Ugrás a tartalomra

Fekete J. József: SZENTKUTHY - születés és horoszkóp

"Ám térjünk vissza Szentkuthy Miklós születéséhez. Nem véletlenül jegyeztem fel az első mondatban a pontos dátumot: 1908. június másodika, 0 óra 12 perc. Az ilyen pontosság nem az irodalomtörténet-írás, hanem a natális horoszkóp szempontjából fontos. Hogy kerül ide a horoszkóp?" - Fekete J. József írása Szentkuthy Miklós horoszkópjáról és életéről.


SZENTKUTHY -

 

SZÜLETÉS ÉS HOROSZKÓP

 


 

 

(Részlet Fekete J. József POST című monográfiájából)
 

Szentkuthy (Pfisterer) Miklós 1908. június másodikán, 0 óra 12 perckor született, Pesten, az akkori VI., ma XIII. kerületben, a Lehel utca 8/a számú házban. Apja Pfisterer Lajos (1879–1954), a Kultuszminisztérium alkalmazottja, anyja Götzler Gizella (1880–1956), egy zsidó munkáscsaládnak a csecsemő korában megkeresztelt lánya. Az egyaránt elszegényedett családból származó szülők puritán szellemben nevelték gyermeküket. Az apa művészetellenessége, és egyébként is különc, ellentmondásos személyisége, illetve az anya szótlan szemérmesség-mániája szinte embertelen légkört (még a virágokat, az állatokat se szerették) vont a gyermek köré, ami azonban mégis ösztönzőleg hatott a mindenre szomjazó kamasz első regényének, a Barokk Róbertnek a megírására. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, Szentkuthy komolyan szenvedett apakomplexusától, amit első regénye mellett a Narcisszusz tükré-ben igyekezett kiírva kiirtani magából, de oldalakon át foglalkozott a kölcsönös megnemértés áthidalhatatlan falával  például az Alázat kalendáriuma naplólapjain is: „Apám az örök másik, az egyetlen igazi másik, akivel életemben találkoztam, az egyetlen ember, akiről tudom, hogy van belseje, lelki plasztikája a külső mögött, amit azonban nem ismerek. És sohasem fogok ismerni! Ő is meg fog halni, én is meg fogok halni, és nem tudunk egymásról semmit. Pedig nincs-e minden szerelem alján és csúcsán megismerési vágy? Ember nem menekült gőgösebb undorral ’jellemzés’-étől, mint apám az általam róla készítettről. S valóban milyen iskolás diagnózis-dadogás minden lélektani érzékenységem az ő idegensége, homogén öncélúsága, áthatolhatatlan, irracionális egyedül-volta mellett.”( Az alázat kalendáriuma, 137–138. o.) A genetikai, a morális és a teátrális (az apa esetében talán inkább hipokrita) örökség az, ami a két, egymástól szögesen eltérő egyéniség közötti folytonos villódzást előidézte.( vö. i.m. 146. o. )
    A szótlan-sótlan világban való nevelkedés egész életre meghatározó negatív tapasztalat, ami egyfajta ellen-képmutatásban, vagy talán még pontosabban, a képmutatás negatívjában burjánzott Szentkuthy alkotó-fantáziájában, ahol gyakorta Breughel-féle látomásokká korbácsolta a szülei iránti viszonyának elemzését: „Apám: az élet örök titok-tája, elhagyatott része, a magány, a rejtett babonák, az ismeretlenség, a horrorba burkolt idill világa. Anyám: a világ valóságos, prousti-érzékletes része, a konkrétumok izgalma, az igazi és valódi dolgok örök nyugtalansága. [...] Egyetlen és örök, egyetlen és legreménytelenebb, legszerencsétlenebb szerelmeim, isten-mâitressem: drága szüleim, mindketten a magány, az önemésztő titok, az öngyilkos szemérem és a minden fakír-önmegtagadáson túltevő diszkréció sötét színészei vagytok. Ha voltak emberek, akik egyedül önmagukért, minden szocialitáson kívül voltak, úgy ti vagytok azok. Az egyéniség magányát senki sem jelképezhette nálatok jobban: anyám mélységes, hogy ne mondjam kozmikus zavarban él és áll apám mellett; apám a lelki egyedülvalóság halálos tehetetlenségében, gőgjében és szomorúságában él anyám mellett. Mindketten így állnak velem szemben is, és így állok én is velük szemben. Alig beszélünk, alig merünk egymás szemébe nézni, a holdkóros titkolózás, ugyanakkor bestiális egymást-imádás emberei vagyunk. Undorral, szadista gőggel kerüljük és gúnyoljuk azokat, akiken látszik a szeretet. [...] Apám, anyám és én: három halott vagyunk, dogmatikus pedáns halottak, akik a szeretetnek csak egyetlenegy definícióját és kórleírását ismerik: mindegyik fél abszolút némaságban, a másikkal látszólag mitsem törődve lassan belehal a szeretet belső őrületének és külső lehetetlenségének égi neurózisába.” (i.m. 136–137. o.)
