Magas hőfokon

A frissen levetett zokni egy ideig még testmeleg. A fiatal nő az ágyon ült pólóban és fehér francia bugyiban, hátát az ágy támlájának támasztotta. Az éjjeliszekrény mellett harmonikaszerűen letolt farmer, a nadrág körül sminkkel színezett, gyűrött papírzsebkendők. Nézte a kezében lógó, alul kissé befelé kanyarodó, vékony női zoknikat. Rövid szárú, fehér zokni kasmírral és csillámmal, így hirdették a webshopon. Szerette a nőies, de sportos holmit, huszonnyolc évesen, ideális testsúllyal miért ne hordhatna ilyeneket. Most még egyértelmű, gondolta, hogy melyik tartozik melyik lábhoz. Új zsebkendőt húzott elő a dobozból, megtörölte a szemét, kifújta az orrát, a zsebkendőt meg ledobta a földre. Ismét felemelte a zoknikat. Igen, most még tudni lehet, hogy melyik a jobb, és melyik a bal, mert nemrég teljesen kitöltötte a lábfej, még a test szaga is benne van. Egy bűnügyi dokumentumfilmben látta, hogy a bőr dörzsölődése során leváló hámsejtek belekopnak az anyagba, így a ruha minden apró részletébe beleragad, beleivódik az ember DNS-e. A telefon újra csöngött. Megint Bence, s ő megint kinyomta. Repülőmódra állította a mobilt, és a komód felé hajította. A szilikontok ellenére nagyot csattant, nem nézett utána. Rohadt szemét. Testmeleg, tartja a formát, beleivódik. Felállt. Egyik kezében a zoknikkal kilépett a folyosóra. Lassan haladt, mezítláb, az összetört váza darabjai közt, hangtalanul lépett át egy kabátot és egy pulóvert. Menet közben lehúzta a pólóját, és a hideg kőre ejtette. A fürdőszobában a polc alá tolta a ruhákkal púpozott szennyestartót, a tetejéről lecsúszott egy tejeskávéfoltos, közepén kiégett konyharuha. Az anyjától kapta, mikor még tudott ajándékot venni. A mosdó tükre előtt megállt. Elkenődött szemfesték. Nézte a csupasz testét, a melleit, a csípő és a lágyék vonalát kiemelő fehér, áttetsző alsót. Derékban karcsúbb, és máshol is formásabb, mint az a nő. El tudta képzelni, többször érkeztek egy időben az irodaház éttermébe, nyáron is. Becsukta a szemét.

Látta maga mellett Bencét, ahogy fekszenek izzadtan, párologva, csutakosan, Bence nem szeretett gumit használni, a fiú vízilabdás karján pihent a feje, a mellkasuk szaporán emelkedett és süllyedt, szerette azt az ágyat, nagyobb volt, és a matrac is keményebb, mint az övé, és akkor a srác belekezdett, szakadozva, őszinte volt, vagy megjátszott, nem tudja, de hogy valamit el kell mondania, hogy ő sem érti, hogy mi történik pontosan, de úgy érzi, neki most időre van szüksége, időre, mert kicsit össze van zavarodva. Mint egy szappanoperában.

A mosógép teteje nyitva volt, mindig így hagyta, a penész miatt. A penész a nedves, meleg, sötét helyeket kedveli, ezt egy életmód-influenszer videójából tanulta. Az üres dob szájában hangtalanul tűnt el a két zokni. Lassan tolta le a meglepetésnek szánt, csipkés bugyit, kilépett belőle, forgatta. Bence kedvéért vásárolta. Annak a mocsoknak. Aki állítólag a cég pénzügyi beszámolóján dolgozott, ami határidős, és azért kérte csak, hogy egy nappal később menjen hozzá. És aki a beszámoló helyett aznap éjjel végül azzal a másik nővel, ugyanazon a kemény matracon épp összezavarodott. Nézte a fehér, áttetsző alsót, alul nedves folt. Közelebb emelte, aztán a gépbe dobta. Éles kattanással záródott a dob. Folyékony Ariel fehér ruhákhoz, a tartály tetején kicsordul a kék anyag. Hőfok hatvan, centrifuga nyolcszáz. Elindítja. Ennél még magasabb fokon mosta az anyja a szennyezett fehéret, akkor még az apja is velük volt. Anya, értsd meg, nem kell főzni, tönkreteszi a ruhát. Más világ van. Ezek már korszerűbb gépek, máshogy működnek, és jobbak a mosószerek is, mint régen, érted? Az agyvérzése óta az anyja nem mos, csak ül a karosszékben, és már ő sem mondja neki.

Visszafordul a tükör felé, kihúzza magát. Leállítja a programot. A fordulatot feltekeri ezerkétszázra, a hőmérsékletet meg kilencvenre, és újra benyomja a startgombot. Aztán addig áll a zuhany alatt, amíg teljesen ki nem fogy a forró víz.