás alapötlete Selényi Pál magyar fizikusprofesszorhoz köthető az 1920-as, ’30-as években. Amerikában Chester F. Carlson szabadalmaztatta az ötletet, és Otto Kornei német fizikussal közösen 1938 október 22-én készítette el a világ első xerografikus fénymásolatát.

A kortárs (magyar) képző- és iparművészetben, valamint az irodalom területén is széles körben megfigyelhető, hogy az alkotók művészeti példáért, illetve inspirációért a múltba nyúlnak vissza. A kiállítás témája Shakespeare szövege, legyen az dráma, tragédia vagy szonett. Zsubori visszanyúl a múlt időbe, azaz a szöveg, mint az idő metaforája is jelen van művészetében. Shakespeare mondatai sorjáznak a fényfestéses képeken, hol olvashatóan, hol láthatatlanul, tudjuk, hogy ott van, mert egy-egy mondatból álló alkotásokat is látni. Aki beszél, akinek a szájából hallani a szavakat, más színnel jelenik meg. Vagyis megkülönböztethetők (Karakterek Hamlet 2017, Címszereplők 04, Hamlet). Zsubori játszik az eltakarással, a megszüntetéssel, a láthatatlanná váló szöveggel. Shakespeare-t átírja egy másik (grafikai, tipográfiai) valóságba, ami nem pokol, nem a semmi, nemcsak emlék, nemcsak szöveg, hanem egyszerre mind. A semmit mint emlékképet hozza létre, a nem létezőt, a teljességet, az univerzumot. Háromdimenziós hatást is érzékelhetünk a képek láttán, a vízszintes és függőleges sorok elmozdulásában. Az embernyomatokban felismerni látom a torinói leplet, egy test, egy élet, egy világ áttetszőségét (Embernyomatok-Máté Evangéliuma Shakespeare Sonnets, 1991).

Ma a rövidítések világát éljük, az alkotások, irodalmi művek kivonatolt változatainak világát, még a szavakat is rövidítjük az írásos kommunikációban, ezek sokak számára érthetetlen szavak, idővel egyenszövegekké válnak, amit bárki, bárkinek, bármikor írhat, illetve csak odakattint az előregyártott, lebutított konzervszövegre, rövidítésre. Zsubori Ervin nem rövidít, ő sűrít, gyakran egyetlen lapra, ez lesz a teljesség hordozója, az eredeti művet a befogadó már csak önmagában rekonstruálhatja, építheti fel újra. Képversek látnánk? Nem! A szonettekből készült nyomatban egy sötét világ is felrémlik, illetve maga a fekete hölgy, Shakespeare szerelme, kedvese (Shakespeare Sonnets, 1991). Egyúttal a születés előtti állapotra is utalnak a művek, a kezdetre, a megszületőre. Visszafejthetetlenek a szövegekből lett árnyékok, a vetületek, egymástól elválaszthatatlanok, mégis úgy érezzük, hogy benne, rajta és kívül is vagyunk. Másképpen mondva: ez nem jelent mást, mint a transzparencia megszüntetését és a transzcendencia világába lépést, egyben az érzékiség határainak újragondolását. ...az egymást fedő és az egymáson átderengő festéknyomok játsszák a főszerepet. (https://szeifertjudit.com/2014/06/05/athatasok-digitalis-hatasok-a-magy…). Modern korunk palimpszesztje?

 