    Bármenyire is hihetetlen, a folytonos súrlódások, duzzogások és nem ritka érzelmi kitörések ellenére Szentkuthy végtelenül szerette szüleit, Atyikát, aki végül is – számtalan aggályoskodás mellett – lehetővé tette a gyermek morál- és kultúrigényeinek kielégítését a vasárnapi közös templomlátogatásokkal (bár Pfisterer Lajos nem volt vallásos ember, noha tisztelte az egyházat), a színház- és operajegyek megvásárlásával (bár maga nem szerette a színházat), a tudományos kiadványok és szépirodalmi alkotások, művészeti albumok megvásárlásával (bár a természettudományokat destruktívnak tartotta, regényből meg csak kettőt olvasott, azt is, akkor, midőn kórházba kényszerült), s mindenek felett azzal a két nagy európai utazással, amelyre 1925-ben és 1928-ban vitte el fiát. Ám ez az édesapa sohasem volt elégedett fia választásával, az írósággal. Természetesen nem is olvasta Miklós műveit, ráadásul egy olyan szobában halt meg, amelyben a Prae eladatlan példányai halmozódtak.
Édesanyjához, Anyikához („Nézd az anyámat, a sápadt magna matert, a legnagyobb hetérát: mellében még most is fehéren világít a tej, a nagy Trisztán-pohár, mely örökre elválaszt tőled, drága szerelmem. Hiába kínálsz vért, bort vagy teát, hiába csinálsz Gartenlaube- vagy Bauhaus-ízű otthont, én kitartok első szeretőmnél, aki annyira bálványoz engem, hogy minden pórusát átfehérítette a kétségbeesés, óriási pingvin vagy bálna az egész asszony, a nyugtalanság leviathánja, csak a szem ég emberien, két halálos, gyáva fóbia-ékszer.” (i.m. 153. o.) – a szerz.) is szerelmes szeretet fűzte, noha az asszony féltő szeretete közepette gyakorta felesleges és túlzottan indulatos erkölcsi-egészségtani lamentációkat tartott az önmagát folyton kétellyel analizáló gyermeknek.
    Az ingerszegény környezetben nevelődő Pfisterer Miklósnak az egymással szinte alig beszélő (és szerinte mindössze ha kétszáz szót használó) szülői világból az apai nagyapával, Pfisterer Miklóssal (1841–1916) töltött órák nyitottak menekülési lehetőséget. Az Ópapa egyszerre jelentette a gyermek számára az elegancia megtestesülését,  a nagyvilágiságot, az élet dinamikáját és a könyvek felfedezését. Ráadásul az Ópapa második felesége, Prisching Zsófia hajdani színészként járatos volt a színház berkeiben, és Pfisterer Miklós minden bizonnyal tőle szerezte vonzalmát a színház, a bábszínház, a bábok világa iránt.
    Ám térjünk vissza Szentkuthy Miklós születéséhez. Nem véletlenül jegyeztem fel az első mondatban a pontos dátumot: 1908. június másodika, 0 óra 12 perc. Az ilyen pontosság nem az irodalomtörténet-írás, hanem a natális horoszkóp szempontjából fontos.
    Hogy kerül ide a horoszkóp?
    A Dialóg Filmstúdió 1986 júniusában tizenkét órás portréfilmet forgatott Szentkuthy Miklósról (Beszélgetőpartnere Réz Pál, rendezte Jeles András.) E portré lényegében önarckép is, hiszen Szentkuthy maga tervezte meg önmaga portréját, mégpedig azzal a művészi elhivatottsággal, amiről a Bianca Lanza di Casalanza oldalain így számolt be: „Mit ér egy portré, ha nem érzem benne a csillagok, a kozmikus sugárzások, a foszforvegyületek, az akácfa levélelosztása, a prizma fénytörése és a csigák mészkiválasztása minden komédiáját és igazságát? Aki nem tud egy emberi arcra úgy ránézni, hogy lássa benne […] a Vénusz csillag belső szerkezetét, a csirizbélű állat átmeneti horror-pofáját, egy őszi virág illat-gázainak párolgási törvényszerűségét, az semmiesetre se fog olyan regényeket vagy memoárokat írni, hogy a festő teljes ínyencséggel elmerülhessen bennük. Akár művészi tehetségről, akár értelemről van szó […]… mindig áll a tétel: távoli dolgok között azonosságot látni, egyetlen egyöntetűnek látszó dologban pedig ezer különféleséget felfedezni, így szokta látni, összeilleszteni és felbontani a világot a tudós és a művész (a kettő egy!) szeme.” (Szentkuthy Miklós: Bianca Lanza di Casalanza. 98. o.) A Magyar Televízió rövid, kétszer egy órás portréfilmet kívánt bemutatni az íróról, ami végül 1991 elején került adásba.  Időközben, 1989 őszén, tehát már Szentkuthy halála után a Televízió felkérte Trentai Gábor asztrológust, hogy készítsen el egy horoszkópot, amihez csak a születés pontos dátuma állt rendelkezésére, illetve még két információ: az illető személy már meghalt és nagyon pozitív egyéniség volt. A horoszkóp elkészült, a filmfelvétel is a készítőjével, ami végül mégsem került adásba. Miként kiderült, a portréfilm készítőit annyira megdöbbentette a horoszkóp állításainak és a valóságnak az egybeesése, hogy arra gyanítottak, kiszivárgott valami, és az asztrológus tudta, kinek a szellemi portréját kell elkészítenie.
    A portré tökéletesre sikeredett, ezért az asztrológiai magyarázatokat jószerével mellőzve, kivonatosan idézem (Trentai Gábor Szentkuthy Miklós horoszkópja című munkája a Magyar Asztrológusok Fórumának kiadványában, a RADIX-ban jelent meg. (Budapest. 1992/3) – a szerz.): „Egy horoszkópot általában azzal kezdünk, hogy megállapítjuk, van-e a bolygóknak csoportosulása, és ha igen, hol. Jelen esetben egy kivételével valamennyi bolygó a képlet alsó, tehát északi felén található, ami egy befelé forduló, inkább elmélyedő egyéniséget mutat, nem olyan embert, aki a világban való érvényesülést hajszolja. Ugyanakkor mindez a horoszkóp jobb-, azaz nyugati oldalán helyezkedik el, a második kvadránsban, így az sem képzelhető el, hogy teljesen magányosan, mintegy remeteként éljen. Mindenképpen szüksége van az emberekre, azokra, akik körülveszik, akik a közvetlen környezetéhez tartoznak, és olyanokra, akik – mondjuk – a foglalkozásával együttjáróan talán a híveivé válnak. Ezenkívül nagyon erős a víz-jel koncentráció, ami kiemeli a hangulati, érzelmi és fantáziaelemeket, tehát olyan ember, akinek a jellemében ezek a jelek dominálnak, így semmiképpen sem lehet politikus, mert mint politikus, ezekkel a tulajdonságokkal rögtön megbukna. […] Öt bolygó van a Rákban. Ez azt jelenti, hogy az egyéniség mindenekfölött az otthonra és – tágabb értelemben – a hazára épül, tehát nem tudna külföldön hosszabb ideig élni, mindenképpen itthon kell élnie, mert különben gyökértelennek érezné magát. [...] A másik nagyon fontos körülmény, hogy a Jupiter, a születés uralkodó bolygója, (mert az Ascendens a Halakban van) az Oroszlánba a 6. házba kerül. Ez arra mutat, hogy ez az áldozatokra, önfeláldozásra kész egyéniség a munka házában fejezi ki igazán önmagát és ott szinte pazar bőkezűséggel ontja a szórakozás és szórakoztatás jegyében mindazt, ami az egyéniségéből adódik. […] Ezt a beszédkészséget, illetve írói tevékenységet a kiemelt víz-jelleg folytán rendkívüli fantázia hatja át. […]… a Hold–Neptun szoros együttállást közrefogja felezőpontban a Vénusz  és a Mars. Az a két bolygó, melyek alsóbb szinten a szexualitást, a szerelmet jelentik, magasabb szinten a teremtő aktivitás, az alkotás bolygói. Ez a konstelláció teljes egészében az 5. házban van, tehát alkotó tevékenysége – a szórakoztatás, sőt: szórakozás jegyében – a hihetetlenül gazdag fantáziájában