Ugrás a tartalomra

 

Moccanni akaró redők és ráncok

Regős Anna
Ferenczy Noémi-díjas textilművész Mintaszintézis című kiállítása
2019.08.13. – 2019.09.04.
K.A.S. Galéria
1114 Budapest, Bartók Béla út 9.

 

Textil-labirintusban járunk a K.A.S. Galériában. Színes négyzetek, kockák hálózatával (struktúrájával) szembesülünk a falakon. Keressük Ariadné fonalát. Talán nem is kell keresnünk, mert szemünk előtt van a hajtogatással és pliszírozással létrehozott felületeken. A pliszírozás szó a francia plissé szóból ered, jelentése: ráncos, redős. A hajtásokkal történő díszítést i. e. 2000 táján már a babiloniak és egyiptomiak ruházatán is alkalmazták, sőt Egyiptomban falfelületek díszítésérre is felhasználták. A középkorban is elterjedt díszítési mód volt, amit azonban nagy anyagigénye és a készítés körülményes volta miatt csak gazdag emberek és uralkodók engedhettek meg maguknak. A pliszírozott gallért és kézelőt számos korabeli festő- és szobrászművész megörökítette. Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című, világszerte ismert képén ugyanezek a gallérok már nem alkotnak egyetlen, mechanikus ritmusú sort, itt már kevesebb a pliszírozott, és több a laza hajtású vagy sima gallér, de a pliszírozott gallérok azt azért jelzik, hogy a műgond változatlanul fontos.

Regős Anna Ferenczy Noémi-díjas textilművész geometrikus és organikus tereket képez. Számos analógia juthat eszünkbe, a távcsöves kaleidoszkóp, a japán origami, a népviseletben fellelhető pliszírozott szoknyák stb., vagy egy-egy katonai parádé alkalmával a tisztek szíve fölött (érdem és szolgálati idő szerint) viselt katonai kitüntetések színes szalagsávjai. 1909 augusztusától praktikus megfontolás alapján vezették be a szalagsávokat, és az eredeti alakú kitüntetés viselése csak ünnepélyes alkalmakkor volt szokásos. De most nincs vezényszó, Föl, vigyázz! – a tárlaton látható inspiratív jelek (formák) a geometria szigorúan zárt, mégis variatív és ritmikus világát őrzik és idézik fel.

Regős Anna textilművész alkotásai

Nemes Nagy Ágnes Élők mértana című kötetében pliszírozott ernyőjű kislámpáról ír, a város, a polgári élet régi arcáról. Regős Anna is tradíciót követ, a hajtogatás technikáját használja fel, hogy páratlanul éber figyelemmel és műgonddal, a kézművességi adottságokat felhasználva mindinkább közelebb férkőzzön az anyag geometrikus és organikus struktúrájához, szerkezetéhez. Az alkotás „csinálás” is, amelyben felfedezhetünk racionális elemeket, aprólékos mérlegeléseket is. Regős Anna kísérletező, autonóm művész, aki tervszerű, kiszámított rendszerekben gondolkozik. Mintatervező. Építkezik. Mindezt Ferkai András Ybl-díjas építésztörténész is szakszerűen méltatta a kiállítást megnyitó beszédében.          Hol van az ihlet? – tehetjük fel magunkban a kérdést. A változatokban, a finom árnyalatokban, az új vizuális megjelenésekben, amelyek végleges voltát sosem lehet előre eltervezni, mert „csinálás” közben születnek, azaz esetlegesek. Kiállítása újabb lehetőség, hogy korábbi véleménye némiképp módosuljon: A textilművészetet elválasztották a képzőművészettől. Sokan úgy gondolták, hogy a textillel való foglalatosság maradjon a nőké, és legyen iparművészet.

Művei textilképek, amelyekben lélektani, szakrális és filozófiai gondolatok fogalmazódnak meg. Mintha maga is vallaná Stefan Zweig Freudhoz kötődő sorait: Visszacsalogatni az embert, aki utat tévesztett, ahhoz a döntő ponthoz, ahol a veszedelmes eltérés megkezdődött. … A démonokat csak az fegyelmezheti meg, aki felhozza őket a mélységből, és szabadon szembenéz velük. Regős Anna szabályt keres, kutat, és szabályt követ, de formát is bont. A rend világában él, de kockái szakadékkal teliek, a mélység felé irányítják a tekintetünket. A látvány mozgalmasságába merülünk, a világ nemcsak harmonikus hely, hanem diszharmonikus is. Az ellentétek mozgása a tér illúzióját teremti meg. Bár a kézzelfogható világban vagyunk, egy pillanatra kibillenünk a biztosnak hitt valóságból, miközben a mű részleteit boncolgatjuk, az egész utáni csillapíthatatlan vágyunkkal is szembesülünk.

