„Mi magunk vagyunk minden elsüllyedő és továbbörökítendő kultúra. Pontosabban lehetőség vagyunk erre. Mert lehetünk sodródó uszadékfa. És lehetünk az ősi tudással teleírt, büszke oszlop. A Sziriat oszlopai az a könyv, amit nekünk, egyszerű halandóknak lehetetlen végigolvasni, hacsak nem vagyunk mi magunk is isteni könyvtárosok.” – Várkonyi Nándor idén újraállított oszlopait Juhász Kristóf mászta meg.

„…kötelező olvasmánnyá tenném hittanórára meg erkölcstanra gimnazistáknak. (…) Horváth Gergely stílusa pont olyan, amilyet minden tizenhat éves kíván magának egy hajnalig tartó világmegváltó beszélgetés során.” Juhász Kristóf melegen ajánlja a könyvet, de hevesen vitatkozik is vele.

„Aki a könyvet megveszi, vélhetően azért veszi meg, mert szörnyülködni akar az alulnézetből látott emberi sorsokon, meg akar mártózni egy számára idegen, egzotikus alvilágban, ahol pénzért minden kapható, ahol előbb ütnek, mint kérdeznek, és mindenki tetováltatja a családi fényképalbumát.
De nem fognak fegyverek dörögni. Pál Dániel ugyanis olykor megrendít, elcsodálkoztat, óvatoskodón tán meg is botránkoztat, de a direkt, szociós, riportszerű leírások arany középútjáról nem lendül el a brutalitás felé, nem osztogat pofonokat.” – Pál Dániel Levente kötetéről Juhász Kristóf is megírta gondolatait.