Robert Merle
Most, hogy végiggondoltam, francia történelmi regényein kívül szinte minden magyarul megjelent regényét olvastam, de még az is lehet, hogy közülük is néhányat, csak törlődött. Elsőként a Mesterségem a halált. El voltam adva az ördögnek, mégpedig úgy, hogy azt se tudtam, francia bár, de kommunista író, és hogy csak az afganisztáni bevonulás közben világosodik meg Robert Merle állati elméje (lép ki a Francia Kommunista Pártból), a Szovjetúnió nem munkásparadicsom, nem a demokrácia bülbülszavú béke szigete, hanem valami egészen más. De ez mindegy akkor, hiszen a kommunista a hatvanas évek közepén-végén nem hivatalos szitokszó. Sőt, mennyire nem.
Két gondnok felügyelt, amíg gondnokot igényelt a korom. A másik: rosszkedvű, rejtvényfejtő alföldi nagyapám. Az egyiket mindig emlegetem, most kimarad. Hogy miért exportáltak le a Duna-Tisza köze homokdűnéire minden nyáron másfél hónapra, már nem tudom, és nincs kitől megkérdezni, de hat hetet minden nyáron lent töltöttem. Arra pontosan emlékszem, hogy a homok mindig forró, hogy a cél, ahová indulunk, soha nem látszik, és hogy a tanyák közt vándorló földutak végtelenek. És persze az se mindegy, hogy a tanyasi iskolák padlózata olajos, fűrészporral takarítják, hogy a bútorzat legkevesebb Klebelsberg Kunó oktatási miniszter korából való, hacsak nem Eötvös József báróéból.
Mindenesetre nagyapám odafigyelt szellemi épülésemre, és arra, tudjam, merre hány méter.
Két könyv közül választhattam adott pillanatban, mindkettő Merle, mindkettőt választottam. A Két nap az élet megállt. A Mesterségem - alighanem az első magyarul megjelent Merle-kötet -, nemigen ért talajt a tizenéves lélekben. Kellett hozzá néhány esztendő, hogy bizonyított legyen, a kötelesség, a parancs és a civil morál nem ugyanazpon a pályán játszanak, sokszor semmi közük egymáshoz. Felnőtt fejjel is nehéz megérteni egy Rudolf Lang-féle beosztottat, a lelkiismeretes, mérnökien pontos szervezőt. Azt se tudom ekkor még, hogy Merle lenyomott közel három évet német fogságban, Dunkerque-nél nem jut fel a menekítő hajókra, volt módja kiismerni a német szerkezet technológiáját (ebből születik a Két nap az élet című Goncourt-díjas regény, de ezt se tudom a hatvanas években. Honnan tudnám. És azt is honnan tudnám, hogy az élet különös dolgokat produkál, furcsa, ép ésszel elképzelhetetlen fordulatokat képes ráhátékázni a két lábon járó szerencsétlen emberre, nézzük párhuzamosan Rudolf Langot, a fordi mintára kiötölt zsidómegsemmisítést, szalagmunkát, és a magyar politikai elitet. Csodálkozhatunk az egyezéseken.
Mindenkit saját kora nyom, a kor hívószavai. "Mindazt, amit teszek, parancsra teszem! Engem nem terhel felelősség!"
Fogalmam nincs, mekkora ázsióval bír ma Merle, lehet, ma is olvassák, a kiadók kiadják, csak nem látom. Egy dolog biztos, a Merle-regényeket az első mondattól az utolsóig végigolvasta, aztán el is tűnődött rajta az előző nemzedék. Vastag könyvek, igaz, de Merle rendelkezik valami varázslatos írói tulajdonsággal, amint az ember belép az első oldalon, lesodorja az utolsóig, mint a hegyi patak. Nem akkora ugyan, hogy szobor holnap reggelre, regényszerkezetből alighanem semmit sem tanultam tőle, nem olyan, hogy másolni, próbálgatni, követni kívánná a fiatal író, de olvasható, olvasmányos, érdekes. Írónál ez ölég is.
Robert Merle (Tébessa, 1908. augusztus 29. – Grosrouvre, Franciaország, 2004. március 27.) francia író.
Robert Merle regényei
1949: Két nap az élet (Week-end à Zuydcoote) (Goncourt-díjas regény) – első egzisztencialista hangvételű regénye, a háború borzalmát, a Dunkerque-nél rekedt katonák pusztulását ábrázolja.
1952: Mesterségem a halál (La mort est mon métier) című regényében Rudolf Höß, az auschwitz-i koncentrációs tábor parancsnokának fiktív önéletrajzát; a szerető családapa és tömeggyilkos „kettős” életét mutatja be.
1962: A sziget (L'Ile) (prix de la Fraternité) – a Bounty lázadó matrózai és néhány bennszülött nő egy lakatlan szigeten telepednek le. A közösség az erőszak és faji előítéletek miatt szétesik.
1967: Állati elmék (Un animal doué de raison) – „Bár önmagát sosem tartotta SF írónak, Merle mégis merészen nyúlt hozzá tudományos-fantasztikus témákhoz”[1]: az Állati elmékben a fegyverkezési hajsza háborúval fenyegető légköréből kiindulva, az ember és a tudomány céljai érdekében gátlástalanul felhasznált és kihasznált állatok közötti kapcsolat erkölcsi kérdéseit tárgyalja.
1970: Üvegfal mögött (Derrière la vitre) – a párizsi Sorbonne Egyetem bölcsészhallgatóinak 1968. március 22-i lázadását, a diákság gondolatait és érzésvilágát mutatja be.
1972: Malevil (Malevil) – a hidegháború kritikája, amelyben egy atomháború utáni nyomorúságos élet abszurditását, a civilizáció és a megszokott társadalmi rend végét ábrázolja: A radioaktív felhő eloszlása után, az éltben maradtak ismét megpróbálják életüket normális mederbe terelni, ám kapcsolatukat belső feszültségek terhelik, és konfliktusba keverednek más túlélőkkel; ezért az első gépek, amiket saját erejükből építenek – ironikus módon – fegyverek.
1974: Védett férfiak (Les hommes protegés) című regényében a férfiak és nők kapcsolatának eltorzulásával foglalkozott.
1976: Madrapur (Madrapour) – egy metafora: a halál egyetlen ellenszere a szerelem – a bezártságból eredő feszültség és félelem leírása.
1986: Éjszakai vadász (Le jour ne se lève pas pour nous) című regénye egy francia atom-tengeralattjáró legénységének hétköznapjairól tudósít.
1987: A bálvány (L´Idole) – a 16. században játszódó történet egy szomorú sorsú olasz szépasszonynak állít emléket.
1989: Majomábécé (Le Propre de l'Homme) – egy embercsaládban nevelkedő csimpánz történetén keresztül, „az ember által lenézett, kevéssé értékelt állati intelligenciával” foglalkozik
+ a francia történelem regényei.
