Lányok érzékeny haja lebben át a
zátonyok közt, s izzik a Nap melírje
távoli fürtben.

Nyár van, mégis ködben úszik
Párizs; a lefolyókból sziszegő kígyók
lepik el a fürdőkádakat;
álmomban szertefoszlik alattunk az ágy,
felbontatlanul hagyom
a vörösbort. Mr. Morrison,
negyvenhat éve a lét mögött,
mondja, hogy érzi magát?

Fényértő, fényértékeny helyeken
fejtalálom magamat, mondja,
két kardodban a halál nagy csöndje. Semmiért észen.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

Ung király lánya fonja koszorúd.
Égő falábak pernyéje röppen.
Égi körökben eloldozódik.
Arcod tűnik fel. Nevető isten.

A huszadik század huszonkilencedik
évébe ugorjunk, Nagygalambfalvára,
vessünk egy pillantást a vén támpilléres
református templom déli kapujára.
Keresztelni vittek akkor egy kisdedet,
aki nem nyitotta versre még a száját,
elpityerdülésre sem fogott ihletet,
csak nézte az ajtó mintás kazettáját.
Íme a képeslap, megtalálja bárhol,
ki más a címzettje, mint Kányádi Sándor.

nem láthatod a citruspillangókat,
mert beleolvadnak a fekete-fehér
háttérbe. Vörös foltjaik, akár
a láthatatlan khmer férfiak és nők
szemei

nem éri meg a nyarat a tél. a liget bennem üres én. fekszem a közepén. elég vagyok magamnak.

aztán sötét lesz nélküledség
vakon jövő reggelek esték
járok öregen elveszetten
pedig de szépek voltunk ketten
szívünkig csillogott a fény

Fenn megnyílik
az ég, a résén áthatol egy sárga,
kétfedelű repülő.

Az örömpörkölt idén nyáron is odakozmált

Mennék már hozzád, de fogva tart a Berek,
írni még úgy-ahogy, ám szólni nem merek.
Bepaliztak, jöjjek, én, gyanútlan balek,
már a nyolcadik kócsagot néztem ma meg.

Még egyszer, utoljára gyere, és nézz meg mindent magadnak,
és nézz meg engem is úgy, mint akik utoljára látják egymást.
Hopp-hopp.

Nem hiszem, hogy
Önmagán kívül valakit
Szeretni tud az ember.

Te viszont, Uram,
bőszen lobogtatod üdvösséged
örömét, fújod a tülköket,
püföld a dobot, mert
bízol bennem akkor is,
mikor már nem sok
bíznivalóm maradt
magamban. Mini-
szivárványt biggyesztesz
az égre, azzal üzensz.

Nézem a hídról, a közepéről,
mint hömpölyög a zöldes víz –
rücskös ég, melyben kagylók a csillagok
s uszonyaik vannak az angyaloknak.

Lesznek ketten egy testté
Leszünk ketten egy testté

Kifordított káprázataidból csemegézik a nyár

A gondolat bőrén
megfeszül a tér,
inger-szőnyeget gurít
lépteink elé.

fránya körmölés helyett
játszi lombkoronák felett
emelkednénk derűsen az égig,
odaérnénk délelőtt – vagy legkésőbben délig.