Vörösmarty Stadiont!
Ki ad gólpasszt a fiatal, tehetséges alkotóknak? Valóban kibékíthetetlen az ellentét a stadionok és az irodalom világa között? A 87. Ünnepi Könyvhét két asztala között ingáztunk.
Fiatal, tehetséges író aszalódik a Vörösmarty téren, a nap sugarai a színes napernyők ellenére vörösre sütik az arcát. Megérdemelt díjai szépen mutatnak a szerzői oldalán és a szobája falán. Könyvei alig fogynak, olvasója és így dedikáltatója kevés. Egy-egy barát néha leül mellé, és felszabadultan beszélgetnek. Már az is valami, hogy itt lehetnek, hangzik el a vigasztaló szó.
Néhány standdal arrébb egy celeb osztogatja aláírását és elégedett mosolyát. Arcát és nevét ismeri az ország, könyvét újraírta helyette a szerkesztő, legalábbis a szakmai pletykák szerint. A kiadó vezetője szolgalelkűen gardírozza, vizet tölt neki, zsebkendővel törli a száradt galambszart a műanyag asztalról. Tudja, ő hozza a pénzt a vállalkozásnak, amely ennek köszönhetően néha kiadhatja fiatal, tehetséges írók alig olvasott könyvét. Egy-egy olyan művet, amely nagyobb valószínűséggel kerül majd be az irodalomtörténetbe és a tankönyvekbe, mint a másik kortárs.
A fiatal, tehetséges író közben észreveszi a kígyózó sort a szomszédban. Barátjával csípős megjegyzéseket tesznek a celebre, mondataiknak különös színezetet ad, hogy mindketten egy csődtől fenyegetett írószervezet tagjai. A celebek világának és a szépirodalomnak azonban szüksége van egymásra. Talán sokkal inkább, mint valaha.
Néhány kiadó már rájött arra, hogy egyszerre kell nyitnia a kétféle, de gyakran közös metszéspontokkal rendelkező közönség felé. A népszerű kiadványok ismertté teszik a céget, a szépirodalmi művek hosszabb távon biztosíthatják a kiadó hírnevét, felkelthetik a szakma figyelmét.
Ha még intenzívebbé, még közvetlenebbé lehetne tenni a két világ kapcsolatát, talán könnyebben befuthatna a színes napernyők között aszalódó fiatal író, talán népszerűbb és támogatottabb lenne a nehéz napokat élő írószervezet. Ráadásul egy brandnek (amikor az adott személy már termékként működik) vagy egy celeb imázsának is jót tesz, ha értékálló könyvekkel pózol, hiszen azt fogják gondolni, hogy ő nagyon-nagyon művelt és érdeklődő. Miközben elképzelhető, hogy tényleg az.
Érdekes kezdeményezés lett volna megnyerni az éppen Franciaországban tartózkodó nemzeti tizenegyet, annak néhány tagját, hogy akár kemény pénzekért cserébe ajánljanak egy-egy könyvet. Talán számos óriásplakát, könyvtrailer és bemutató árából kijött volna egy friss kötettel pózoló Dzsudzsák Balázs. És akkor az emberek is látnák, hogy a stadionok világa nem áll kibékíthetetlen ellentétben a kultúrával. Mert vannak olyanok, akik egyszerre szeretik az igényes olvasmányokat és a botladozó vagy éppen fontolva haladó magyar focit, és egyáltalán nem érdekli őket, mennyibe fáj ez a magyar adófizetőknek, akik közé szerencsés esetben ők is tartoznak. De lehetnének olyanok is, akik a bukdácsoló magyar csapaton keresztül jutnának el addig, hogy meghallják a színes napernyők között aszalódó fiatal, tehetséges író nevét.
A két világ közötti kapcsolat erősítése a láthatatlan háttérmunkások feladata, akik okos laptopjaik és telefonjaik, búzasör mellett születő gondolataik segítségével szervezik a magyar irodalmat. Igazgatók, főszerkesztők, szerkesztők, marketingesek gondolkodnak az újabbnál újabb trükkökön, hogy áttörjék ezt a falat, és olvasót varázsoljanak a fogyasztóból, tartalmat adjanak a színes napernyőknek. Az ő feladatuk, hogy egy foci-Eb idejére a Vörösmarty tér kicsit stadionná, a pálya kicsit Vörösmarty térré váljon, és ne pedig műanyagból épített, zsúfolt Parnasszussá, ahol a jövő fiatal alkotója szorong, aszalódik, és várja, hogy valaki gólpasszt adjon neki.
