Ugrás a tartalomra

Koreck Aladár: Fuimus (részlet)

„Ez a könyv különösen kedves számomra, mert elsősorban gyermekkori barátom írta, de nem csak önmagáról, hanem mindannyiunkról: magyarokról, svábokról, románokról, egyszóval rólunk, bánátiakról. Amit leír, az több mint önéletrajzi visszaemlékezés, ez maga az elmúlt fél évszázad szociológiai felmérése. Bánáti történet a kötet alcíme és olyan jó visszaemlékezni a családunkra, barátainkra, a régi Bánátra, hisz én is bánáti vagyok.

Koreckéknek kastélyuk volt Valkány és Óbéb között, és rengeteg földjük. Én egynadrágos, nyomorgó, vályogházban lakó, éhező proletár gyerek voltam, mégis nagyon jó barátok lettünk Aladárral, talán azért, mert a háborúban koraérett kölykekké váltunk, és hittünk a társadalmi igazságban. Nagyon hittünk azoknak a vörös szájú bérenceknek, akik ezt hirdették.

Igen, hittünk a dolgozók igazságos társadalmában, mégis mind a kettőnket kizártak az egyetemről. Koreck Aladárt a jogászat IV. évéről, engem az orvosi VI. évéről. Őt, a földbirtokos csemetét és engem, a nyomorú proletárt. Érdekes, de mindkettőnket ugyanazért, a kommunizmus és pártellenes tevékenységért. Erről is ír ebben a könyvben, bár az bővebb megírást, teljes kötetet érdemelne. Ne feledjük a múltat és emlékeztessünk másokat is.”

 

Dr. Bárányi Ferenc, a Romániai Írószövetség tagja

 

 

 

 

Koreck Aladár

Fuimus*

(Részlet a kötetből)

 

 

Hercegi látogatás

 

Váratlanul fontos és látványos esemény színhelye lett mindkét birtok. Ez az esemény az aradi várparancsnok, fanarióta herceg autós látogatása volt.

Az egyik unokanővérem – Bébi – egy őrnagyhoz ment férjhez 1944-ben, aki, mint a várban székelő elit lovasezred törzstisztje, sokat segített a családom németnek megmaradt ágán, de néhány tiszttársával együtt más üldözöttnek is.

1945 januárjától sok fiatal szászt és svábot, férfiakat és nőket hurcoltak el Oroszországba kényszermunkára, főleg szénbányákba. Ezek száma elérte a 70 000-et, és akikből nagyon sokan soha nem tértek vissza, vagy ha igen, akkor is egy életre megnyomorítva.

Ezt az akciót Sztálin rendelte el – a kollektív felelősség elvén. Ez az elv nagy becsben volt a náciknál és a szovjeteknél – de nyugodtan mondhatjuk, hogy általában a kommunista diktatúrákban.

Az akció örök szégyene, részben a közreműködő román hatóságoknak, de főleg Oroszországnak. Sajnos a nyugati kormányok semmit, vagy majdnem semmit nem tettek ez ellen. Egyesek bosszúvágyból, mások Sztálintól való félelemből.

Itt csak egy kirívó esetet említek az angol külügyminisztérium archívumából származó (Foreign Office 371/48536/R2029/19.I.45), Churchill akkori miniszterelnök utasításait tartalmazó okiratra támaszkodva. Az általam is nagyra becsült, de a háború által elvakított politikus kijelenti, hogy semmi kifogása sincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy kvázi-németet Oroszországba bányamunkára elhurcoljanak. Pedig ez akkor és most is emberiség elleni bűntettnek számít, ami elévülhetetlen.

Az őrnagynak sikerült az unokanővérem egész családját a helyi csendőrséggel együttműködve megmenteni. Ugyancsak ő segített két megtévedt unokabátyámat is megmenteni, de erről már írtam. Több tiszttársával együtt más fiatalokon is segítettek azzal, hogy a várban hamis papírokkal, mint román katonákat helyeztek el, persze nem ingyen. A várparancsnok támogatása nélkül ez nem sikerülhetett volna.

Unokanővérem kiváló lovas volt, és az ezred lovasbemutatóin sok díjat nyert és ezért, no meg rendkívüli szépségéért nagy tisztelet övezte a vár tisztjei részéről. A herceg hallott a mi birtokainkról, a kastélyról és a hajdani ménesről, amiből ekkorra már csak mutatóba maradt néhány ló, és ezért, mivel kiváló lószakértő és moldovai földbirtokos is volt, kifejezte óhaját egy rövid látogatásra, amit persze nem lehetett visszautasítani.

Lett is nagy készülődés mindkét birtokon, de a hír hallatán a környező falvak előjáróinál, a csendőrségnél és a határőrségen is. Nekünk, de nagybátyáméknak még inkább ez a vizit az akkor még királyi Romániában hasznos lehetett, mert nem felejtettük el, hogy a német–magyar hovatartozásunk nem mindenkinek tetszett, nem beszélve a szovjet megszállás által támogatott kommunistákról. Az egész 1945-ös év tulajdonképpen sok problémával fenyegethetett minket, de a hatóságok még nagy tisztelettel voltak a király és a királyi hadsereg iránt, pláne ha azt egy vérbeli herceg reprezentálta.

Még a nagyapám idejéből való szokáshoz híven diadalkapuval vártuk a látogatókat, ami a kerékgyártó mesterünk műve volt.

Virág és vendégszoba is bőven akadt. Mi, gyerekek, izgatottan vártuk a látogatást, hiszen eleget olvastunk és hallottunk hercegekről, várparancsnokokról és márkás autókról. Amióta apu autóját elrekvirálták a háború kezdetén, az egész környéken egyetlen autó sem volt.

Az autókban nem csalódtunk, mert a poros úton két nagyméretű Mercedes tűnt fel, amiket biztos a németektől kapta a hadsereg. A herceg kísérete az őrnagyból és a segédtisztből állt.

Az egyik autóban a herceg felesége és az unokanővérem ültek. A látogatás két napig tartott és főleg a kastélyra, a lovakra, istállókra, karámokra vonatkozott.

Az én ötletem alapján a nagybátyám, aki apuval ellentétbe néha szokott vadászni, mini vadászatot szervezett a még parlagon szomorkodó földeken, ahol volt elég róka, nyúl és fácán. Mi, srácok is részt vettünk egy Flauberttel (légpuska) felfegyverkezve, de csak egy fácánkakast lőttünk, azt is a bátyám. Tisza szegény otthon szomorkodott, de ő csak nekem hiányzott.

Természetesen sor került egy igazi lakomára, amin néhány helybeli potentát mellett Cigány Jóska is részt vett. A herceg nagyon meg volt elégedve, és nem győzte dicsérni a szemében mintagazdaságnak tűnő uradalmat, főleg a német gyártmányú traktorokat és aratógépeket. Harmadnap nagy porfellegtől takarva elrobogtak a Mercedes-ek.

Azt hiszem, ez volt a herceg utolsó protokoll látogatása és rangjához illó fogadtatása, mert rövid idő múlva megkezdődött a tisztogatás a tisztikarban. Ugyanakkor a birtok is utoljára mutatta meg, hogy még mindig őrzi a múlt hagyományait, mielőtt néhány év múlva beolvadt a bánáti mezők anonimitásába.

 


* Koreck Aladár: Fuimus – Voltunk – Bánáti történet, Szeged, 2015

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.