Névnapversektől a pusztulásköltészetig

Sem az eső, sem az egymásra szervezett programok nem állhatnak az igazán jó művek útjába, a szépírás tekintetében Erdélyben (egyelőre) nincs ok az aggodalomra – a 6. Kolozsvári Magyar Napok irodalmi programjaiból válogattunk a teljesség igénye nélkül.

Névnapversektől a pusztulásköltészetig

Leltár és provokált ihlet

A Kolozsvári Magyar Napok kulturális rendezvényforgatagából hiba lett volna kihagyni Demény Péter Kolindárium című, legújabb kötetének bemutatóját, amelynek a New York Szálló egykor impozáns, ma már romkocsmára emlékeztető épülete adott helyet. A kolozsvári író-költő és beszélgetőtársa, Balázs Imre József, a Korunk szerkesztője nem is választhatott volna ennél jobb teret, a Bulgakovban legfeljebb a fedett teraszon fért volna el ennyi ember.

A Kolindárium névnapos verseskönyv, amelynek születését naponta nyomon követhettük, a különböző férfi és női névnapokra írt versek ugyanis a költő Facebook-oldalán láttak először napvilágot. Játékként indult, mindennapi örömök és bánatok lírai leképezéseként, végül egy év alatt összegyűlt egy kötetre való vers. A könyvet Láng Orsolya illusztrálta, a borítót Könczey Elemér készítette, a köteten alig száradt meg a nyomdafesték – maga Demény is meglepődött, hogy a bemutatóra kijött a nyomdából.

Balázs  Imre József szerint Demény – akárcsak Esterházy,  aki naponta legalább egy órát az írásra szán – komolyan veszi az alkotást, hiszen mindennap elkészült egy verssel. Az alkalmiság, a jó és rossz hangulatok, különféle bánatok és örömök költői megszólaltatása a Kolindárium, amelyhez Csokonaitól a slágerekig sok minden ihletforrásként szolgált, de a legfontosabb a személyes érintettség volt. A könyv szerkesztője, Gáll Attila azokat a verseket tartotta problematikusnak, ahol a költőnek nem volt a kérdéses nevet viselő ismerőse, ilyenkor nehéz volt „provokálni” az ihletet. Az Ágotához írt verse viszont, bár nem így akarta, leltárvers. A költő lányát ugyanis Ágotának hívják, így akarva-akaratlan életének fontos pillanatairól, múltjáról, az apaságról mesél benne, eddigi életét összegezve. Ezért túlmutat a kötet a költői játékon, a facebookos jópofaságon.

A Kolindárium formanyelve nagyon gazdag, találunk benne szonettet, tercinát, sőt József Attilára emlékeztető megoldásokat is. A Facebookon való publikálás sokat segített a szerzőnek, a közösségi oldalon könnyűszerrel bekukkanthatott a múzsák mindennapjaiba. Azt a lazaságot próbálta visszaadni, amelyet a közösségi tér nyújt az embereknek. „Olyan vagyok, aki mindent megír, tudom, hogy különböző veszélyeknek teszem ki magam ezzel” – jegyezte meg nevetve.

A kötetből Laczkó Vass Róbert előadásában, Szép András zongorakíséretével elhangzott szemelvények kellemes sanzonest hangulatát keltették. Természetesen a költő is felolvasott és dedikált.

Irodalmi folyóirat- és portálmustra a Bulgakovban

E művészi élmény után kissé nehéz volt ráhangolódni egy szárazabb irodalmi rendezvényre: a Bulgakov emeleti termében a Műút és a Helikon közös estjén a két folyóirat szerkesztési elveibe és gyakorlatába tekinthettünk be. Ez nyilván inkább a laikusok és a pályakezdők számára volt érdekes, a szakmabeliek, a többkötetes szerzők jól ismerik mindkét folyóiratot, az ott folyó munkát.

Kabai Lóránt, a Műút szerkesztője szerint nincs szükség regionalitásra, provincializmusra és elitizmusra, a folyóirat, annak ellenére, hogy miskolci lap, nem próbál helyi irodalmi periodikává válni, fontosnak tartja viszont a nyitást a fiatalok és a képzőművészet felé, a folyamatosan megújuló látványvilágot és a képregény műfajtát. Utóbbival a Helikon is próbálkozik.

A Műútnak 2013-től működik az online felülete, amely tükrözi is a nyomtatott tartalmat, de túl is lép rajta, a Medvészet és a Nőtérfél rovatok például csak online jelennek meg. A Nőtérfél nőalkotók tárcanovelláit tartalmazza, öt szerző ír ide egy fél éven át, a közismertebb szerzők közé tartozik Szvoren Edina vagy Bencsik Orsolya. A Medvészet rovatban András László hol novella, hol publicisztika vagy tárca formájában jeleníti meg gondolatait. Tanulmányok ritkán kerülnek be a nyomtatott Műútba, ezek inkább a portálon kapnak teret, akárcsak a filozófiai, esztétikai írások vagy a világirodalmi híradó.

A Műút olvasói leginkább budapestiek, miskolciak és más anyaországi városok lakói, őket követik az erdélyiek és felvidékiek. A 19–49 év közötti korosztály kattint leggyakrabban a portálra. A legfiatalabb alkotók írásait jóval többen olvassák, a kritikák, tanulmányok és az idősebb alkotók művei nem vonzanak annyi olvasót. Kabai hozzátette, a lap szerkezetét ezek a mutatók nem befolyásolják, nem like-verseny, emiatt nem szorulnak háttérbe az olvasók által kevésbé közkedvelt műfajok vagy szerzők.