Emlékezés nélkül nemlétezők vagyunk. Sűrítése tömegesítés is, hiszen egy nagy tömegben úgy érezzük magunkat, városlakók, hogy láthatatlanok vagyunk. A tömeg elnyeli az egyént, ahogy az egymásra vetített, másolt szövegek is elvesztik jelentésüket, önállóságukat, sötét, kontrasztos folttá válnak, árnyékká. Árnyékot látunk, világosabb és sötétebb részeket. Titokká vált valami, jelenséggé, amelynek lényege a beolvadás, az átváltozás, új alak, új felület formálódik a kulturális emlékből. Egy vetület, egy árnyékoktól szabdalt felület. A némaság, a csend metaforájaként is értelmezhető. Nem üres felületet látunk, hanem a rétegződés lenyomatát, a mondatok elmozdulását. Olykor kinagyít valamit, egy híres mondatot. Ráközelítés ez, premier plánba helyezi a mondatot, a szereplőt. Mint a kódexmásolóknál. A kódexkészítésben nemcsak a másoló scriptor vett részt, hanem a szöveget részekre tagoló és a címeket vörös színnel kiemelő rubrikátor, a kódex aranyozását végző illuminátor, az iniciálékat festő miniátor, a korrektor és a könyvkötő is. A másolók munkáját egy másik személy, a corrector javította ki. A fejezetcímeket, számokat, kezdősorokat vagy más fontos szövegrészeket piros színnel írták. 

Zsubori az emlékezés őre, őrszeme. Vigyázó elme, aki nem felejt, nem tud felejteni, igaz, ahogy felidézi Shakespeare mondatait, de elrejti őket, a rangosabbakat kiemeli. Ez a kiemelés a néző figyelmének irányítása is, vajon, emlékszik-e ezekre a sorokra, ha nem, akkor újra rögzítheti őket az elme. Újravésés ez, bevésődés, egyben beavatás is, a szövegbe, a jelenetbe, saját korunkba. Perneczky Géza az Árnyékkötők jubileumi számába megjelent tanulmányában így ír: A világ esemény. A másolat is egy esemény. A másolás időt vesz igénybe, a jó másolat ezért idő-kapszula, egy darab világ-idő esemény. Kezemben tartom a másolatba zárt időt. Szabad vagyok. Másokat is megajándékozhatok ezzel az idővel, ami – a vak is látja – egy fontos formája a szabadságnak. (https://issuu.com/arnyekkotok/docs/arnyekkotok_book_2005).

Akinek nincs árnyéka, az nem is létezik. Zsubori önmagába záródó labirintust hoz létre. Enged a réseknek, bevilágít egy szövegegyüttesbe, mintha értelmezné azokat. Kiemel. A mondatok egymásra helyezése sötétedést idéz elő, homály keletkezik, titok. Érzéki, plasztikai élményben van részünk. Zsubori nem fest, mégis ecsetvonásokat látok, hol széleset, hol keskenyet, ahogy a pupilla tágul vagy szűkül, mikor milyen és mennyi fény érinti. Hogy fölfrissülj a nagy Egészben, lásd meg az Egészet minden kicsi részben, mondja   Goethe, és ezt teszi Zsubori is, akire illik a Faust kijelentése: Árnyék leszek én. Shakespeare árnyéka.

 

 

 

         

Kölüs Lajos

Az ég kabátja

 

Az árnyék egy megvilágított, nem átlátszó test mögött a fény egyenes vonalú terjedése miatt keletkező fénymentes, sötét térrész. Átvitt értelemben a halott lelke, az elhunyt ember testetlen, lelki alakja, kísértet, szellem. Orbán Ottó egyik versében így szólítja meg az árnyékot: Hallod-e, te sötét árnyék, ember vagy-e vagy csak árnykép. / Nem vagyok én sötét árnyék, sem ember, sem puszta árnykép, / Égi boltban kabát vagyok, rézgombjaim a csillagok, / …Ha te vagy az ég kabátja, én vagyok az, aki váltja… (https://reader.dia.hu/document/Orban_Otto-Hallod_e_te_sotet_arnyek-2635)

 

