Színház a zárt völgyből
Cattaro ékszer városa az Adria szívében, ahol ma este bemutatták Bertold Brecht művét, a Galileo bound című darabot, amely egy horvát, montenegrói és olasz koprodukció. A vasárnapi levelet kicsit megkésve a déli partokról küldjük. Négykezest írunk, vagyis az Irodalmi Jelen helyszíni tudósítói, Virág és Tibor ímhol jelentkeznek.
Színház a zárt völgyből, avagy Galileo bilincsei. Sötét hegyek között tükröződik a lemenő nap a kotori öböl felett, s színházi előadásra gyűlnek az emberek. Mozog-e a föld, tudja-e a közönség, mi történik a színpadon? S tudja-e a rendező, hogy értő közönséggel van dolga? Lehet-e sötétből világost csinálni? Elég-e, ha azt hisszük, világos van vagy Prométheusz feleslegesen erőlködött? Opera omnia a szenvedés elkerüléséről és a tudatlanság bilincseiről. Csillagok énekelnek operát az öböl sötét egére, csalárdság és intrika metszi az arany fényeket. A történet örök, a tanulság minden nézőbe be van oltva, van, aki menekül, van, aki hálás.
Oh, barátaim, Napvárosban, Budapesten és Erdélyben, hogyan mondhatnám el nektek mindazt, amit ma este tapasztalni volt szerencsénk? Átkeltünk az Alföldön, csodás Vajdaságunkon, álom szállt meg Szerbia titkos völgyei felett, s ezer sirám szúrta át kavicsként tudatom szikrapatakjait, hogy Barba megérkezzünk, ahonnan Budvába tovább, majd át a hosszú alagúton, és a kotori öbölbe érkezvén, Cattaro ősi és bevehetetlen városában láttuk, hogy a művészet, könyörgöm az igazi művészet még él, bevette a bevehetetlen erődöt, Cattaro városát, az Adria legyen nekünk a mérték a tengerszínt feletti magasság meghatározáshoz, mert itt rendez: Branko Brezovec! Arra gondoltam, bár látná Pero, hogy a díszletet mint szedik, rakják, megint szétszedik, mintha Galilei műszerei lennének, hogy a kórus, hogy dalol, mint a régi amfiteátrumokban egykoron, hogy az Adria kékje – ó barátaim, emlékeztek-e álmaitok kékjére? Azt hittük Arisztophanész Luszisztrate című darabját adják, de erre kellett érkeznünk, a Dél örökké csodákat és titkokat rejt!
Cattaro városa felett erőd húzódik, melyet sosem tudtak bevenni. Mi pirkadatkor megmásztuk a hegyet, halljátok napvárosiak? Pirkadatkor megmásztuk Cattaro felett a hegyet! Ahol az erődök büszke magasából gyöngéd pillantással simogattuk az Adria kék fjordját. Néhány nappal ezelőtt meg Skandináviában ugyanez, de mégis, ez mennyire Dél, mennyire igaz! Tudom lesznek, kik nem értik, de akinek van füle hallja, Cattaro teátruma felett a csillagok felé suhanó üzenetet, amelyet ez a színdarab küldött el. Még friss az élmény! Üzenem Szörényi professzornak, és drága Mesteremnek: a Múzsák halhatatlanok, a Kar énekel, Galilei elpusztulhat emberi mártíromságában, de a kék Adria felett dicső ének száll: a költészet halhatatlan! Üzenem a Hercegnek, üzenem a zentai remetének, üzenem a Tavinak, üzenem az igaz embereknek, a tudomány megcsalhat, az illúziók elragadhatnak, de a költészet halhatatlan! Üzenem a magyar nőknek és férfiaknak, hogy keserűség mérgezheti szívetek, de a költészet halhatatlan! Kék tengerek... az út szalad velünk... tovább... mély tisztelet és üdvözlet nektek.
