Igazad van, Pascal, az értelem lassan működik, mert sok szempontot kell figyelembe vennie, az érzelem egy pillanat alatt dönt és mindig kész a cselekvésre. Én lassan működöm, pedig nekem is vannak érzelmeim.

Ahogy öregszünk, kerékbe tör minket saját felnőtt egyéniségünk, mondod. Nem olvashatunk el minden könyvet, nem élhetünk végig minden életet. Sorsunk korlátoz, kiabálod megint. Mindenkit korlátoz a saját sorsa. Engem ez a tény megnyugtatott.

Babics Imre megírt mintegy nyolcszáz oldal prózában tördelt hexametert. Ezzel a munkával akkor is foglalkoznia kellene a média irodalomra szakosodott vékonyka szegmensének, ha a könyv egyik gondolatmenete nem éppen a „szakrális terror,” más szóval a „líraviláguralom” bevezetése lenne.

A műnek talán lesz ideje várni a megőrzőkre. Ki tudja várni, míg az őrzők betérnek az ő igazságába. A mű segít az alkotónak és az őrzőnek is. A mű a magát elrendező igazság valamilyen alakban, egyúttal az igazság megőrzése is.

Történészek szerint a 19. század az első világháború nyitó puskalövésével ért véget, s mivel jómagam Gyomán ezzel a puskaropogással ébredtem létre és valóra, történelmi szempontból egyívású vagyok a századdal. – Curriculum vitae, 1995

A lapból kinő egy szó-növény, fehér üvegből egy kérdőjel. Majd lassan, kis lépésekben, megépül egy térbeli mondat.

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb.

 
A gyaloglás nemcsak az önmagunkra figyelés tere és ideje, hanem „a kételyek születési helye és ideje” is, melynek során szembenézünk saját magunkkal, megfogalmazzuk kérdéseinket, és azokra megpróbálunk válaszolni. – Vígh Imre írása