Ugrás a tartalomra

 

A marketing nem szitokszó

„Engem nem a testi szenvedés vonz, sokkal inkább a pszichoszomatikus folyamatok, a fizikai és pszichés zavarok működése, illetve ami addig elvezet, de még ettől is jobban foglalkoztat, ami mindezeken túl van, a metafizika” – Áfra Jánossal a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjról, a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséről, vers és képzőművészet, a Glaukóma és a Két akarat viszonyáról beszélgettünk.

 

 Áfra János portréja

Idén neked ítélték a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat. Hogyan fogadtad az elismerést, és mennyiben könnyíti meg az alkotói munkát?

Alig hittem el, mikor kimondták a nevem. Már a tíz jelölt közé kerülést is sikerként könyveltem el, nem gondoltam, hogy lesz tovább. Megvoltak a saját favoritjaim, a háromba be is került közülük egy, de nem én voltam az. Persze akadt a jelöltek közt olyan, akit – a könyve alapján – nem értettem, miért lett esélyes, közben meg hiányoltam másokat. Bizonyára vannak, akik meg azt nem értik, miért nyertem végül én, és osztom a meglepetésüket. Tény, hogy soha nem volt még olyan lista vagy díj, ami mindenkinek az értékítéleteit, elképzeléseit visszaigazolná akárcsak a szakmából is. Mivel remek zsűri döntött, jó érzés, hogy a Két akaratot ítélték az elmúlt év legjobb fiatal irodalmi kötetének – ezt még kimondani is félek, de így alakult. Ugyanakkor nem szeretném túldimenzionálni a döntésüket, mert az inkább hátráltatna, mintsem segítene a továbbiakban. A pénzjutalom, a várható német nyelvű könyv, a németországi alkotóházakban tölthető hónapok segítenek talán, hogy biztonságban és jó úton érezem magam szakmailag, de igazából ugyanúgy dolgozom tovább, mint eddig, az időbeosztásomat tekintve elsősorban szerkesztő vagyok/lehetek, de egy lépéssel talán megint közelebb kerültem ahhoz, hogy az írást helyezhessem előtérbe.

 Két akarat

Alig vannak irodalmi díjak, elismerések a fiatalok számára, a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjon és az NKA Alkotói Ösztöndíjon kívül egyebet hirtelen nem is tudnék mondani. A civil kezdeményezések, mint a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj, egy járható utat jelölnek ki, de nem az a tapasztalat, hogy tolonganának a felajánlók, főleg a belföldi befektetők, cégvezetők, bankárok stb. Szerinted miért nem támogatják az irodalmat, az alkotómunkát akár a magánvállalkozók?

Mivel az állami támogatások sorsa egyre kiszámíthatatlanabbá válik, megnő a magánmecenatúra jelentősége. Sokkal több magántámogatóra lenne szükség, olyanokra, akik a kortárs szövegek értékeit felismerve és/vagy kultúrsznobizmusból, különösebb önérdek nélkül hajlandóak rendszeresen kiállni anyagi értelemben is egy-egy ügy mellett. Sajnos Magyarországon aránylag kevés a kulturális elhivatottságú nagytőkés, de vannak esetek, amik már igazolták, hogy a cégtulajdonosok közt is lehet támogatókra lelni, az Írók öltönyben projekt keretében megvalósult öltönyboltos felolvasóest, fotósorozat és színes kiadvány például a József Attila Körrel együttműködő Békés Zoltánnak, a Mr. Sale öltönyüzlet vezetőjének köszönhető.

Áfra öltönyben

Az ő nevéhez kötethető a JAKkendő Díj megalapítása is, ami a legtehetségesebb fiatal prózaírók első könyvének megjelenését támogatja. Ugyanő a szervezet nyári táborának megvalósulását is segítette, amikor az állami támogatások csökkenése az ellehetetlenedés határára sodorta az év egyik legfontosabb irodalmi eseményét. Remélem, hogy idővel egyre többen találnak majd követendő példát az ő aktivitásában, vagy éppen Horváth Péterében, aki létrehozta a legmagasabb összegű fiatal irodalmi díjat. Jó lenne, ha a leggazdagabbak presztízskérdést csinálnának abból, hogy rálicitáljanak.

