Ó, azok a régi karácsonyok! Amikor még minden mozdulat mögött titok lapult, amikor még minden sötét sarokban félelmetes csodák rejtőztek, amikor még szégyellt az ember gyermeke belelépni a holdfényben csillogó, friss hóba, mert olyan költőien ragyogott… aztán persze az ilyen áhítatos percek sem tartottak örökké, elvégre hógolyózni, meg szánkózni is kell valamikor. A vastag felhőkből hó hull, a szánkókról űrhajóssá bugyolált gyermekek potyognak, és az egyetlen problémánk, hogy főlhúzni a szánkót a dombtetőre mindig tovább tart, mint lecsúszni onnan.