Zsubori művei azt a mindennapi közhelyet erősítik, hogy láss, láss, ne csak nézz. Nézzük az árnyakat, az árnyékolásokat, elfedéseket. A művész az árnyékjelenséget használja fel, hogy a nyelv eszközét, az írásjeleket, szövegeket kiemelje, és egymásra kopírozva egy szövegkorpusz árnyékát, foltját hozza létre. Hol felismerjük a szereplő mondatát, szövegét, hol nem, elfedik, elnyelik egymást a mondatok, szavak, elmerülnek a semmiben, semmivé válnak. Olyan felület, nyomvonal, csapásirány jön létre, amelyet már a vízszintes és függőleges mondatok kereszteződése, keresztútja jelöl ki. A nyomvonal járhatatlan, nem vezet sehova, nem kiindulási, de végpont sem. Itt nincs előre vagy hátra, vagy oldalra, miközben testté vált a szöveg, amely kinyomtatva maga is az volt, tipográfiai forma. Az újra testté vált szöveg képi jellé alakul, sötét foltokká, töredékes emlékké. A szöveg értelmének elvesztése, elveszejtése a képi formában éled újjá, mint amikor a néma ember jeleket vált egy másik némával, a jelrendszerükön keresztül, gesztusokkal megtoldva a kommunikációt, mintha Zsubori is azt mondaná, mint a János próféta: A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be (Jn 1:5, Károli Gáspár fordítása).

Zsubori az időt is menti, a megszólalás, egyben a nyelv idejét is. Rosencrantz mondja a Hamletben: …a nagyravágyást oly könnyű, oly légies természetűnek tartom, hogy még az árnyéknak is árnyéka. Hamlet szavai: hozzá hasonló csupán a tükre: bárki más akarná utánozni, árnyéka, semmi egyéb. Zsubori a tetemre hívott Shakespeare-szövegeket nem tükörnek használja, az utánozhatatlanság árnyékát hozza létre, mint bélyeget, mint ex libris jelet, mintha ő lenne a Shakespeare-könyv tulajdonosa. A Zsubori művek a könyv hovatartozását dokumentálják, ezek a művek egyszerre hasonlatosak a művészi rajzhoz, címerhez, emblémához, szimbólumhoz. Sőt az általa kiválasztott jelmondattal, mottóval, idézettel saját korát és saját művészeti stílusát, ízlését fejezi ki, Shakespeare segítségével.

Fény és árnyék, sötét és világos, valahol közöttük megbújik a jó és a rossz is. Egy drámai szereplő idézett mondatában, magában a drámában. Nem összemosódnak a szavak, hanem egymásra, egymás mellé kerülnek, összetartoznak, mintha egy ismeretlen lény torka szólalna meg, egyszerre mondaná az összes Shakespeare-t. Vagy egyszerre hallaná a fülünk. Magyarul. Magyar Shakespeare, Arany és Petőfi, és a többi fordító. Ma újra fordítják az angol drámaírót, magyarítanak rajta, ahogy Nádasdy Ádám mondja: Hiszen Shakespeare nem óhajtott régimódi lenni, ő azt akarta megmutatni, hogy valaki odamegy valakihez, és megkérdezi, hogy merre van a kikötő. Tegezve a másikat, teszem hozzá.

Zsubori tudatosan törekszik arra, hogy valamit kiemeljen, mert játszik, játékos elme, mondhatnám azt is, hogy ironizál, kiemeléssel is lefokoz. Alkotásait látva a néző sem mondhat mást, mint amit Poins mond a IV. Henrik Király című történelmi dráma II. Színében: Árnyéka vagyok fenség s kisérni fogom. Zsubori mindezen talán mosolyog, és pihen az árnyékán, tudva …Egyedül Fény létezik, minden más illúzió [Shakespeare], és Hamvas Béla még hozzáteszi: Az árnyék is. A sötét. A Világalkony. Majd így folytatja: Kérdem én: nem paradoxon szembesülni azzal, amiből semmi fény nem származik? Ebből semmi jó nem származhat. Ideje, hogy széttörjük az elavult pszichológiai dogmákat, s hátat fordítsunk az árnyéknak, s szembenézzünk a Nappal, a Fénnyel. (https://www.hamvasbela.org/2017/07/) Zsubori nagy csavarja, miközben a nézőt szembesíti az árnyékkal, arra is int, hogy a bőrünkre megy a játék. Az árnyék is. Kivált, ha az ég kabátját hordjuk.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.