 

A díjjal külföldi ösztöndíj is jár – Stuttgartban és Berlinben. A hely atmoszférája befolyásolhatja-e az írást, vagy ez egy rég kihalt romantikus elképzelés?

A környezeti jelenségek, jellegzetességek, új helyek rendre beszüremlenek a szövegeinkbe, gyakran tervezettség nélkül is mintázatokká állnak össze. A korábbi térképzeteinkhez mérten sajátszerűnek ható jelenségek különösen termékeny témát adnak a szépíróknak, ez mikro- és makroszinten is működik, lehet szó egy egyszerű szobabelsőről, de a városi topográfia sajátságairól is. Talán nálam ez utóbbi kevésbé volt eddig jellemző, de nem biztos, hogy így is marad. Vannak változások, az elmúlt időben például eltávolodtam a közvetlen környezeti mozgásokra koncentráló személyes megszólalásmódtól, amit eddig képviseltek a szövegeim.

 

Az első, Glaukóma című versesköteted és az idén megjelent Két akarat is tudatosan megkomponált, okosan kicentizett könyv. Az alkotói módszer érdekelne. A kötetötlet, az egységben gondolkodás befolyásolta a verseket, vagy egy hosszú folyamatban a versek teremtették meg a kötet terét?

A kísérletezések után egy-két sikerültebb szöveg előhívott hasonló jellegű emlékeket, írásokat, és azok is újakba futottak át, aztán mikor egy szövegcsoport önmagától kisebb egységgé állt össze, hagytam működni tovább ezt a nyelvet. Tehát nem döntöttem el a Glaukóma első szövegeinek megszületése előtt, hogy na, most akkor szerepverseket fogok írni, mások szemszögéből nézve meg egy-egy helyzetet. Az első ilyen írások csak megtörténtek, aztán úgy éreztem, ezt érdemes folytatni. Később eredetileg egy tisztán a képleírások hagyományához kapcsolódó köteten gondolkodtam – mert a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjra munkatervvel kellett pályázni, s ez a téma adta magát –, de aztán ez az elgondolás alárendelődött a kérdéseknek, amik megfogalmazódtak bennem, szövegeknek, amik tervezés nélkül születtek, így a vizuális művek inspirációjára készült szövegekbe is elkezdtek beszüremleni a párkapcsolati dinamikát elemző részek. Így állt össze a Két akarat.

 Glaukóma, Két akarat

Bevallom, az új kötet címét sokáig kék akaratnak olvastam – félre, a borító színével összhangban. Engedhetünk-e egy verseskötet esetében a félreolvasásnak, a félreértelmezésnek, hogy ezzel tágítsuk a jelentésmezőket?

Ez az elsőre viccesnek látszó félreolvasás nagyon is termékeny lehet szerintem, már ha csak a borító szintjén gondolkodunk, akkor is megmutatkozik egyfajta kettősség: a tisztán képi információ – ez esetben a borító színe – felülírja a szövegkép által hordozott jelentést, így olvasod félre a szót.

Két akarat - borítóEz egyrészt a címbe foglalt üzenetre reflektál, hisz kétféle dimenzióját mutatja meg az érzékelésnek, így a kép-szöveg viszonyra hívja fel a figyelmet, utalva arra, hogy a kötetbe kerültek vizuális munkák inspirációjára született írások. Befogadói szemszögből a kötetben épp fordított helyzet áll elő, mint a borító megfigyelése esetén: egyéb szövegek közé keveredve, a képek elé tolakszanak a képekből kiinduló szövegek, hisz a munkák listája csak a kötet végi mellékletben olvasható. Mikor a könyv végére érve rákeres valaki az egyes írásokat elindító vagy befolyásoló művekre, már a szöveg hatása alatt néz majd rájuk és onnan „olvassa” őket.

 

 

Érkeztek-e ilyesféle olvasói levelek, üzenetek, amelyek számodra meghökkentő vagy elgondolkodtató, szokatlan vers(kötet)olvasásra hívták fel a figyelmed?

