Vannak pillanatok, amikor megpróbálnánk kézen fogni a gyerekkort. Szeretnénk, ha pozitív hatások és élmények sokaságát vezethetnénk át felnőtt éveinkbe; legyen szó lekvárfőzésről vagy olyan személyekről, akik meghatározó szerepet játszottak életünkben, de létezésünk e korai szakaszával együtt feloldódtak. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek dédszülei a kezébe adták azokat az albumokat, amelyekből a rokonok fiatalkori arca nézett vissza.

Ha elfogynak majd a földi határok, Csak a kegyelem, csupán az marad.

Mozdony araszol a szomszéd falu felől. Sziszegésében unalom lobog. Zuhog a nagyenyedi állomáson, alszanak a bundás angyalok.

A közös hűlés úgy szemlélteti a világ árnyékos oldalát, hogy nem veszi védelmébe az áldozatokat, és nem ítélkezik a „gonosz” felett. Serestély Zalán legújabb kötete szembesítő útra hív, és olyan szemszögből láttatja velünk az elmúlás fokozatait, amilyenből még aligha nyílt alkalmunk látni azt.

Kovács Újszászy Péter videós villámkritikájában John Grogan Marley meg én című kötetét ajánlja olvasóinknak.

Lassú betegeskedés a világ sorsa. Sánta Miriám kötete arra a méreganyagra fókuszál, amit a mindenség szervezetébe fecskendeztek be. A véráramban felszívódó szérum halált okoz, Sánta pedig kiforrott részletességgel világít rá a pusztulás folyamatára.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

„A kötet végére éppenséggel a korábban még kezdeményezői szerepkörben megjelenő apa tűnik el, és burkolózik csendbe, holott a versbeszélőben él a szándék, hogy megtanulja azt a nyelvet, amin Kali Szabolcs életében rajta kívül talán senki más nem tudott: az eltűnt, de soha el nem fogyó apakép nyelvét.” – Kovács Újszászy Péter írása Kali Ágnes debütkötetéről.

Az emberek belefagytak a házak árnyékába. Még láttuk hamvaikat a füstbe burkolt fák között.

A késő délután napsugarai olyan precízen ragyogták be a Kincses Város járdáit, mintha maguk is igyekeztek volna a Kolozsvár Társaság székhelye felé irányítani az irodalom iránt érdeklődőket. 2019. augusztus 19-én este hat órától Fodor Sándor íróé volt a főszerep.

A stégen macskák mosdanak.
Csak a tenger marad melletted.

Böszörményi szerelmi költészetében nemcsak a víz és a tenger visszatérő motívum, gyakran megjelenik az utca is, melynek szürke homályában az éj tigrisei leselkednek. A lámpa fénye kíváncsian átlépi az utca határát. De az átszűrődő fény nem a szellem holdsugara, amely segít megvilágítani a lírai énben vergődő hullámokat, ez a fénynyaláb az érzéki tapasztalat, a szenvedély lángja. – Kovács Újszászy Péter írása Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetének szerelmes verseiről.

„Mindig költő voltam, csak nem mindig voltak verseim” – fogalmazott az Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozat januári meghívottja, Sántha Attila a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban.