Ha a szépirodalmi műfajok leghosszabbikára, a regényre vetünk egy pillantást, kétféle típust különböztethetünk meg. Az egyikben a tartalom, a mondanivaló a lényeg, e köré tömörül minden szó, minden mondat, ezt növeli, hizlalja a teljes szöveg. A másik típus a formabravúrt mutató regény. Ebben olyan csillogóan sima a mesélőkedv és a mesélni tudás, hogy a történet árja könnyűszerrel ringatja el az olvasót.

„A 20. századi világirodalom értékelésében fontos helyet fog kapni Szentkuthy Miklós” – idézi a külföldi recenziók íróit Tompa Mária, aki Szentkuthy Miklós hagyatékának gondozójaként segíti a külföldi megjelenéseket. Az amerikai kiadó vezetője rajong a magyar íróért, míg hazánkban egyre kevesebb szó esik róla, a magyarországi irodalomtörténet pedig nem fogadta be a róla szóló monográfiát. Interjúnkat olvashatják.

A komolytalankodva komoly, frivoll, játékosan tudós Szentkuthy Miklós alakját idézték meg az író halálának 25. évfordulója alkalmából külföldi és magyar vendégek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

2009 augusztusától erősebb tempó, naponta váltott lovak, rövid pihenők, ahogyan ezt a net-folyóirat követeli. Érdekességek, pletyka, hivatalos le- és felirat, ismert és elfeledett közhelyek, a tények közt felfedezhető látványos és láthatatlan összefüggések után kotorászva vég nélkül. Cédulák, jegyzetek, nyomatok, kiollózott újságcikkek, külön havi dossziék mindaddig, amíg az egész rá nem borul a dolgozóra, ha el nem ugrik.

Azt mondják, akik tudják, halála életére hasonlított. Elegánsan lebben végül, mint a pillangó. Egyik este hazamegy, kényelmesen elhelyezkedik – ahogy szokja volt – a karosszékében. Mire kinyújtja a lábát, halott. És azoknak, akik nálam alaposabban ismerik az életművet, jobban olvassák, nemzedéke legnagyobb és legmaradandóbb magyar írója. Úgy legyen.