Egy pszichológushallgatónak például egyből feltűnt, hogy Kasza Gábor borítófotóján a kisfiú okkal áll egy kör és egy négyzet előtt, ez a két forma látható a Bender-féle rajzteszt első ábráján. A vizsgálat a gyerekek látás-mozgás összerendezési, vizuális téri képességeit méri fel. A könyv eleji szövegek éppen a gyermekkortól indítanak, s részben a kapcsolatok szülői mintákhoz mért alakulásával foglalkoznak. Már a szövegek írása idején eldöntöttem, hogy ezt a képet szeretném majd a címlapra, pedig akkor még nem ismertem személyesen a művészt, s nem voltam tisztában a mű összetettségével sem.

 

Mindkét kötetedben traumatikus költészetet művelsz. Nem állítom, hogy szenvedésnyelv, de kétségtelen, hogy egy-egy vers a szenvedés megértéséhez keres és talál nyelvet. A test kiszolgáltatottsága költészetileg továbbra is érdekes „műfaj”?

Engem nem a testi szenvedés vonz, sokkal inkább a pszichoszomatikus folyamatok, a fizikai és pszichés zavarok működése, illetve ami addig elvezet, de még ennél is jobban foglalkoztat, ami mindezeken túl van, a metafizika. A megrázó és taszító testi szenvedésben, a felaprózódás szélsőértékében, a határok elmosódásában sem látok mást, mint visszavezető utakat a fizikai testen túli létezés kérdéséhez. Ott tartunk, hogy már nem elképzelhetetlen valakinek a fejét új testre ültetni, ami mégiscsak döbbenet. Annak belátása, hogy az ember külsőségeit tekintve minden megváltoztatható, minden kicserélhető, pótolható, átformálható, az engem éppen nem a materializmus irányába terel, inkább azt az érzést erősíti fel, hogy kell lennie valaminek, ami az egyént a fizikai hordozó átalakulása után is önazonossá teszi, valaminek, ami összefűzi a kapcsolatba kerülő élő szervezetek szövevényes hálózatát.

Áfra J. 

A fiatal magyar költészet előszeretettel jelenít meg más művészeti ágakat. Bajtai András gyakran él filmes motívumokkal, Csehy Zoltán a zenei élményt emeli be a verseibe, míg Lanczkor Gábor és a te verseidben is feltűnik a képzőművészet. Festesz is, ez hozzásegít-e ahhoz, hogy másképp nyúlj egy-egy témához, fogalomhoz?

Arra már többen felhívták a figyelmemet, hogy a – közvetlen képleírásokon túl is – sok helyen érződik a szövegeimben a vizuális művészetek, illetve általában véve a vizualitás iránti érdeklődésem. Utóbbi szerintem valahol magától értetődő, s a képzőművészeti érdeklődésem is ebből ered, hiszen mégiscsak a látás a legdominánsabb érzékelésmód. Ez a nyelvünkben is szépen kifejezésre jut: ha jelentősnek gondolunk egy dolgot, akkor látványosnak mondjuk; ha valami megtévesztő, akkor látszólagosnak; ha valaki előttünk van vagy mást gondol, akkor meg azt mondjuk, velünk szemben. Látod? A nyelv láthatósága is érdekel, fontosnak érzem a tördelést, a tipográfiát, vonzanak a vizuális költészet lehetőségei.

 fisz - tábor, Áfra

Írói Facebook-oldal, írói honlap, friss és figyelemfelkeltő posztok, gyakori szereplések. Úgy tűnik, egy fiatal szerzőnek ma már nem elég csak irodalmi lapokban publikálnia. Érzed-e a veszélyeit, hogy ügyes marketinggel gyakorlatilag bárki komoly népszerűségre tehet szert?

