A böjt lélektana: én nem rágok többet a világból, és a világ is kevesebbet egyen belőlem már. Ámen

A fekete folyó mentén a hegynek. Beljebb és beljebb a sűrű sötétbe. A füstüveg égre szegezett nap alá.

Ne nézz a tükörbe, ha kérhetem! Aki csalódik, mindenben csalódik, menekülne, ha tehetné,  de nincsen is hova, s mára már értelme sincs, s a rosszkedv szembejön veled, magadra, ha nézel, ezt fogod megpillantani, s ez magában is visszatartó erő: elhagyatva mindenek által.

Költsem el előre mindenemet, bízva abban, hogy Isten kivált  az adósok börtönéből? És erre mi a fedezet, a biztosíték? A csontod, a húsod, a véred? Jézusom, hol tanultál te közgazdaságtant?

Ezer tükörben Ő fog vallatóra,
ölel keresztje, mostan is szorít.
Tar ág, arany levél kopár valója
termi halálom dús gyümölcseit.

Nagyszombat éjjelén  bükki bor villogott  finoman metszett  poharakban: sírni, sírni kellett, úgy  hiányzott a haza.

Sírja előtt asszonyok zokognak, dolorosa-jajok, piciny nárciszok. Általszögellt imádságok.

Mert a fentit mindig lenn kerestük! Semmi-hitekért tettünk esküt… Eldobozolt gerenda alatti csodákra legyintve; kacat-hit;

A nyáj bégetett, a gyerekek sírtak, Jézus nem ostorral lépett be a házba. Egyenruhája és plecsnije volt.

szívem begombolom – álmomban lepke volt az isten

Mária könnye, mint zápor zúdul.  Harmadnap reggelre éled a fény,

A pázsit közepén sziklakert feszül, se fű, se bokor, fa nincs, állat sehol, fehér kövek között kis ér fut mosni gyűrött arcomat, megsebzett lábamat, kapaszkodó, akár a csecsemőnek a mutatóujj, támaszték felállni újra, lerogyni rá fáradt nappalok után: sziget. Ott vársz, hozzád igyekszem.

Itt állok én. Nekidőlök a csendnek. A vers közepén kopogó esőben, mezítláb lépek az ereszre.  Felborulnak a hegyek. Robajló dörgéssel leszaggatom a fekete eget. Ropog, mint eltörött pipacs.

Harmadnap reggelre éled a fény, És ott áll az angyal, van új remény, Sziklakő nincsen ott, Jézus él.

Keresztes-tövises napokat jelez már a kalendárium, és pőre oltárok hirdetik: a bárány elindult.

A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

„A nagyböjti időszak arra készít fel minket, hogy képesek legyünk elkísérni Jézust a keresztúton. Ez hitünk egyik legnagyobb próbatétele” – az Irodalmi Jelen szerzőit arról kérdeztük, hogyan élik meg a nagyböjtöt, milyen szerepe van ebben a mostani, kilátástalannak tűnő helyzetben az imának, az online követhető vallási szertartásoknak, működhet-e a klasszikus és kortárs vers imaként.

„A Teremtő lábnyomát kutattam, míg mások pertuban voltak vele” – Czigány György, Péntek Imre és Pósa Zoltán válaszolnak az Irodalmi Jelen nagyböjti körkérdéseire.