-
Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos
Készenlét – Mi van a Hold túlsó felén?
Negyven kortárs alkotó művei láthatók a Kodály köröndön. Helytállnak. Helyőrzők. Moldova György Negyven prédikátora jut eszembe. A keleti gondolkodásban a negyven a határtalanság szimbóluma. A Szentírás számszimbolikájában „nagyon hosszút” jelent. Negyven napig böjtölünk. Ismerjük Illést, aki előbb negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül menetelve jut el Isten hegyéig, a Hórebig (1Királyok 19, 8.), majd Isten magával ragadta.
-
Sohár Pál vehette át a Balassi műfordítói nagydíjat
2021. szeptember 30-án került sor a Balassi műfordítói nagydíj átadására a Magyar Tudományos Akadémián. Az idei elismerést Sohár Pál műfordító, költő és prózaíró vehette át. Az alábbiakban a díjazottat laudáló Böszörményi Zoltán, valamint Sohár Pál ünnepi beszédét közöljük.
-
Köszöntő az Irodalmi Jelen 20. születésnapján
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntője
A személyes köszönet mellett tehát főigazgatóként is csak azt tudom kívánni, hogy az ötvenedik születésnapon a PIM majdani főigazgatója példaként tudja felmutatni az Irodalmi Jelent, mint az irodalom szeretetében fogant egyik legjelentősebb fórumát a magyar világ kultúrájának. -
Böszörményi Zoltán
Mágikus húsz év
A mindenkori magyar írót nem a politikai hovatartozása határozza meg.
A mindenkori magyar író – bármely műfajban alkosson is – imádja Isten teremtette nemzetét, Isten adta hazáját.
A mindenkori magyar író azért ír, hogy ne ossza meg, ne húzza szét, hanem mozgósítsa, összetartsa nemzetét. -
Megjelent az Erdélyi Előretolt Helyőrség szeptemberi száma
Megjelent az Erdélyi Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális négyhetilap szeptemberi száma (IV. évfolyam, 10. /40./ szám), ebben interjút olvashatunk Skovrán Tünde, jelenleg Hollywoodban élő színésznővel és vállalkozóval, valamint Kopacz Mária grafikussal, festőművésszel, íróval. Szubjektív beszámolók mutatják be, mi történt az István, a király előadáson, valamint a székelyudvarhelyi könnyvásáron. A Könyv című rovatban Szakács István Péter új kötetéről ír Bálint Tamás, valamint egy új karcolatot is olvashatunk Szakácstól. Cseke Péter írása Páskándi Gézára emlékezik, Miklóssi Szabó István pedig Zsidó Ferenc kritikakötetét veszi górcső alá. Az Átmentő rovatban Gazda József az őt célba vevő beszervezési kísérletekről ír. Vígprózával jelentkezik Péter Beáta, novellával Murányi Sándor Olivér, Vöröskéry Dóra, Shrek Tímea, valamint az üzbég Sherzod Artikov (nem tévedés a névforma, az üzbégek újabban latinbetűs írást használnak). Verssel van jelen a lapban Varga Melinda, Drávucz Zsolt, Szabó Fanni, Szondy-Adorján György, Dimény H. Árpád, Kovács Újszászy Péter, Czegő Zoltán. Befejeződnek Timur macska György Attila által megörökített kalandjai. A Hősember című, Sárosi Mátyás és Szabó Kriszta által jegyzett képregényben ezúttal egy nyaralás mulattató történetével ismerkedhetünk meg. Pár napon belül a https://helyorseg.ma oldalon is megtalálható, addig nyomtatásban a Brassói Lapok, Háromszék, Krónika, Nyugati Jelen, Székely Hírmondó és Székelyhon mellékleteként olvasható. -
„Ne nyugtalankodj, lábujjhegyen jár a fény”
20 éves az Irodalmi Jelen
Szeretettel várunk minden kedves szerzőt és olvasót az Irodalmi Jelen 20. születésnapi gálaműsorára a Petőfi Irodalmi Múzeumba szeptember 21-én este fél 7-re! A pódiumműsor után állófogadásra kerül sor.
