-
Irodalmi Jelen
Jelige: Rico – A döntés
Kopogok. Izzadok… a szívem ki akar szakadni a helyéről… ő is érzi, hogy ma olyat teszek, amit eddig még soha… és talán ezután se. Hallom a lábdobogást. Kattan a zár.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: ANATOLE HONGROIS – 15/Születésnap
Tudom, nem szép, de leskelődtem – s mit látok – újra a kis vegyesboltba mentek be.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: ANATOLE HONGROIS – Hazám
Ismeretlen volt, furcsa volt a magyar anyanyelv hallása. Idegesített, hogy értem és ismerős, de idegen. Szembesültem őseim tanával, halottaim ismerősként emlékeztettek a fejfákra. Valami megmozdult bennem, de nem a honvágy.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Emzéperiksz – Emzéperiksz a Balatonon
Fiatalodni vágyók százai özönlöttek a partokra, valóságos bevándorlási hullám kezdődött. A turisztikai kereskedelmet már éppen fellendítette volna ez a felfedezés, amikor a következő probléma jelentkezett: hogyan tartósítsák és tegyék áruként is elérhetővé ezt a csodaszert?
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Álomkincstár – Csengő: új pénz madárijesztőknek
Éppen gazdasági válság volt az országban, s bejelentették, hogy egyik napról a másikra megszűnt a forint. Helyette gyönyörű nevű új pénzt vezettek be: a csengőt.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Álomkincstár – Álmomban embert öltem – feladom magam a gondolatrendőrségen
A kapualjból nem volt kiút semerre, elfutni nem volt lehetőség. Szemébe néztem: „Ne tegye!” „ Ugyan! Könyörgésnek semmi értelme. Mind ezt csinálják.”
-
Irodalmi Jelen
Jelige: DORO67 – Egy felvonás
Könnyebb egy álarc mögött nézni másokat, s eltakarni valódi önmagadat. Egy ideig élhetsz így, de e közben valaki meghal benned, eltemeted önmagad!
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Czéhmester – Szórólap
Szabadulóművészek köszöntése
Immár harmadszor nyílnak meg három törzsvendégünk előtt jó magaviseletük elismeréseként a büntetés végrehajtási intézet nehéz vaskapui, ahol szeretteik, tisztelőik és egységünk küldöttsége várják őket. -
Irodalmi Jelen
Jelige: Czéhmester – A Horgas hídja Istambulban
Az alkalmi énekes újra kotorászott a zsebében, már csak 2 euró aprója maradt:
„Ez a tied” mondta és belepottyantotta a hegedűtokba. -
Irodalmi Jelen
Jelige: Levendula – Titkos kincs
„Kedves olvasó, ez az utolsó utasítás. Erről a kincsről tudnotok kell, hogy a világ legnagyobb kincse. Ez a kincs a titkos ajtó mellett, a falban található. Ezt a falat jó erősen meg kell nyomni, de ezt csak két ember tudja megcsinálni."
-
Irodalmi Jelen
Jelige: A Francia férf – A Francia férfi
Még az erkélyen ácsorogva látta, ahogyan a férje beszállt az autóba, és elhajtott a megfelelni akarás, az állandó stressz és nyüzsgés felé, és tudta, hamarosan neki is indulnia kell majd, de mindez már nem számított.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Nő parókával – Nő parókával
Sodródva az eseményekkel vertem fel táboromat a kilátástalanság sivatagában, ahol nem volt sem élelem, sem belátható téren belül egy fűszál sem, egy kapaszkodó sem. Testem csak feküdt, vagy épp támolyogva lépdelt tovább a forró homokon előre – valahová.
-
Irodalmi Jelen
Lezáratlan holokauszt – nyertesek jeligéinek feloldása
Lezáratlan holokauszt – nyertesek jeligéinek feloldása.
-
Irodalmi Jelen
Lezáratlan holokauszt – pályázati eredményhirdetés
A dokumentarista jellegű művek közül különösen értékesek azok a naplók, memoárok, amelyeket hitelességük emel a „személyes történelem” kiemelkedő darabjaivá. Nehezebb írói feladatnak bizonyult pályázóinknak a személyes emlékeket novellisztikussá, szépprózai igényűvé emelni.
-
Irodalmi Jelen
Lezártatlan holokauszt – Pályázóink figyelmébe!
Az eredményhirdetésre 2015. április 30-án kerül sor.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Emlék – Emlék vagy, emlék leszel
Hiszem, hogy tudta, egy napon meg fogom őt érteni, és alakja élesebben rajzolódik majd ki előttem, és kíséri lépteimet, mint éltében valaha.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: Baja – Életszilánkok
A nagy zsinagóga előtti teret deszkapalánk zárta el, középen egy nagy kapu volt, épp nyitva. A kapu mellett az egyik nagy őrző-védő cég emberei álltak, sötét egyenruhában, derékszíjjal.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: AK – Lezáratlan holokauszt
Az Auschwitzot túlélő Tom Lantos az Egyesült Államok kongresszusának mondta el egy felszólalásában, hogy „Koszorús ezredes példátlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel megakadályozta a zsidók elhurcolását.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: K.B.F. – Lili
Véget ért a boldog gyerekkor örökre. Elsöpörte a háború szele, megfertőzte a vérgőzös félelem, megsüketítette a szívszorító üvöltés. Andris semmire sem emlékezett később.
-
Irodalmi Jelen
Jelige: „Buba” – Zólyomtól Kishatvanig: Weiss Mária története
A vidéken élő magyar zsidóságot, a munkaszolgálatot teljesítő férfiak és a kivételezett helyzetű személyek kivételével 1944. május-június folyamán deportálták Auschwitzba. A visszacsatolt Kassán élő nagymama, Abrahamovics Regina még korábban Budapestre költözött lányához és unokájához, így megmenekült a biztos halálba vezető úttól.