Életműve több ezer oldalt tesz ki. Csupa töredék, tartalmilag és stilárisan végletekig csiszolt drágakövek halmaza, melybõl ki lehet emelni találomra egyet, s hosszan gyönyörködni benne (meditálni rajta); felfűzni az azonos színűeket (Isten, ember, társadalom, filozófia stb.) vagy puzzle-ként kirakni a szétszórt elmeszilánkokból a tör­té­nelem, a szellemtörténet, a modern társadalom valamelyik alapvető kérdésének meghökkentő mozaikképét.

„Saramago örök vándorlásra ítéltetett hőse nem csupán a térben, hanem az időben is bolyong. A bibliai korokat járja keresztül-kasul, s hosszú utazása alatt arra a meggyőződésre jut, hogy a Felsőbbrendű Lény, a Teremtő tulajdonképpen csak játékszernek tekinti az emberiséget…” – Bene Zoltán írása
 
 

A köztársaság idején az arisztokrácia hatalmának legitimálására használta fel a történelmet, amibe bőven belefért annak szándékos eltorzítása is. Livius is eleget panaszkodik emiatt.

A versek által írt különböző arcok saját magára utaló megnyilatkozásaiból felépülő személyiség adja tehát a vizsgálat tárgyát: hogyan nyilvánul meg ez a személyiség – legyen a neve „Horatius” – mindazokban a fiktív társasági helyzetekben, amelyeket maguk a carmenek teremtenek meg.

Nagyon fontos jellemzője Maecenas tevékenységének az informalitás. Minden esetben hivatali felhatalmazás nélkül, mint Octavianus barátja, bizalmasa jár el.

Láthatjuk tehát, hogy az önreprezentáció különféle típusaiban Horatius a kétértelműség és ködösítés, önleértékelés és humor, játékosság és félrevezetés stratégiáit kombinálja. Az egyik legnyilvánvalóbban „önéletrajzi” antik költő művei valójában az önprezentációk gondosan árnyalt és gyakran szellemesen félrevezető sorozatát nyújtják – próbára téve, de szórakoztatva is olvasóit.

 
Az Ókor folyóirat 2011/1 száma ebben a hónapban jelenik meg. A legújabb szám tematikája Horatius és Róma. Az Irodalmi Jelenen most a folyóirat tartalmát, a szerkesztői ajánlót, és néhány részletet olvashatnak.

Miután elhagytuk Sendait, az volt az érzésem, hogy roppant keveset tettünk ahhoz képest, amire az ottaniaknak szükségük van, hogy talpra álljanak a katasztrófa után. Mélyebben belegondolva azonban nem az a lényeg, hogy mennyit teszünk, hanem az, hogy karmikus kapcsolataink szerint cselekedjünk. A legértékesebb dolognak az emberekkel való kapcsolatteremtést kell tekintenünk. - Shodo Harada Roshi harmadik útitársának, Domyo szerzetes naplója.

„Hallottuk, hogy a rettenetes emberi veszteség és szenvedés mellett az amúgy is összetört túlélők általános tragédiája, hogy vadonatúj házaik vesztek oda, amelyekre még évekig fizethetik a jelzálogkölcsönt." - Shodo Harada Roshi második útitársának, Ekei Zenjinek írása.

„Nincs itt néhány kényes pont, amit alaposabban meg kellene vizsgálni? Ez az egész, és az, hogy az atomerőmű, amely még most is ontja a sugárzást bele a Csendes-óceánba, ilyen helyre lett építve, olyan kérdések, amelyekre komolyan vissza kellene térni.” - olvashatjuk Shodo Harada Roshi a Szógen-dzsi kolostor apátjának esszé-riportjának második részében. 

„A nemrég történt nagy földrengés és cunami katasztrófa kapcsán írom e sorokat...” - olvashatjuk Shodo Harada Roshi, a Szógen-dzsi kolostor apátjának beszámolójának elején. 2011 március végén, április elején három zen-buddhista szerzetes útnak indult Japán Sendai-tartományába, melyet leginkább érintett a földrengés és a cunami. Írásaikat a következő napokban itt olvashatják az Irodalmi Jelenen.

