Hirtelen tört ránk az októberi este.
Valahol túl hosszan füttyent egy vonat.
Fürdőszobánk ajtaja megint kitárva,
s te kedvtelve nézed ingóságomat.

Márpedig aki gyors az élőbb
szabadulj meg
ettől szabadulj ki

Napnyaláboktól nő a Hold.
Majdnem sötét. Alszik az ég.
Lila tolla lelkembe hull.

egy csepp kávé
a hasamra csöppent
és nem jutott eszembe a szex

A templomfalra dől, és visszaszámol.
Kivont reggelek, ébredés, ismerős fejforma,
a kávé némán folyik az abroszon.

Hoztál fésűt, tükröt, tükörképet,
falrepedésből mintát, árnyékból szőttest.
Hoztál hétfőket, magányt
Ruháim szagát... engem is te hoztál.

Hat éve hunyt el Lászlóffy Csaba.
Alábbi, 2014 szeptemberében, A hónap írója sorozatban megjelent verseivel tisztelgünk emléke előtt.

Vinynynynynynynynynynyny-
nyog az egér a macska szájában,
felkoncoljuk macskástól...

Bejött a számítás, nincs szabad helyünk,
a valóság üres trójai faló

Csak egy képeslap, s a szelleme,
az egész egy halódó háznyi,
tudom, hogy máshogyan kellene,
S valahol máshonnan vigyázni.

Az ördög nem alszik.
Altat.
(Halmosi Sándor)

ne kérdezd a kudarc kutyáitól
hogy meddig tart a harc

Az éjszaka fáján hajnalok cseresznyevirágzása,
Egész évben tavasz van veled

Nem beszélek mindig a falnak,
de mindig annak mondom az igazat,
elfordulva tőletek, tágra nyílt szemmel.
(Payer Imre)

anyag nélküli matériából épít fel egy világot,
mint a gyermek sámuelt álmából felébresztő hang.

Bal fülemben barbár regősöket hallok,
jobb felől latinul unszolnak az hangok,
másnevű Istvánban győzzem le az Vajkot!

Európát játszottam. Kusza játék.
Északot, Délt, keletet, nyugatot.
Egyik félt. Másik röhögött. És
simogatott. És rúgott. Ugatott.
(Szilágyi Domokos)

van ez az ősi félelem

Nincs több jel.
Adásszünet.
A vers itt megszakad.

Lásd, magamra nem maradt
névadó szó!
Csak a test vízjele:
a por.