Átvágnak rajtunk a tankönyvek, mint a tankok, láthatóan egy más világ felé.

Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Süt a napfény, mégse látnak, a magyar a nagyvilágnak árvája.

Hiszem, a történelem végül minket igazol,
mert nincs és nem volt a földkerekségen
olyan ország és nemzet, amelyet ennyire
és ilyen igazságtalanul
kifosztottak és megcsonkítottak volna.

Tizenötmillió lélekben kaptuk meg.

ezeréves vágy kúszik az égbolt testére