A Tarr Béla Prológus című filmjébe font szöveghálóval a 8 Égtáj írócsoport hagyományt teremt újjá. E töredezett tradíció része valahány szerzemény, amelynek alkotói egy-egy művet belépési pontként értelmeznek. A második rétegben az átlépés gesztusa testesül meg.

Attól a pillanattól nem voltam gyerek többé, de hogy mivé lettem, most se tudom. Talán csak valakivé, aki látta azt, amit senki más.

Ede ült a szarkofágban. Az emberöltőt megélt, varázsszemes Orion rádión karácsonyi műsort hallgatott. Nem akart régi, giccses karácsonyestékről nosztalgiázni. Ha Zita eljönne, ő lehetne az angyal! – gondolta.

Éva átnéz rajtam, észre se vesz, én meg most látom, hogy nincs ruhám, még egy fügefalevelet sem érdemeltem ki, ez kínos, a kezemmel takarom, amit lehet. Ádám se hederít rám, ennyire nem érdekli, hogy itt a konkurencia?

Az alma az árokszéli bokorba pottyant. Mindketten ugrottunk. Imi közelebb volt, engem mégis fellökött és elvágódtam. Ez volt a szerencsém! A bokor tele volt, ujjnyi méretű vörös darazsakkal. Pillanatok alatt ellepték Imi koponyáját.

Nyolc író hónapok óta együtt dolgozik, együtt lélegzik, egymásra figyel. Ekként alakítja ki-ki önmagát, s inspirálja a társait. Keresik a saját útjukat a prózamondás hagyományában és mai terében.