nyilvánul meg, abban fejeződik ki. […]… ott tudott igazán uralkodni, akkor tudta az egyéniségét legjobban kifejezni, ha másoknak mesélhetett, beszélhetett, taníthatott, szóval átadhatta azt a fantasztikus kincsestárat, ami a fantázia- és tudásvilágát kitöltötte. […] Természetesen minden pozitív lényben vannak negatív tulajdonságok is. Például éppen ez a Szaturnusz–Mars kvadrát az 1. házból az 5. házba mutatja, hogy voltak benne olyan görcsös akarati tényezők, amellyel kiharcolta magának a zavartalanságot és a zavarhatatlanságot, főképp akkor, amikor dolgozni akart. […]…nem érzem ebből a képletből, hogy a pályatársai között igazán jó barátai lettek volna, főképp korabéliek, azokkal inkább parázs vitákat folytatott, ha folytatott, de nem álltak hozzá igazán közel. […] Alapjában véve olyan ember, aki nagyon szereti a magányt, mert magányban tudja igazán a tevékenységét folytatni, de ha nem lettek volna emberek körülötte, a közvetlen környezetén kívül mások is, akkor nagyon egyedül érezte volna magát. Bizonyos, hogy kellett legyen, aki őt ebben a munkálkodó magányban segítette, vagyis valakinek – hétköznapi értelemben – gondoskodnia kellett róla. […] Egy Oroszlánban lévő születés-uralkodó mindenképpen ad bizonyos mértékű hiúságot.[…]… gőgös igazán nem volt, hiú kellett hogy legyen […] ugyanakkor az ellenkezője is megvolt benne, a teljes önfeláldozás és átadása mindennek, amit tudott. […]…nem lehetett bigottan vallásos. Valahogyan annál szellemibb ember, mint hogy szabályokhoz alkalmazkodjék. Föltétlenül istenhívőnek tartom, de nem hiszem, hogy egy vallás parancsolatait betartotta volna. De jó viszonyban volt a hittel, a vallásossággal, semmiképp se volt ellene az ilyesminek. (Szentkuthy rendhagyó hitvalló volt, házasságkötése után a katolikus vallás előírásai közül nem tartotta be az évente legalább egyszer kötelező szentgyónást és szentáldozást és a vasár- és ünnepnapi szentmiséken se vett részt. – a szerz.) […] Hiszem, hogy a zenével kapcsolatban befogadóképes volt. A Rákban a Hold a Neptunnal együttáll, és a zene a Neptun hatása alatt van. Ez az erős hangulati-érzelmi elem valószínűsíti, hogy voltak neki olyan percei, órái, amikor szívesen átadta magát a zenének, és nem akármilyen zenének, olyannak, ami az ő területén is gondolatébresztő, tehát csakis komoly zenére gondolok. És nem tartom kizártnak azt sem, hogy írásaiban foglalkozott zenével, például úgy, hogy szerepeltetett olyan személyeket, akik zenészek voltak. […] A születési képletbe bevezetett nyolc állócsillag közül hét harmonikus sugárzású, és azoknak is a zöme a fantáziát és az alkotó tevékenységet segíti, kiemelve a magasrendű intelligenciát és a szellemi magaslatokba beleérző képességet.[…] Az évszakok szerinti fölosztásban a nyári jegyek dominálnak, ami egy megállapodott extraverziót mutat, alátámasztva azt a megállapítást, hogy szellemével mindig a világra tekintett (történelem), világon túli témák (okkult tudományok) mélyebben nem vonzották,” (RADIX. 1972/3, 45 – 53. o.)
    Az itt leírtak, noha egy natális horoszkóp értelmezésének mondatai, nem egy, a csillagok együttállása kényének-kedvének kitett séma-ember, hanem a hús-vér Szentkuthy jellemrajzának sarkkövei. Számunka azért fontos, hogy tudjunk valamicskét az író habitusáról, mert Szentkuthy még a legelvontabb gondolataiban is biológiai és morális meghatározottságú emberként van jelen, akinek a gondolkodáshoz, alkotáshoz a kevésbé érzékeny ember számára inger nélküli hétköznapok cselekvései, történései – és Szentkuthy esetében nem tévedünk, ha azt mondjuk – létezései adnak ösztönző impulzusokat. Szentkuthy a tapasztalást, nem pedig a bölcselkedést transzponálta művészetté.

 

Fekete J. József
 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.