Élményeimről jócskán lemaradt, Kedves Barátaim!

A nyáron megtanultam hintázni és már magamat lököm, itt éppen Császárszállás-Butykatelepen, ami egy tanyabokor, ahol édesapa volt Fametsző Művésztelepen, ahol Szepessy Béla bácsi a parancsnok. Így, ha kimentem hintázni a tanya játszóterére, akkor tőle kéreckedtem el, ha visszajöttem neki szóltam nem apának. Itt láthatjátok, hogy hogyan tanulnak tőlem rajzolni, mert Gyulai Líviusz, tehát Luluka, Szepessy Béci és édesapa áll mögöttem, én pedig Sipos Robi bácsinak rajzolok, aki Nagykállóban éppen akkor lett ötven éves és meghívott magához minket művésztelepestől. A kertjükben szedtem egy csokor fújhatós virágot. A lánya, Bogi is grafikus, és ott volt Makina is, aki lány és szintén grafikus és szép a mosolya. Ott aztán a férfiak kicsi poharakból ittak, mindenki evett és a sült malachoz hurka és kolbász volt a köret. Ez az ötlet nekem is tetszett, de szúnyogok is ettek, de nagyon. A művésztelepen egy lapra lerajzoltam az összes ovis társamat, aki eszembe jutott. Azt mondta Líviusz, hogy portrészerű és hogy kész tabló. Ezt még nem értem, de valami jó lehet, mert kézről kézre adták a munkámat.    

Hogy középsős vagyok a Napraforgóban (óvoda) az nem azt jelenti, hogy középszerű az élet, hanem azt, hogy már nagyon nagy vagyok. Olyan nagy, hogy már középsős, bár még Izabella barátnőm egy kicsit nagyobb nálam, sajnos. De nem ezért haraptam meg, hanem azért, mert azt mondta, hogy soha többé nem adja oda a hintát. Aztán kibékültünk azzal a verssel, hogy „Béke, béke, barátság, mi volt ez a szamárság?  / Semmi, semmi barátom, csak egy lyuk a gatyádon.”  De azért egy hét múlva ő harapott meg, de arra már nem emlékszem, hogy miért. Egy biztos, nem mindig jó Izivel játszani, de nélküle meg egyszerűen lehetetlen. Izinek a nagymamája egy nagyon kedves Rozika néni, akire apa azt mondja, hogy Erdélyből való, vele apa szeret beszélgetni, ami azért jó, mert akkor sokáig lehetünk az Újvidék téri játszótéren, ahol hinta van, homokozó van, és amíg nyár volt, lehetett sarazni is. Lerúgtuk a szandált és hordtuk a vizet a homokozóba. Sok óvodástársam jár oda és a szülők is élvezik, hogy kibeszélgethetik magukat, mi ettől pedig egy kicsit szabadabbak vagyunk. Az ötödik képen nálunk rajzolunk és játszunk Izabellával.        

Tengeren innen és Butykatelepen túl annyi minden történt velem, hogy csak győzzek beszámolni nektek. Nyáron a legkedvesebb idősebb barátnőmmel , Konkoly Kingával és a szüleivel együtt mentünk nyaralni Dugi Otok nevezetű szigetre, ahol a világhírű énekessel, Enrico Karúszóval úsztam. (Mondanom sem kell ezt apa találta ki a karúszómra, hiába mondtam neki, hogy az én kar úszóm nem Enrico, és ne hülyéskedjen és ne csipkedjen állandóan.) A hosszú szigeten, mert ezt jelenti Dugi Otok, minden volt! Meleg sóstó, egy kis eső, homokos öböl és sziklás öböl is és nagy hatalmas hullámos nyílt tenger, de oda csak apa mert bemenni, és Kinga fogta a kezét. Apát nem bírta elvinni a hullám, mert apa pocakos. A szigeten azzal szórakoztak a szüleim, hogy két naponta költözködtünk új szállásra, mert nem foglaltunk le semmit előre. A kedvencünk ez volt, ahol Kingával hajszárítás közben rendetlenkedünk, turbánosan.      

Nagyon szeretek főzni, a rántásba kekszet aprítok, a cukros nudlihoz majonézt teszek, és ha más nincs akkor a különböző mosószereket pancsolom össze a fogkrémmel, csak anya nagyon fél, hogy meg is kóstolom.  Én kénytelen is voltam azt mondani anyának, hogy „a felnőttek nem boldogítják a gyerekeket” mert nem hoznak minden este meglepit, azaz ajándékot, és ilyenkor nehéz valaminek is örülni. Nekem elég valami apróság. Lufi, vagy radír, vagy szívecske csokiból. Voltunk Tokajban és a Torkolat panzióban laktunk, ahol Dezső bácsi adja a reggelit. Mondtam is neki amikor indultunk kiállítást nyitni, hogy:  „Az a kisfiam, aki elsőnek születik Dezső lesz. De amíg elmegyünk a városba, addig ki ne add a szobánkat másnak, Dezső!” Kicsit aggódtam, de nem adta ki, alhattunk ott.  Az alvásról jut eszembe, hogy még mindig anyával alszom, ami apának nem jó, és anya is mindig próbálkozik. Azt kérdezte tőlem, amikor nem voltam jó, vagy rossz voltam, hogy: Ha veled alszom Stefike megígéred, hogy szót fogadsz? Erre én azt válaszoltam hogy: „Megígérem, de vajon hogyan tudnám ezt betartani…” Annyit még az étkezésről, hogy „minden kifli kicsi, amiből le van vágva, és nem vagyok irigy, de mégsem adhatok a kolbászkarikáimból apának, mert nekem akkor nem marad annyi.”

Most szívesen mondanám nektek, hogy aludjatok jól, ne én már alig bírom ki, hogy már lassan mindenki ötéves lesz az oviban, csak
az én születésnapom késik. De ígérik anyáék, hogy eljön. Mindenesetre anya írja a megívókat, én meg rajzolok hozzá.
 

Maradok a Ti Stefánia Irmátok