Ámulatot kelt megjelenése, és áhítatot szül,
ily nagy a szépsége, s ily nagy a tisztelete.
Színe a kezdetben, mint nyármeleg éjjel a gránát-
almának héja, bíbor alatta a mag.

Betakar a szomorúságom,
csendben csak elvagyok.
Arcul legyint
minden, ami rám tekint.

Ezidáig féltem a haláltól. Te ne félts engem.
Fakadj túlvilági dalra, készülődj:
kergetőzünk még kicsit odaát.
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Futunk most mi is hát űzve,
Nem, soha nem ugrunk tűzbe.
Várunk, mi bölcsek és királyok,
Szemünkön feszül a hályog

Végigcsókolni észbontó, drága tested,
a karcsú, csupasz, csíkok nélküli tigrist,
és bűvös, buja ágyékodba hatolni,
s lüktetni benned holnap hajnalig,
s reggel megint, és délelőtt, délben, este.

Én vagyok a föld bolondja.
Milyen vérsivatag bennem!
Véresbronz lemezzel bevont
Serleg mélyén végleg ébren
alszik füsttelen tüzem.

Szemed mélyébe,
lángoló öled tüzébe vetném magam,
hogy ott, és mindenütt,
újra megtaláljalak.

Az Irodalmi Jelen januári száma vers - és prózaösszeállítással tiszteleg Ady Endre halálának századik évfordulójára. Elsőként Lackfi János és Zsille Gábor verseit olvashatják.

Csak menni a csillagot követve,
Indulni a jászolig Uram.

Hogy megszületik-e
az öröm és a szépség,
jövőnk igérete,

Süvítő simogatásokban léteztél.
Elképzelem, hogy a füleink
között raboskodunk.
Kidörzsölik őket a kemény telek
haragosai.

fújják a markukat
ellenfényben tajték-glóriában

Az egészségesen rügyező fák fordított tüdőlebeny alakúak
az emberi természet mellett szükségszerűen van természeti ember
aki szelíd a bokrokkal állatokkal szemben
tiszteli a kontinenseket mozgató vizet a fagy formáló erejét
tudja hogy a közösségek összetartása szempontjából
első a szálerdő majd a ritkás az utolsó a család

A 80 éves Tandori Dezsőt Turczi István versével köszöntjük

Szuvenírként hazahordjuk más Európák maradékát,
megelégszünk azzal, hogy a felét meghagyták valaminek,
amit csak egészként lehetne leélni.

A belső harangok fürkészve figyelnek.

A negyedik lámpa fényére ébredtem fel,
a papírcsillagok kiestek a kezemből.
Hiába hajnalodott,
végigjártam a várost,
mindenhol hintákat kerestem.
Fel akartam repülni a holdra.

Közben arra gondoltam,
ki fog megszólalni helyettem,
beárnyékolva félelmével
az oszlopok közt sötétedő eget,
nem márvány-fehéren,
szürkén, akár a közelgő vihar,
meglepetésszerűen toppanva a házba,
mint váratlan vendég.

Csak egy szál fehér gyertya,
Hitem, pisla fény.
Szavad örök áldás,
Advent reggelén.

Együtt fázom a villamossal,
pulóverrel takarjuk be a vezetékeket,
nem ülünk menetiránnyal szemben.