A Helikon új arculata révén jobban fel tudja mérni, hogy kik olvassák, s bár pontos mutatókkal Karácsonyi nem szolgált, tény, hogy amikor a Nagy Kilometrik rovat valamelyik anyaga kerül fel az oldalra, jóval több „tetszik”-gombot nyomnak meg az olvasók a lap Facebook oldalán. A kritikát a szakma olvassa inkább, ezért kitalálták a fülszöveg-rovatot, ahol rövid méltatást hoznak kortárs alkotók köteteiről. A folyóirat feltöltős oldala 2006 óta működik, s az online jelenlét óta több anyaországi szerző küld kéziratot.

A két irodalmi-művészeti lap szerkesztői fel is olvastak, a kivetítőn pedig a Műút lapszámok borítóját, belső grafikai arculatát vehettük szemügyre.

A Kolozsvári Magyar Napokon egyébként a Kárpát-medence más irodalmi periodikáival és internetes portáljaival is találkozhattunk, így a kulter.hu és a pozsonyi Irodalmi Szemle is bemutatkozott a Bulgakovban.

A titokzatos babadagi rózsa

A Műút-Helikon páros után misztikus utazás következett: Kolozsvárról a dobrudzsai Babadagra kalauzolt Bréda Ferenc és Karácsonyi Zsolt, illetve Bréda Ferenc Bab és babér című műve, amelyet közösen olvastak fel. Azt már a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon megtudhattuk, hogyan jutottak a történet és az est szereplői Kolozsvárról Dobrudzsába, hogyan találták meg a titokzatos sírt, s miként találkoztak a vonaton a koldussal, aki egy kivájt cipóba virágot rejtett. A mostani esten e titokzatos virág, a hibiscus syriacus történetéről és szimbolikájáról hallottunk.

Nem „cukiságköltészet”

A pusztulásról, az elidegenedésről, a beletörődésről, ambivalens jövőképünkről versel legújabb kötetében Ughy Szabina és Király Farkas, akikkel ugyancsak a Bulgakovban találkozhattunk a Magyar Napok pénteki programja során.  Lírai világukba merülni komor vállalkozás, főleg amikor fesztiválhangulatban tombol a város, koncertek, vásári forgatag, kedélyes beszélgetések töltik ki az estéket. Ahogy Király Farkas fogalmazott: nem „cukiságköltészetet” művelnek.

Ez a líra elgondolkodtatja olvasóját, nem sarkall optimizmusra. Talán ezért is voltak csak maroknyian a kötetbemutatón. Az Orpheusz Kiadó és az E-MIL rendezvényének másik meghívottja Muszka Sándor lett volna – Magányos nőknek, bukott fiúknak című kötete hasonlóan sötét tónusú versekből áll –, ám ő sajnos nem tudott részt venni az esten.

Király Farkas Szét, nem össze és Ughy Szabina Séták peremvidéken köteteiről Vincze Ferenc beszélt, érintve Ughy első verseskötetét és Király korábbi líra- és prózaköteteit is.

Király Farkas mostanság ambivalens viszonyban áll a költészettel. A Szét, nem össze, amelyválogatott és új verseket tartalmaz öt ciklusban, mérföldkőnek tekinthető, ugyanis eldöntötte, hogy ez az utolsó verseskötete. Nem érez motivációt a versírásra, inkább a prózával foglalkozik, csak néha, irodalmi lapok unszolására ír egy-egy verset. Korábban a költészetnek átütő ereje volt, mára ez Király szerint elveszett. A költői nyelvhez való viszonyát jelentős mértékben a vizualitás határozza meg, képverseket is ír, szeret kísérletezni, ezért gyakran eltávolodik a klasszikus formáktól.

Ughy Szabina könyve három nagyobb ciklusra tagolódik, egyéves szicíliai ösztöndíj eredményeként született. Az itt töltött időszak tapasztalatait írja le a költő, saját elmondása szerint a létező legnagyobb irodalmi közhellyel, a tengerrel játszik el. Ughyt a mozgás érlelte költővé – gyerekkori betegsége miatt időnként nem tud mozogni, s ehhez kapcsolódik az Istenhez való viszonya is. Úgy véli, minden nehéz tapasztalat hozadékaként kapunk valamit, amely felvértez minket. A pusztulás, a dehumanizáció témája – amelyre a versekben építkezik – szerinte egy új kezdetként értelmezhető. A művészet legfontosabb feladata, hogy kérdéseket tegyen fel, anélkül, hogy didaktikussá válna.

Végezetül különös verspárbeszédnek voltunk tanúi. Ughy Szabina egy-egy versére Király Farkas válaszolt egy másikkal, s költői világuk úgy kapcsolódott össze, mintha egymás mellett, egyazon tér és idő ihletésére született volna a két kötet.

A pusztulás vizeiről nehéz lett volna átevezni a rockbandák főtéri, szélesebb tömeget vonzó tengerére, s aki részt vett a könyvbemutatókon, valószínűleg inkább az otthoni olvasgatást választotta, mert bár a versek hangulata nyomasztó, a lírai élmény nem egykönnyen feledhető.

Varga Melinda