Rengeteg levelet kaptam különböző korú nőktől, akik olvasták a regényemet. Mindannyian azt mondták, hogy igen, így van, a szívükből szóltam és meg kellett ezt írni. De egy sem vállalta volna a helyemben. Volt, aki azt kérdezte, nem félek-e attól, hogy ha felnő a fiam, s elolvassa, sérül az anyaképe. Miért, kérdeztem? Mert kendőzetlen és durva. Pedig én nem hiszem. Csak őszinte. Majd kiderül, hogy az anyja nem szent? Hát ez engem nem zavar. Az is benne van, hogy mennyire szeretem.

„Novellával ébredni” – talán furcsa, pedig ez nálam pontosan így működik. Kicsi az alvásigényem, rendszerint korán felébredek - nem csak hétköznap, ünnepnapon is -, ezért jobb híján, hajnalban, fejben kezdek el sztorikat „írni”. Néhány reggel, és összeáll egy történet. Akkor leülök a számítógéphez, és fél óra alatt begépelem. Később sokszor újraolvasom, javítgatom, sajnos, ennek ellenére, mindig marad az írásaimban hiba, és az persze, csak utólag derül ki. 

De egyébként, amit mond, az igen, igaz, valóban ilyen groteszk módon látom a világot, és valóban arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyen határhelyzetekben hogy működik az ember, hogy működik a nyelv, a komikusság és a tragikusság határán, a sírás és a nevetés határán. Ezt mondják groteszknek ebben az európai szóhasználatban. Engem ez érdekel, valószínűleg alkatilag is ilyen lehetek, mert máshogy ezt tartósan nem lehetne csinálni. 

A Múlt évezred Marienbadban pontosan rögzíti szereplői környezetét, azt a környezetet, amely őket, a szereplőket is érdekli, így vagy úgy érinti (!). Nem politikai regény ez a könyv, a tizenkét éves Vincze Flórián sem gúnyolódik például a két emblematikus politikussal, a Kuvasszal (Gyurcsány Ferenc) vagy a Vizslával (Orbán Viktor), hanem a saját életének a kereteit értelmezi, és mivel a földi intelligenciát a kutyák intelligenciájára „mintásítja”  a Magyar Tudományos Akadémia némely kutatója, hát az élénk elméjű fiú nem véletlenül kutyálkodik a maga gondolatkísérleteiben.  

...avagy a nihilizmus beteges hiánya. Riport Marno Jánossal, akivel egyik kedvenc helyszínén, a pingpong-teremben beszélgettem, távol a tábor aktuális zajától. Egy kellemesen visszhangzó helyiség ez, ahol a „tábor” szó is másképp hallszik, s az ipiapacs sem gyerekjáték. Pulóvert vesz, mert fázik, és fázik, hogy belemelegedhessen.

"A József Attila Kör Irodalmi Egyesület abban a formájában, ahogy most ismerjük, egyesületként, 1989 óta létezik. Egyébként a József Attila Kör 1981-ben jött létre, mely nem irodalmi egyesület néven futott még, de önálló csoport volt, és 1982 óta adta ki a JAK-füzetek sorozatot. Ám ez még mindig nem minden. 1969-ben alapította meg az Írószövetség a Fiatal Írók Munkaközösségét, 1973-ban pedig ebből létrejött a FIJAK. Igazából tehát több évszám van: ’69, ’73, ’81, és ’89, tehát egy ilyen furcsa dolog. Jelenleg az 1981-es JAK az, amivel vállalható a teljes kontinuitás." - nyilatkozta Balogh Endre az Irodalmi Jelen riporterének. A teljes interjú itt olvasható.

Hét éve tart, átmeneti állapotnak érzem a pesti életet. Könnyen lehet, hogy hazatelepedés lesz a vége, de nyilván már az sem lesz olyan, mintha otthon maradtam volna. Az ilyen emigrálósdira egy generáció rámegy, és úgy jött ki a lépés, hogy esetemben ez a generáció én vagyok. A gyerekemnek talán már könnyebb lesz. Mindenesetre igyekszem nem túl tragikusan felfogni a dolgot, mert akkor kesereghetnék rajta naphosszat, és igyekszem az összes kellemetlen élményt, többek között a románozást is megírni, mert az segít.

KJ: Az biztos, hogy kedvezőtlen a helyzet bármilyen könyv kiadására, de én nem gondolkozom erről, mármint, hogy azért ne csináljak valamit, mert nem kedvező valami. Akkor már rég abbahagytam volna mindent, mert rengeteg kilátástalan helyzeten kell még most is keresztül menni, de távol legyen, hogy panaszkodjam, ezek tények. De mondom, ezekkel én nem foglalkozom. Csinálom amíg, ahogy tudom. Mit tehetnék, üljek egy szobában és malmozzak?

Petőcz András ötven éves 2009. augusztus 28-án. Az IJ köszönti az írót.-OZ: Szerencsés, vagy inkább áldott állapot, ha az író bízik a kiadójában. Kevés kortárs magyar íróról mondható el ugyanez. Ezek szerint jól érzed magad a Palatinusnál.PA: Igen. Azt hiszem, jó a kapcsolatunk. 

