A szoba levegője narancshéj-illatú. Meg az a fehér öblítő is érződik, amiről a felesége finom combjai jutnak az eszébe. Egyik gondolat eltéríti a másikat a célba éréstől. Sebaj. Evidencializmus. Ahogy Tandori Dezső mondja. A memória, akár egy repülőgép, kitolja rejtett tapadókorongjait, hogy megkapaszkodjon egy ismeretlen bolygón.

Azután még a piac. A hatalmas szervián paprikák és a zeller. A feszes bőrű paradicsomok és a karfiol megfagyott habja. A lila hagyma költészete. Héjról héjra veszed ki a papírpénzeket a bukszádból, mintha egy virág szirmait tépő kéz lennél örökké. A bicikliizzó mellett ott van a szemcsepp. Ebből is ecloga lesz.

„Egy új paradigmát láttak benne, az eszköztelen, szerep nélküli beszédet. Amit hiányoltak belőle, az a társadalmi elkötelezettség volt, ami a későbbiekben legkidomborodóbb erényévé vált.” – Kántor Zsolt tanulmánya.

A fiú festőművésznek készült. A geometrikussá redukált formák voltak a kedvére leginkább. Az átmetszésekkel létrehozott szín- és formavilágok. S a komponálás helyére egy teljesen új világlátást akart ültetni. Azt a szemléletmódot, ami létrejöttével teremt. Valami szellemi-lelki készenlétet, amit be és ki lehet kapcsolni. (A narrátor mosolyog.) Adél szerint ezt valaki előtte s helyette már elvégezte. A lány irodalomtörténésznek tanult, s Henry James szőnyegmintája (A szőnyeg mintája című elbeszélés kapcsán) volt a kedvenc témája.

Olyan a hajnal, mint egy befőtt
Impressziókat konzervál.

„– Egy nő keze lóg le az ágyról, nézzétek! – fedezi fel Mallarmé. – A könyv lapjain felébredt. Kijött a könyvből a hölgy. Arcán forró fények. Mintha ezért nem lenne megszokott az élet. És ferde a kinyílt kötet az amazon erotikus testtartása miatt. Takarjuk be a térképpel! Hadd feküdjön hanyatt!” – Kántor Zsolt novellája

Az Irodalmi Jelen Kántor Zsolt versével búcsúzik Juhász Ferenctől.

„Az óceánt is a szavak tartották a medrében.
Maga a víz is szövegfolyamként ringott a fantázia ölén.
A vitorlák napszítta metaforák, metonímiák voltak.
És mindenütt teleírt, meztelen nők napoznak a fedélzeten.”

„Anyám meghatódott, mert föntről csodálatos látvány volt a lángoló szív és a rohangáló pontocska, ami természetesen Gazsi szomszéd volt. Ez lett volna a huszadik házassági forduló meglepetése, a szívecskés ajándék. De a szomszéd ügyetlensége beárnyékolta az ünnepet.” – Kántor Zsolt novellája.

„Julcsi kijött a fürdőszobából, mire a papa érkezett. Másnapos pupillákkal és morgolódva. Képzeld, megálmodtam a randevúdat. Többé nem iszom. Ma elmegyek a gyülekezetbe.” – Kántor Zsolt novellája.

Történészek szerint a 19. század az első világháború nyitó puskalövésével ért véget, s mivel jómagam Gyomán ezzel a puskaropogással ébredtem létre és valóra, történelmi szempontból egyívású vagyok a századdal. – Curriculum vitae, 1995

A lapból kinő egy szó-növény, fehér üvegből egy kérdőjel. Majd lassan, kis lépésekben, megépül egy térbeli mondat.

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb.

A szavak befelé nőnek. Teli a has. Jó jel.
Nincs szituáció, csak képletek. Ettem, mégis éhezek.
Figyelmeznek a vak vérerek. Berohansz a szobába.
Mire reggel lett. Anyád már árva.

Úgy gondoltuk, nekünk megadatik a Logosz örökkévalósága
anélkül, hogy a láthatóba leereszkedni kényszerülnénk.

Kinyitod a halat és belemászol a hajóba. A horgot kiakasztod a tátogó ajkakból. A kiszámíthatatlan emelkedik jogerőre most.

Hetvenöt évesen mégsem az őszikéit írja, hanem, némi túlzással, a zsengéit. – Báger Gusztáv legújabb, Mondtam-e? című verseskötetét Kántor Zsolt mutatja be.

A nyelvben is el lehet tévedni. Egy regényben is el lehet tévedni. A pénzügyekben, a politikában, a szerelemben. Hol nem? A nagy tévesztések, elbukások és kudarcok után lehet újjászületni, feltápászkodni és újat kezdeni. Egyedül a tévedés az, ami tévedhetetlen.