A testetlenség felé mozdul, a játékosság jegyében, új mintát (új inget, J. A.) gondolva. Formabontó variációi javaslatok, így is lehet, a kérlelhetetlen igazságot elkerülve. Mintázataiban visszanyúl a régi korok mintázataihoz, a hagyományt és modernséget összekapcsolva. Lehet hangsúlyozni az oppositorumot, az egymással szemben álló dolgokat, de lehet hangsúlyozni a coincidentiát is. Az egybeesést. Mi ezeket az ellentéteket magunkban összefogjuk. Azonosak vagyunk az ellentéteinkkel. És ez nemcsak drámát jelent, hanem gazdagságot is. (Nemes Nagy Ágnes, Élők mértana, Osiris, 2014). Ez a tárlat is igazolja, hogy Regős Anna esetében az élet és mű azonosságát, gazdagságát figyelhetjük meg. Formajátéka nem öncélú, hanem az új meglátások próbája, kivitelezése, a minták közötti harmóniát keresve.

A színjáték nem színjáték. Alap- és kiegészítő színek váltják egymást. A színek visszafogott kezelése révén (nincs színtobzódás, pasztellszínekkel dolgozik) mélyebb hatást ér el, egyrészt az átláthatóság, másrészt a formarend egyszerűsége miatt. Mindegyik mű színes, kivéve a videón futó mintázatokat, ahol a fekete-fehér árnyalatok dominálnak. A látott művek egységes motívumrendje kelti bennünk azt az érzést, hogy a textil ősiségével szembesülünk, a fedéssel, takarással, ünnepélyességével.

A rácsok vonalvezetésében (átlényegülésükben) a színdinamika a meghatározó, nemcsak a kép egyik felülete él, a másik meg nem, hanem az egész kép válik mozgalmas tereppé, látvánnyá, de egyes felületek olykor érzelemgóccá válnak, nem tudunk szabadulni tőlük, vissza-visszatér tekintetünk hozzájuk. A rácsok függőleges-vízszintes elhelyezése a kép feszültségét fokozza, mintha összegabalyodott volna a világ, lent és fent, közel és távol. Regős Annától távol esik a világidegenség érzése. Számos művének középpontjában a rácsszerkezet, a négyzetes forma áll. Joseph R. Wolin szavait idézve (fordította: Zsámboki Miklós): munkái, amelyekre ugyancsak jellemző a szerialitás, az ismétlés (kis módosításokkal), illetve a meghatározott paramétereken belüli lehetőségek szisztematikus kimerítése.

Oválisokat, nullákat épít, helyez el a mű terében. Paragrafusok lennének? Inkább origó, a kezdet, vég nélkül. A nulla méltósága, fontos elem, nélküle sok minden nem létezne. A nulla örök, mert a semmivel rokonítható. Sok van belőle. Mintha egy ikonosztázt látnánk. A rács mögül éles és különös, szinte emberi kiáltozások hallatszottak; a felébresztett pávák rikoltoztak rémülten ott, és valami el nem felejthető vérfagyasztó volt a hangokban (Kaffka Margit Színek és évek). Regős Anna designer is, absztrakt műveiben ott van az emberi gesztus, a harmóniát akaró ember vágya, sőt szabadságvágya, miközben a tértextil műfaji határait feszegeti.

Írásunk elején Ariadnét említettük, de végezetül meg kell említünk Pénelopét, aki sző, és ezzel időt akar nyerni, számtalan kérőjőt magától távol tartani. Regős Anna mintázatai időtlenek, mint a pók hálója: oda van kötve az élethez mind a négy sarkán (Virginia Woolf Saját szoba), miközben mégsem, mert minden egyes redő mélyén ott lapul az idő. Mint egy harmonikát, gondolatban összenyomhatjuk és széthúzhatjuk a pliszírozott felületet. A művek arra inspirálják a nézőt, hogy belegondoljon: Regős Anna egy-egy textilképe hány és hány különböző érzésből épül(het) fel, és ezekben miként jutunk el saját érzéseink felismeréséhez, átéléséhez.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.