Nem beszélünk, egyre közelebb ér vállunk,  az ablakon túli szélben bíborra pirulnak a kerengő levelek, szemed mély éjszakába zár. 

A böjt lélektana: én nem rágok többet a világból, és a világ is kevesebbet egyen belőlem már. Ámen

Nagyszombat éjjelén  bükki bor villogott  finoman metszett  poharakban: sírni, sírni kellett, úgy  hiányzott a haza.

Mária könnye, mint zápor zúdul.  Harmadnap reggelre éled a fény,

Keresztes-tövises napokat jelez már a kalendárium, és pőre oltárok hirdetik: a bárány elindult.

Ott ült anyánk hajának illatában a szobánkból hozott bűvös bergamott, mikor elszikrázott a láng, mint az áram, s nagypapa szíve végleg megfagyott.

A csöndkosárban rőt napok gyűlnek:
Férges hajnalok és savanyú ébredések.
Árgyélus alszik, távolodó, fűpuha
Léptem nem költi fel,

Csak menni a csillagot követve,
Indulni a jászolig Uram.

A belső harangok fürkészve figyelnek.

A mártírság is egy vers, vigyázz,
el ne felejtsd majd, ha jönnek a rossz napok.

égi utakon jelek. a madarak: földobott fekete szalagok.

az éj zsebéből kifordul a tél: gyűjteni kell gallyakat.

elhagy a táj.

Minden eladott gyermekkel,
meggyalázott lánnyal együtt
szenved most a lemeztelenített
Isten.

„Gondoljunk csak bele, milyen magával ragadó egyéniség lehetett ez a Bernát, aki harminc nemes, gazdag, fiatal férfit rá tudott venni arra, hogy mondjon le a víg vadászatokról, lakomákról, a nőkről és megannyi másról, ami a korabeli aranyifjaknak alanyi jogon »járt«!” – Csepcsányi Éva tárcája.

„Együtt mentünk Egerbe, a csodás, ékszerdoboznyi, hősi városba, ahol mind a ketten születtünk, együtt mentünk, hogy az érsekkel, hazánk egyik híres dogmatika professzorával interjút készítsünk. István ragyogott, örült, mint egy gyermek…” – Antall Istvánra Csepcsányi Éva emlékezik

„A vén rózsabokrot még neki ültette, ha kijön, és szigorú, sima tekintetét végighordozza az udvaron, legyen mibe beleakadjon. Ki is vágathatta volna.
Éjfél elmúlt, mikor megcsörrent a mobilja. Maximilián az, miért telefonon keresi házon belül?” – Csepcsányi Éva novellája.

A csóré gallyak mint jajgató cigánylányok forognak ugyan
ki vetne ügyet rájuk a paplak eleji vén fenyők összehajolnak
zúgásuk kerek idegen honnan szállhatott magjuk a föld agg
mint a mondák mohó ágak marnak a Hold puha testébe

A vér elöntötte csuklóját. Ruhájához szorította, a vajszínű szoknyán megannyi apró szamóca termett hirtelen.

Csepcsányi Éva, a fiatal költő- és írónemzedék Prima Primissima Junior-díjas alkotója, az Irodalmi Jelen állandó szerzője a Nádor Kávéházban mesélt Novák Valentinnek arról, meddig jutott az „egri leányka” irodalmi pályafutása kezdeti éveitől.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szépírók Társasága közös sorozata, az „X beszélget Y-nal” októberi vendége Petőcz András volt. Kálmán C. György és Havas Judit kérdezte őt avantgárd múltjáról, egykori alakmásokról és jelen munkáiról.