Ugrás a tartalomra

 

Bogdán László: FELEJTSD EL EZT A VERSEMET – elfuserált variáció Faludy György Tanuld meg ezt a versemet című költeményére

Felejtsd el ezt a versemet.
Minek tanulnál verseket?
Nemsokára már könyv se lesz,
határ se lesz, törvény se lesz,
feldúlt életünk széthordják
mohó ázsiai hordák.
Új népvándorlás kezdetén
mit érsz a versekkel, szegény?!

 

 

 

 

Bogdán László

FELEJTSD  EL  EZT  A  VERSEMET

                    elfuserált variáció Faludy György
Tanuld meg ezt a versemet című költeményére

Felejtsd el ez a versemet!
Minek őriznél könyveket?
Ha el nem veszted, elszedik,
barbárok bűnjelnek hiszik,
az atamánhoz beviszik,
vagy a vécére kiviszik.
Ha nem, hát úgyis elszakad,
megbarnul, porlik, elhasad,
madárként röpül el a lap.
A várossal együtt elég.
Nem lehet hazának elég,
kiad egy jelzős szerkezet!
Felejtsd el ezt a versemet!
 

Felejtsd el ezt a versemet.
Minek tanulnál verseket?
Nemsokára már könyv se lesz,
határ se lesz, törvény se lesz,
feldúlt életünk széthordják
mohó ázsiai hordák.
Új népvándorlás kezdetén
mit érsz a versekkel, szegény?!
Bolyonghatsz az interneten,
amíg még van!…Ó fertelem!
Elvész világod. Nem marad
Hely, hol meghúzhatnád magad.
Az új barbárság közeleg,
két lábra áll a rettenet!
Felejtsd el ezt a versemet!
 

Felejtsd el ezt a versemet!
Minek kellene vers neked,
ha irhádat nem mentheted,
hálózatodról is leszed,
elvadult, idegen sereg?
Tanulj köszönni csecsenül
és hálálkodni oroszul,
megalázkodni mongolul,
rizset kérni kínaiul,
hódítóid nyelvét tanuld!
Ne érdekeljen rím, se múlt.
A metafora rettenet.
Minek kellene vers? Kinek?
Felejtsd el ezt a versemet,
gyűjts inkább luxuscikkeket,
már amit meghagynak neked,
sóvár, rabló idegenek!
Gyűjts ágacskát, falevelet,
ha lesznek még falevelek,
ha marad erdő! Rengeteg
a pusztulás és nem ereszt
kiégő gyárak füstjele.
Végül már mindent beborít
az ipar mocskadéka itt
és győz Euró-Ázsia,
a borzadály, a mánia!
Felejtsd el ezt a versemet!
 

Felejtsd el ezt a versemet!
Hagyd kínjaid, interneted.
Tűzz fel a hegyre, míg lehet,
amíg még menekítheted,
ami vegzálások után
is benned, épen megmaradt:
búzamezőket, strandokat,
működő nagyvárosokat
képzelj el! Rózsakerteket
teremt újjá a képzelet.
És ezt már nem vehetik el
pusztító hordák. Kitelel
és megőriz a képzelet.
A könyv lehet-e menedék?
Felejtsd el ezt a versemet!
 

Inkább hazádul ama lányt
képzeld el és ne tétovázz,
ne cidrizz és ne totojázz.
Búcsecs, Királykő elkever,
a saját félelmeivel.
Messzire láthatsz: önmagadba,
lángol a jóság csipkebokra,
nem olthatják ki kazánok,
kirgizek, kozákok, tatárok.
Itt nem találnak rád soha!
 

És amíg te emlékezel,
a többieknek nem leszel,
s míg új világod tervezed,
szép lassan elfelejtenek,
vígan benépesítheted,
az újraköltött életed!
Tanuld meg ezt a versemet!
 

 

 

 

FALUDY GYÖRGY 

 

Tanuld meg ezt a versemet!

 

Tanuld meg ezt a versemet
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tiéd, kölcsönveszik,
Hegyeshalomnál elszedik,
A közkönyvtárban elvesztik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég-
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv sem lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet ,akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó-
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz ,hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed ,
az embert leöld s megegyed-
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elhagyott,
mihelyest a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet , hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még ,míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reám
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?

Felejtsd el ezt a versemet!

 

 

(Forrás: canadahun.com)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.