Az arab fiúból lesz regény, igen. Azt hiszem legalábbis. De ahhoz még el kell rendeznem magamban, mert az nem egy habkönnyű történet. Saját magamat nem tudom még benne helyretenni. Még nem szálazódott szét, hogy mennyi benne az egyedi és mennyi az általános. Úgy értem, hogy az arab fiú viselkedése mennyire általánosítható. Nagyon durva egyébként, azt hiszem, az sem szólt másról, mint az elvágyódásról. Arról, amiről India szólna. Hogy olyan helyen-helyzetben élni, ami nem én vagyok, ahol én idegen vagyok. Különbözni.

KF: Engem elsősorban az érdekel, hogy lehet-e még mesélni egyáltalán a huszonegyedik században? A sci-fi hihető, mert adott körülmények között valósággá válhat, amit a szerző megálmodott. A legjobb példa erre talán Verne. A mese viszont sohasem jön szembe veled az utcán, mert csodákra épít, és tojik a természeti törvényekre. Szeretem keverni ezt a két műfajt. Az etalon nálam Kafka és Vonnegut. 

Dió lányom mindjárt öt hónapos… Szeretem, hogy van, hogy a létezése folyamatosan formálja az életemet. A lényeg, a fontos dolgok nem változtak, de a fecsegő felszín, a rengeteg sallang, amiről tudjuk, hogy az, de nincs miért kilépni belőle, egyszóval a sok lényegtelen hordalék szép lassan lekopik, eltűnik. És ez nagyon jó. 

Szép és jó a főszerkesztő és Onagy Zoltán érdeklődése. Ez a pályázat hírnévből is többet érdemel. Megvolt – és ez a fő. Kitörölni ezt nem lehet, folytatni kell a kezdeményezés bátorságát meghatványozva, ha lehet, mert eleinktől (gondoljunk csak Kós Károlyra és az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományaira, ahol többek között az ösztönzésnek köszönhetően Szerb Antal irodalomtörténete is megszületett) tudjuk, hogy nincs műveltség irodalom nélkül, és nincs irodalom – különösképpen a mai harácsoláshoz szoktató világban – értő, tudatos támogatás, serkentés, lelkesítés, alkotókra figyelés nélkül.

"Írni annyi, mint gyógyfüveket gyűjteni. Annyi, mint körbejárni a lélek és a teremtés minden zugát. Vagy mondjunk egy csábító lehetőség, hogy „belépjünk” egy Caspar David Friedrich festmény gyönyörű terébe, persze, egy adott szöveg segítségével." - Hegyi Botos Attila interjúja.

Bodor Pált nem volt könnyű visszacsalogatni a költészet örökzöld televényeire. Talán úgy gondolta, az Irodalmi Jelen szerkesztői egy idő után úgyis feladják, s nem fogják folyvást azzal zaklatni, hogy olvasson fel pár verset, s beszéljen arról, amiről úgy gondolja, most beszélnie kell. Olvasóink már hallhatták a Bodor Pállal készült beszélgetés első részét, és olvashatták verseit, illetve meghallgathatták a szerző felolvasásában azokat. Most közzétesszük a beszélgetés második részét.

 
Most induló interjúsorozatunkban az Irodalmi Jelen három évvel ezelőtt zárult regénypályázatának díjazottjait szólaltajuk meg – sorsuk, írói pályájuk alakulása kerül előtérbe.

Azt mondta, mit képzelek, ő a környéken a legnagyobb faterítő sztár, csak problematikus esetekhez hívják, be van táblázva, ne haragudjak, ilyenre hülyeségekre, mint az irodalom, egész egyszerűen nincs ideje. De ha van kedvem, esetleg munka közben válaszolgathat. Mit tehettem, főztem neki a kávét egész nap, etettem-itattam, ha kellett, elhúztam az útjából az ágakat, és cserébe, bámulhattam, hogyan dolgozik. De nem bántam, mert az első pillanattól világos volt számomra, hogy megvan a keresett szereplőm. 

Mert amiről itt beszélt – Magyarországról, Erdélyről, kisebbségi létről, irodalomról, életről, globális lehetőségekről és katasztrófákról, és saját családjáról – az, egy az irodalomban benne élő, teljes életű embert mutat föl, aki mellé nekünk – fiataloknak – alkalmanként, újra és újra, le kell kuporodni, s figyelni, hallgatni, és tanulni.   

KL: De van otthon több vibrátorod is?SZMB: Ó, persze, egész gyűjteményem van. Én is egyet értek azzal, hogy a vibrátor mégiscsak akkor szeret, amikor én akarom. Egy ceruzaelemnyi boldogság. Egy ceruzaelem a szexuális boldogságért, azt hiszem, sokkal biztonságosabb befektetés, mint kiadni magam valakinek. 

"Tiszában fürdök, a Sárgán. Nemsokára az újvidéki Patti Smith koncertre megyünk a Feleségemmel. Amúgy nem ajánlok semmilyen programot senkinek sem, mindenki úgyis azt csinál, amit akar: összeesküvés-elméleteket gyárt, kampányal, szerelmeskedik vagy könyvet olvas."