Irodalmi Jelen
  • Cselenyák Imre

    Iromba tyúk

    avagy „térlakó” énem méltatlankodik

    …rovom köreimet a múzsa körül. Nem hagyhat cserben, nem fordulhat el tőlem, semmi oka rá. Ugye, drágám, egy kis gazemberség még nem a világ? Hiszen Homo ludens lennék, bárha tökéletlen.

  • Gáspár Ferenc

    A lélek él

    "És Cselenyák Imre nem a már unos-untalan elismételt életrajzi sikerek ismertetésében erős. Ott mutatkozik meg igazi képessége, amikor a tragikus vagy épp felemelően bensőséges, már-már érzelmes jeleneteket kell kidolgoznia." – Cselenyák Imre Arany Jánosról szóló életrajzi regényét Gáspár Ferenc ismerteti.

  • Irodalmi Jelen

    Pörge Dani bocskora

    „Cselenyák olyan frissességgel, együttérzéssel és derűvel ír ezekről az évekről, mintha mindig ott élt volna Arany mellett, mintha ő is az egyik barátja lett volna.” – A kétszáz éve született költő életéről szóló regényt Gáspár Ferenc ismerteti.

  • Irodalmi Jelen

    Cselenyák Imre: Magyarország Arany János korában

    „Budapest látványosan fejlődik, épülnek a hidak, a klasszicizmus és szecesszió virágkorát éli, sokasodnak az omnibuszok, egyre sűrűbb lesz a lóvasút-hálózat. Sőt, Magyarország vasúthálózata is robbanásszerűen fejlődik, amire jó példa Arany rendszeres utazása Karlovy Varyba. Kilenc éven át látogatta a cseh üdülővárost, hallgatva orvosai tanácsára, s első utazásait – 1869-70-ről beszélünk – még postakocsin és vonaton felváltva tette meg, a későbbi években aztán végig vonattal tudott utazni.” – Cselenyák Imre előadásának írott változata.

  • Irodalmi Jelen

    Cselenyák Imre: Arany

    „Estefelé behúzódtak a pajtába, amely mostantól lakhelyük lesz, ki tudja meddig. Azt sose gondolták volna, hogy legalább tíz esztendeig. Ennyi maradt meg a múltból, amennyit láttak maguk előtt: a megégett ágy, néhány lábas, fazék, serpenyő, evőeszköz, egy láda, amely megvédte a szennyest. Azok, alsónemű, kapca, gyolcsing, derékkötő a kötélen száradtak odakint.” – Részlet egy készülő regényből

  • Irodalmi Jelen

    Cselenyák Imre: Amoveo (Mezővárosi vulticulus)

    „Gyula szomorúan tapasztalta, hogy sehol nincs igazi nyugalom. Otthon az anyja rikácsol, itt meg a barátai hőzöngenek. Szerencsére Béla hamarosan távozott, Anna néni drámai hangon elárulta, hogy egy Ady-versből idézett. Géza tartozása fejében meghívta egy ráadás fröccsre, így még három hosszúlépés meg egy olcsó vodka kijött a háromszázból.” – Cselenyák Imre elbeszélése.

  • Irodalmi Jelen

    Mint a villamos utasai

    A Veranda Művészeti Egyesület különleges helyen várta legutóbb közönségét: az újonnan megnyílt Csontreál „kultúrkocsmában” ezúttal két regényíró, Cselenyák Imre és Gáspár Ferenc bújtak elő álneveik mögül.