Érzem a veszélyeit, ugyanakkor látom benne a lehetőségeket is. Manapság nem igazán engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk az íróasztal mögött, várva a csodát, hogy az emberek egyszer felfedezik, mennyire baromi jókat is írunk, aztán tömegesen rohannak a könyvesboltba köteteket venni. Mégis hol fedeznék fel? Az irodalmi folyóiratok alapvetően a szakma szűk köréhez jutnak el, elvétve, véletlenül kerülnek egy-egy kortárs irodalomban járatlanabb olvasó elé, aki jobb esetben megijed a bonyolult szövegektől, rosszabb esetben teljesen érdektelennek látja az egészet. Az online megjelenések is a közösségi oldalakon való terjesztéssel érhetnek el szélesebb kört, erre jók a személyes és szerzői oldalak, ha például ott rátalálnak egy írásra – nemrég a Nő a tükörben Facebook-oldalra kirakták egy írásom, ami két nap alatt több mint 2000 lájkot, 600 megosztást és számtalan kommentet kapott. Ezek nemcsak számok, jövőbeli olvasókat is remélek tőlük. A marketing nem szitokszó, legalábbis nem kéne, hogy az legyen, az pedig alkati kérdés, hogy ki mit vet be az olvasók elérése érdekében. A rendszeres személyes jelenlét a szövegekhez társuló hang és az értelmezési munkába való bekapcsolódás, a dialóguslehetőség miatt fontos. A rendhagyó, több művészeti kifejezésformát érintő projektek is azért jók, mert hírértékük van, s egy nyitott, társművészeti befogadói körhöz is eljuttatják a szövegeket.

 Áfra-Závada

Az Alföld folyóiratnál és a Kulter kulturális oldalnál szerkesztőként dolgozol. Milyen lehetőségei vannak egy bölcsész végzettségű fiatalnak, ha nem szeretne tanítani, nem vesz részt doktori képzésben vagy tudományos kutatásban, illetve nem tud elhelyezkedni szerkesztőként?

Azt mondják, régen jobb világ volt a kortárs irodalom és az irodalmi folyóirat szerkesztőségek tekintetében is, ma már folyóirat-szerkesztésből sem sokan tudnak megélni, elkerülhetetlen, hogy az ember több dologgal foglalkozzon párhuzamosan ezen a területen, aminek megvan az a veszélye, hogy felaprózódik. Ettől függetlenül azt gondolom, aki komolyan veszi a bölcsészképzést, s nem csak azért csinálja, mert döntésképtelen a jövőjét illetően, az előbb-utóbb célba ér. Sok kreatív gondolkodó kerül ki innen, akik képesek akár nagyobb cégeknél is hasznosítani a kommunikációs, szövegírói vagy épp szervezői képességüket, illetve meglátnak olyan összefüggéseket is, amelyek a tisztán reál beállítottságú emberek számára kevésbé maguktól értetődőek.

 Áfra focis

Mit tartogat számodra az új év, akár az Alföld folyóiratnál, akár a költőléted szempontjából?

Aczél Géza főszerkesztő nyugdíjba vonulása után az Alföld januártól megújult szerkesztőséggel működik tovább, Szirák Péter vezetésével, hosszú távon a folyóirat arculatának felfrissítése is cél lesz, mind a külső, mind a belső tartalmak tekintetében megújulunk, illetve várható egy erősebb együttműködés a Kulter és az Alföld között is debreceni fronton. Közben a Kulter megújult ugyan, de mivel most már nemcsak egyedi tartalmakat, hanem híreket is közlünk, nő a felelősség. Szeretnénk jelentősen növelni az oldal látogatottságát, megtartva a szakmai színvonalat. Tovább fut a KULTerdő programsorozat, márciusban pedig újra lesz KULTOK, immár ötödjére, s ezúttal éppen egy olyan téma köré épül majd a konferencia, ami az előbb szóba is került: Marketing, brand és kultusz a kortárs irodalomban. Ha minden jól megy, a kétszer egy hónapos ösztöndíjat majd valamikor egy év múlva használom ki, mikor már túl leszek a doktori képzésen, és az egyéb dolgok is rendeződni látszanak. Addig is szeretnék írni, amikor esély adódik rá, leginkább éjszaka.

 

Ayhan Gökhan

Fotók: Bach Máté, irodalmijelen.hu, prae.hu, KULTer.hu, a szerző  Facebook oldala

 

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.