Kétarcú-e a mai magyarországi (szak)bírálat – amint azt az alábbi recenzió szerzője állítja? Valóban hibás-e a frissen felfedezett Pannonius vers új magyar fordítása? Egy irodalmi vitát kivánunk elindítani a közléssel az irodalmat értő és szerető olvasóink körében.
Petneházi Gábor: Ruminare negotium – egy recenzió és tanulságai - A Janus-ügy
Pannonius veszedelme? - Kritika Szentmártoni Szabó Géza Parthenope veszedelme című könyvéről és hibajegyzék 

Hangsúlyoznunk kell: eszünk ágában sem volt, hogy mindezzel a felfedezés jelentőségét, vagy a felfedező vitathatatlan érdemeit kisebbítsük. Abban a reményben közüljük az itt leírtakat, és egy recenziónál talán szokatlan módon, a fordításhoz kapcsolódó hibajegyzéket, hogy egy valóban kritikai szöveg, és az azon alapuló, pontos műfordítás mielőbbi létrejöttében segédkezhettünk.

A fordítás tehát (különösen a panegyricus) nagyon sok helyen érthetetlenre és magyartalanra sikeredett, ez azonban nem csupán a túlzott formahűségnek köszönhető. A fordítónak sajnos számos helyen nem sikerült megfejtenie a latin szöveg értelmét, bántó és időnként alapvető hibákat vétett, amelynek köszönhetően sokszor egész epizódok, nagy erejű hasonlatok, költői képek sikkadtak el. - Kritika Szentmártoni Szabó Géza Parthenope veszedelme című könyvéről és hibajegyzék

„…ha én időközben (még április elején) (…) nem bocsátottam volna az Irodalmi Jelen szerkesztőségének is rendelkezésére a recenziót, ahol másrészt viszont kicsiben megismétlődni látszott a rec.iti.hu-nál már lejátszott történet: hosszas viták, zavart ellenkezés után az ígéret, hogy meglesz, aztán néma csönd.” - Petneházi Gábor írása egy recenzió sorsáról Magyarországon

Van egy minősége a felnőtt tudatnak, ami nagyon kevesünkre jellemző. Azokról beszélek, akik megengedik magunknak, hogy ne hazudjanak. Egy pillanatra, és nem többre: amikor megnyomom az exponáló gombot. - Sütő Zsolt fotóesszéje és képei az Irodalmi Jelen galériájában

A kritikának nincsen becsülete. Sokan még a létjogát is megkérdőjelezik. Azt a kételyt fogalmazzák meg, hogy a kritikaírói mesterség művelése, netán az irodalomkritika olvasása hasznos, hasznosítható tevékenység-e egyáltalán. (...) A kritikával kapcsolatosan rendre olyan kérdések is felvetődnek: vajon miért kell magyarázni a műalkotást, miért nem olvashat mindenki úgy, ahogyan azt „úri kedve” tartja.

 
„A rózsák igenlésén keresztül a láncok igenlése. Ha nem foglalunk állást az abszolút és autonóm művészettel szemben, akkor nem tudjuk tartani többi kritikai pozíciónkat” – részletek Szabó Lajos feljegyzéseiből

Olasz Sándor 62 éves volt, a Tiszatáj főszerkesztője, egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Higgadt, megfontolt elme, a magyar próza egyik legtökéletesebb ismerője. – Boldog Zoltán írása
 
 

„Noha a mennyiségi növekedés nem mindig arányos a minőségi fejlődéssel, kétségtelen, hogy a koreai költészet nyitottságban is haladást ért el. Napjainkban számos könyvet és verseskötetet adnak ki akár egyetlen napon is. Kis ízelítő gyanánt szeretném bemutatni néhány koreai költő versét.” – Gil-Won Lee esszéje.