-
E. Bártfai László
Egy ismert dal – két jeligés fordítás
A kilencvenes évek elején számos könyvet szerkesztettem egy pécsi kiadónak. Ahogy befejeztem a kéziratot, már vitte is egy autó valamelyik alföldi nyomdába. Egy alkalommal, amikor már csak néhány oldal volt hátra egy csapnivaló amerikai regényből – sem a szerzőjére, sem a címére nem emlékszem –, felhívtam a gépkocsivezetőt, hogy jöjjön a kéziratért. -
Zsille Gábor gyűjtése
KÉT AFGÁN DANA
éjjel, mikor a rét cicceg,
elmondtam egy disznóviccet,
ó, iszony! -
Könyvheti újdonságok – Rónai-Balázs Zoltán: A vascsöves atya legendáriuma
Rónai-Balázs Zoltán az Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Jelen (K 11-es) standjánál szeptember 4-én, szombaton, 15 órakor dedikál.
-
Könyvheti újdonságok – Szergej Pantsirev: Rövid hullámok
Szergej Pantsirev az Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Jelen (K 11-es) standjánál szeptember 4-én, szombaton 16 órakor dedikál.
-
Könyvheti újdonságok – Mandics György: A remény peremén. Covid-kórház
Mandics György az Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Jelen (K 11-es) standjánál szeptember 3-án, pénteken, 15 órakor dedikál.
-
Könyvheti újdonságok – Frideczky Katalin: Újratervezés. Trió
Frideczky Katalin az Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Jelen (K 11-es) standjánál szeptember 4-én, szombaton, 16 órakor dedikál.
-
Könyvheti kínálatunk – Demeter Szilárd: Kéket kékért
Demeter Szilárd Bodor Ádám és Gabriel García Márquez világához közel álló regénye az 1989-es romániai forradalom idején játszódik egy, a hegyek között fekvő kisváros fojtott levegőjű, de a diktatúrán belül is saját törvényei szerint működő világában. A mágikus realizmus kellékei mellett megtalálható benne a humor, a dráma és az ógörög filozófia néhány alaptétele, amely a meghökkentő látszat ellenére szervesen beleolvad a műbe – és mindezeken a rétegeken keresztül úgy törik meg az ábrázolt élet, mint a sarki fény a Hargita csúcsán.
-
Könyvheti újdonságok – Bátorligeti Mária: A gondozónő
A gondozónő... kifinomult nyelvezetével és a címszereplőt körülvevő bizarr közeg pontos ábrázolásával egy olyan sajátos univerzumba repít, amelyben elveszve könnyedén megfeledkezhetünk arról, hogy a történet napjainkban játszódik.
-
Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál
A Guttenberg Pál Népfőiskola is kihasználja a járványcsendet, s július 10-én a Nógrád-megyei Terényben megrendezik immár hagyományosnak mondható művészeti fesztiváljukat, amely az előző években is számos érdeklődőt vonzott. -
Janáky Marianna
Nincs különbség
Könyvinterjú Böszörményi Zoltán A szerelem illata című verseskötetével
Halkan mondom, és ha te is fogadod, A meglepetésből kibontott vágyat, Mit eddig még soha nem próbált ki agyam, Szerelemmel szeretni, hát itt vagyok. -
AZ ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA ÚJ PÁLYÁZATA FIATAL ÍRÓKNAK
Új pályázatot hirdetett meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és az Íróakadémiát működtető intézmény, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG). -
Meghirdették a 44. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot és Sárvári Írótábort
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata meghirdeti
a 44. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot,
és 2021. augusztus 25–28-ig,
-
-
Darabokra tépve
Ötállomásos pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-lapszámából
Kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából élőben és online közvetítéssel is. Terítéken: a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Ötállomásos turné öt különböző színházi produkcióval Győrön, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérváron. Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs