Több mint egy hónapja voltunk házasok, amikor egy este szóvá tettem aggodalmaimat Mihálynak. Mint aki őszintén meglepődött szavaim hallatán, furcsán rám nézett, és azt mondta, ő azt gondolta, ha egy év járás alatt egyszer sem hoztam szóba a szexet, akkor ezután sem teszem.

A mosógép teteje nyitva volt, mindig így hagyta, a penész miatt. A penész a nedves, meleg, sötét helyeket kedveli, ezt egy életmód-influenszer videójából tanulta. Az üres dob szájában hangtalanul tűnt el a két zokni. Lassan tolta le a meglepetésnek szánt, csipkés bugyit, kilépett belőle, forgatta.

Az első riasztás Trau bácsi miatt történt. Társam lassan szedelőzködött, öt perc alatt értünk ki a kocsihoz, aztán az ülést igazítgatta, meg a visszapillantó tükröt, végül felsóhajtott, elindult. Az ellenkező irányba. Addig elül a dolog, mondta.

Tudom, ott vannak az esetleges párhuzamos világok, de lehetetlenség ide-oda ugrálni közöttük, mindegyikben kizárólag egyetlen élet élhető le, az összes többi, alternatív lét örök rejtély marad a maga univerzumát lakó embernek…

Pali terve a következő volt: ha már úgy adódott, hogy álruhában kellett Sári elől megszöknie, akkor úgy fog tenni, mintha eltökélten járna el a család ügyében, de valójában lábat lógatni és csavarogni fog a Székelyföldön. A tanulmány megírása csak később jutott eszébe.

A lövés végigzúgott a ház előtt, valahol távolabb becsapódott, de érezte a szelét, hallotta a kirakatüvegek szétcsattanását, néhány elfojtott kiáltást, egy tétova lövéssorozatot, aztán semmit. Mintha elcsendesült volna az egész világ.

A tengerparti látszótéren: egy törpe nő kék kötélen föl-alá mászik, közben hintázik és visszafelé (latinul) számol… Egy beképzelt, kiképzett kakadu klapanciákat kántál: „kapjuk elő, cici ki: fröccsen rá a tzatziki”… A sikátorban gubbasztva: ezüstre őszült, hínár-szakállát tekergető költő figyeli, s azonnal eldönti, hogy (32 év elteltével): az Ulyssest újra elolvassa…

Itattam, amikor apám bódultan hevert a konyhapadlón az üres üvegek között, itattam, amikor korgó gyomorral bújtam ágyba, itattam, amikor lyukas harisnyámat csúfolták az iskolában, itattam, mikor a szomszéd fiú döglött varjút dobott utánam, itattam, amikor anyám ezüstkeretes képét apám összetörte egy átdühöngött éjszakán.

Lili úgy gondolta, a sörnek simán olyan az íze, mint a negyvenhetes villamosnak, vagy mint a kiszáradt fűnek, és a legtöbb jelenlévő valszeg csak azért issza, hogy ne nézzenek rájuk furán, és hogy jó első benyomással kezdjék a szociális interakciók innen végtelennek tűnő sorozatát, nincs második első benyomás, ugye…

Egyszer járt a Kutyaszorítónak becézett kocsmában, odaköltözésük idején, még dohányoztak, vendégük volt, elfogyott a bagójuk, ez volt a legközelebbi hely, ahol vasárnap füstölnivalót lehetett vásárolni. Nem ragadta meg a látvány, néhány cigányember könyökölt a söntésnél a homályos, koszosnak tetsző helyiségben, meg az alkesz hírében álló egyetemi tanár, közismert reformkommunista, egy időben országgyűlési képviselő.

Járta az üzleteket. A mindentudó telefont is kézbe vette. Hadd lám, mit írnak az okostojások a gyászról. Annak külső jeleiről. Mert nemcsak lélekben gyászol az ember. És nem akárhogy. Legyen annak rangja, színvonala. A gyászt is tanulni kell.

A fiatalok nagy része elköltözött. Lassan, ahogy telt az idő, mentek az idősebbek is. Mi, a férjemmel, maradtunk. Műveljük a kertet, tyúkokat tartunk, és télen, a hosszú estéken a kandalló előtt a régi dolgokról beszélgetünk. A temetőn látszik talán a leginkább, hogy lakosságcsere történt. Soha nem volt ennyi elhanyagolt sír. Mindenszentekkor sincs, aki kivilágítsa. Néhány asszony hazajön, de egyre kevesebben, és a halmokat ellepi a gaz.

A buszmegálló tábláját benőtte – s megette egy óriási platán… Eltévedés! Futás a szertartás moraja felé… Reggel a temetőben, feszülten ráz a testre-dermedt verejték: rááz a hideg, mint az állat, hőgutális elme-zárlat…

Ahogy jöttek a melegek, megjöttek a vályogvetők, százával hozták a formákat és tucatszám a gyerekeiket, jól mondta a Szalai kőműves, hogy pénzt adjanak nekik, ellátást semmiképp. A kész téglákat ötvenesével rakták össze, alulra, felülre égetett téglát tettek, hogy ne érje víz. Ők mondták, hogy: „A vályogháznak két ellensége van a víz, meg ha cigány költözik oda, mert az sosem nézi, hogy lyukas-e a tető!”

Forró csókok, pacsik, igen beszédesek. Mindenki sejtette, egy húron pendülünk. Én Fischer Annie, Berci Jimi Hendrix akart mindenáron lenni. Később, a felvételi, nem hozott izgalmat, már az anyánk méhben is csápoltunk, pengettünk. A huszadik szülinapomra biedermeiert kaptam, írtam egy szonátát. És te, kérdezte a szemem, mikor viszonozod? Ha akarod, máris, és magadhoz rántottál.

A konyhakocsik környékén augusztus elején nem honolt békesség. Tiszti ellenőrzést vártak. Jöttek is a dandárparancsnokságról, József és Frigyes főherceg. Kis János ekkor látta őket a legközelebbről. Megvizsgálták a kisikált edényeket, lemosott, kisúrolt kocsikat, és persze a lovakat, azokat valódi szakértő szemmel. Közben bólogatva dicsérték az ezredet. Ezek a vitéz magyarok, akikről őfelsége is szívesen hall. Nem sok húszéves akadt a népfelkelő konyhai személyzet soraiban, csak az néhány a harmadik zászlóaljból, eltűnve hadtápos katonák százai között. József főherceg végigmérte Kis Jánost. Bólintott. A bólintás volt a szokása.

Reggel már nyugtalan voltam, hogy nem értél vissza. Üzenetet sem hagytál. Szóltam a portásnak, azonnal hívjon fel, ha megjelensz. Tudni akartam, hogy megvagy épen és egészségesen.

Az Alpha Ursae Maioris 124 fényévnyire található a Földtől. Ez megnyugtatta. Nem olyan nagy távolság, hiszen a legközelebbi nagygalaxis, az Androméda 2,5 millió fényév. Az már sok.

Fél-álomban: két halott barátom él nálunk – motyogva meséli a leíró. Az egyik láthatatlan, a másik: szalamandrás alsógatyában járkál fel-alá, miközben kávézik. Három napja érkezett, azóta így cselekszik, érezhető, hogy valamiben nagyon bent ragadt… Szintén halott kutyám, Mimi, tegnapi sörhabot nyalogat egy padlón maradt pohárból…

Kórterem. Csend, csak a műszer jelzi ütemes kattogással a szívdobbanást. Rákban haldokló nő a családja körében. A csukott ajtón kopognak. Anélkül, hogy bárki megszólalna a bent lévők közül, benyitnak.