A Tarr Béla Prológus című filmjére/filmjébe font szöveghálóval a 8 Égtáj írócsoport hagyományt folytat – és teremt újjá. E töredezett tradíció része valahány szerzemény: film, fotó, regény vagy novella, amelynek alkotói egy-egy művet kapuként, belépési pontként értelmeznek. A 3. réteg a továbblépéseké.

A Tarr Béla Prológus című filmjébe font szöveghálóval a 8 Égtáj írócsoport hagyományt teremt újjá. E töredezett tradíció része valahány szerzemény, amelynek alkotói egy-egy művet belépési pontként értelmeznek. A második rétegben az átlépés gesztusa testesül meg.

Attól a pillanattól nem voltam gyerek többé, de hogy mivé lettem, most se tudom. Talán csak valakivé, aki látta azt, amit senki más.

Azt gondolják, hogy a dolgok mögötti nagybetűs lényeg, ami rejtve van, és amit fel kell tárni, meg kell ismerni, az valami büdös nagy misztérium. És hogy a dolog, amelyet az ember szeme lát, eltakarja ezt a titkot. Az pedig nem jut eszükbe, hogy pont maga a dolog a titok.

Azért ültek motorra, száguldozták végig Közép-, és Kelet-Jáva szeszélyes útjait, ezért szálltak hajóra, vesztegeltek a nyílt vízen a rothadó rakomány mellett, hogy ezt a Naplementét a saját szemükkel lássák.

Csak az indult rohadásnak, ami a raktérben volt, de az már a várakozás második napján, a hallal együtt, amin már az induláskor is olvadozott a jég.

Aztán legközelebb már csak egyedül ül a férfi az útszélen. Néz maga elé, veri a rozsdás csöveket, de nem táncol senki. A rózsaszín bödön ott lóg a lámpaoszlopon, valami ázott kartonpapír van fölé kötözve, nem lehet kiolvasni.

Sziasztok, Ádám vagyok Magyarországról, mondta az ember, és leült. Ibu Manit nagyot köhintett, mire a lányok felpattanva, egyszerre kezdték ordítani, hogy: „Weeelcome to ouuuur schoooool!” Aztán fél percnyi néma csönd következett.

Ha a civilizációk saját magukhoz mérik a világvégét, akkor mért ne tehetné ugyanezt mindenki egyénenként? Végtére az ember is azért jött ide a szultán városába, mert otthon látszólag már véget ért minden, és nem volt mit tenni.

Az Úristen szükségéről sokat nem lehet mondani, mert az titok. Az is lehet, hogy nem az ő szüksége, hanem másvalakié, aki majd csak később érkezik, de ez majd kiderül.

Az ember leheveredik, hamar elnyomja az álom. Most máshol van. Úton két világ között. Az egyiknek a vége talán ott lesz majd Yogyakartánál, ahogy még az Úristen mondta Budapesten.

Éva átnéz rajtam, észre se vesz, én meg most látom, hogy nincs ruhám, még egy fügefalevelet sem érdemeltem ki, ez kínos, a kezemmel takarom, amit lehet. Ádám se hederít rám, ennyire nem érdekli, hogy itt a konkurencia?

A világ túlsó vége Jáva szigetén, a yogyakartai repülőtéren kezdődik a fehér vonalnál, legalábbis ezt mondta az Úristen pár pohár bor után. Elég odáig menni ahhoz, hogy meglegyen a dolgok eleje.

Arra kérlek, engedd le a redőnyt, mielőtt megmosdatnál. 

Nyolc író hónapok óta együtt dolgozik, együtt lélegzik, egymásra figyel. Ekként alakítja ki-ki önmagát, s inspirálja a társait. Keresik a saját útjukat a prózamondás hagyományában és mai terében.