Ugrás a tartalomra

 

Füst Milán, a Mester

(1888. július 17.–1967. július 26.)

Július 17-én született Füst Milán. Az a Füst Milán, aki még harminc éve is szinte kötelező olvasmány, akiről áradó ódákat hallani, akit órákig elemzik az ismerősök, asztaltársak, akit Mesternek nevez az irodalomtörténet, így, verzállal kiemelve. Az irodalomtörténet nem árulja el, kinek a mestere, hol olvasható olyan költő, aki Füsttől tanulta a szakmát. Prózaírót se nagyon.
Verseihez hozzá se tudok szagolni. Nem értem, minek a sok "olyan" szó bozontja. Ha JA-t olvasom, a görcsös, indulatos áradathoz képest ezeréves szálerdőnek tűnik, ahol mindig tudom, de legalább tudni vélem, mit mond, miért mondja, miért éppen nekem.
Tehát amikor társaságban Füstről van szó, hallgatok, mint sült hal. Megfogalmazni se igen megy, mi irritál benne. Még talán a Feleségem történetével valamiképpen egy ideig, de a regény láthatóan mindenféle koncepciót, vázlat nélkül halad a maga útján, csak a második olvasatra derül ki, meg is bámulom rendesen. Többnyire azt hallottam, csak a zsenik és a hülyék olyan bátrak, hogy előzetes tervek, átgondolt konstrukció nélkül nagyregénybe ülnek. Captain Störr, a zsúfolt lelkületű hajóskapitány nem izgat annyira, mint Lizzy, de végtére Lizzy sem izgat annyira, csak lenyelem.
Füst a regény (meglepő) sikerén felbuzdulva seregnyi hülyeséget nyilatkozik össze. Az író így működik. A regény is élet, elfelejti, mit hazudott hat hete.

Pl. az 1955-ös naplójában: „... improvizáltam. Nékem eleinte fogalmam se volt róla, hogy nagy regény lesz ebből. Csak mikor első negyedéhez elértem, bontakozott ki előttem ennek a nagyszerű lehetőségnek reménye, s hárult rám a gigászi feladat: az eddigi alacsony íveket oly magasra emelni, hogy nagy boltozatot tudjanak tartani.”
Másutt ezt mondja, miután Fülep Lajos leveri a Magyar Csillagban (Illyés bólintásával, nyilván) „Nyugodtan beszélhetek e Störről a legnagyobb csodálkozás hangján is, mert hisz nem én írtam. Isten valakit leküldött ide az íróasztalomhoz s én fáradt, tehetetlen ember nem győzöm csodálni, hogy mire volt az képes”.
A '99-ben Fekete Sasnál megjelent Napló I-II-ben gyakran visszatér. „Nem volt mondanivalóm és nekiindultam a vak világnak, hogy majdcsak kijön valami.” „Ügyesen van csinálva, felpaprikázott jelenetekkel, felélénkítve, az értelme pedig semmi. Aztán észbe kapok s kezdem írni az újat, úgy, ahogy kell: kutyafuttában, felületesen, gyors menetben.”
1938-ban így: "Tehát nyújtania kellett, még egy szerelemfélét belepréselni és ez már épp ezért, a préselés miatt nehezen ment. Lapos bölcseskedés tömegekből, drámaiatlan, erőtlen tömkelegekből kristályosítottam ki minden erővel. Hiábavaló munka ez, mert rossz.” 

Kritikusokról, kortársakról: „Ezeknek akarsz tetszeni? Ki az, akinek a véleménye nagyon érdekel, vagy büszkévé tesz. Csupa nagyon gyönge legény ez, alantas, alantas eszű.” Tehát nem tiszta. Számomra nem tiszta Milán Mester. Nem látom az írót.
Még valami: Füst, Lenin és a moszkoviták. „Ez a társadalom épp olyan cudar irántam, mint a régi” – írja Menzer Rezsőnek (elképesztően drága Összegyűjtött leveleiben) 1946. október 23-án. Lenin-versét, nem akarja publikálni, „nehogy seggnyalásnak nézzék”, amikor mégis, a híres Keszi Imre, a Szabad Nép mimóza lelkű zeneértő kivégzőosztaga a verset „a Leninnel való szembenállás” bizonyítékának nevezte.
  

Füst Milán (Budapest, 1888. július 17. – Budapest, 1967. július 26.) Kossuth-díjas (1948) író, költő, drámaíró, esztéta. A magyar szabadvers megteremtője.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.