Ugrás a tartalomra

Őszbúcsúztató vigasság a győri művészeti múzeumban


Lúdas Matyi alakját és tetteit idézik meg a képzőművészet és a társművészetek segítségével a győri Városi Művészeti Múzeumban november 13-án, szombaton a Múzeumok őszbúcsúztató vigasságán.

Ágh István költő az idei Győri Könyvszalon alkotói díjasa

Ágh István József Attila- és Kossuth-díjas költő kapta az idei – tizedik – Győri  Könyvszalon alkotói díját. Lebó Ferenc szobrászművész kisplasztikáját Borkai Zsolt polgármester adta át az alkotónak több évtizedes irodalmi munkássága elismeréseként a könyvszalon pénteki megnyitóján.

Lebontják az aktivista kínai művész stúdióját

Elrendelték a kínai hatóságok Aj Vej-vej (Ai Wei Wei) politikai aktivistaként is ismert kínai művész sanghaji stúdiójának lebontását, pedig az alkotóműhelyt két éve épp a nagyváros polgármesterének meghívására építette föl a művész. Vej-vejt, aki a hétvégén nagyszabású rendezvénnyel akarta búcsúztatni stúdióját, pénteken házi őrizet alá helyezték.

Új Dunántúli Napló: nyugaton nem kell Csontváry


Nyugat-Európa nem érdeklődik a Magyarországon rendkívül sokra tartott Csontváry Kosztka Tivadar művészete iránt, ezért képeit keleti országokkal szeretnék megismertetni – írta pénteken az Új Dunántúli Napló.

Ha november, akkor irodalom – Felcím: évente kétezer irodalmi díjat osztanak ki Franciaországban

November Franciaországban az irodalmi díjak szezonja: ekkor kerülnek a legnagyobb presztízsű díjak nevével ellátott piros papírszalagok az elismerést kiérdemlő művekre. Francia különlegességnek számít, hogy évente több mint kétezer díjat osztanak ki. Ezek szerves részét képezik a könyvpiac élénkítésének, jelentős ismertséget és közvetve anyagi hasznot jelentenek a díjazott szerzőnek, s mindenekelőtt a kiadók számára.

Elhunyt Adrian Paunescu román költő és politikus

Elhunyt péntek reggel Adrian Paunescu román költő, politikus, televíziós személyiség, akit a román lakosság a "nemzeti értékek" legfőbb tolmácsolójának tekintett, de aki a romániai magyar közösség szemében a román nacionalizmus egyik vezető szellemi képviselője volt.

Megjelent a friss Nobel-díjas Vargas Llosa új könyve


A gyarmatosítás következményeit elítélő mondatok kíséretében mutatta be új könyvét Madridban Mario Vargas Llosa perui író, az idei év irodalmi Nobel-díjának kitüntetettje; a kötet magyar fordítását 2011 őszén jelenteti meg az Európa Kiadó.

Húsz év időutazás – Kiállítás a rendszerváltás előtti két évtized MTI-fotóiból

Húsz év időutazás – A rendszerváltás előtti két évtized képekben címmel nyílt kiállítás a Magyar Távirati Iroda Kor-képek fotóalbum-sorozata utolsó két kötetének anyagából csütörtökön a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában, a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat keretében.

Húszmillió dollárért találhat gazdára egy Tiziano-festmény


Akár 20 millió dollárt (3,8 milliárd forintot) is megadhatnak a Sotheby's aukciósház szerint azért a Tiziano-festményért, amely januári New York-i árverésén kerül kalapács alá, s amelyet az aukciót megelőző nemzetközi bemutatótól eltekintve több mint 30 évig nem láthatott a nagyközönség.

A tudományos művektől az '56-os röpiratokig a Krisztina Antikvárium árverésén

Szombaton tartja 26. árverését a Krisztina Antikvárium a Bajcsy-Zsilinszky úti ECE centerben. Az 530 tételes választékban a sokféle könyv mellett fényképek, plakátok, térképek és folyóiratok is szerepelnek, s a tudományos művektől az '56-os röpiratokig számos különlegességet is kínálnak a budapesti aukción.

Elhunyt Jerry Bock, a Hegedűs a háztetőn című musical zeneszerzője

Elhunyt Jerry Bock, a Hegedűs a háztetőn című musical zeneszerzője. A Broadway történelmének meghatározó alakját 81 éves korában érte a halál.

EKF – Cirkusz költözik a pécsi színházba

A Cirkusz a színházban! elnevezésű minifesztivál keretében az ausztrál Circa és az angol Tiger Lillies társulat összesen három előadással lép fel a Pécsi Nemzeti Színházban a jövő hét elején.

Kerényi Ferenc: Színek, terek, emberek


A Ráció Kiadó szeretettel meghívja Kerényi Ferenc Színek, terek, emberek című tanulmánykötetének bemutatójára 2010. november 5-én pénteken 17 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumba (1053 Budapest Károlyi Mihály u. 16.).

Kétszázadszor játssza az István, a királyt a Pesti Magyar Színház

Kétszázadik előadásához érkezik szerdán a Pesti Magyar Színház István, a király-produkciója; a teátrum az ünnepi estére számos, a rockoperához kötődő művészt is meghívott.

Valladolidban nyert díjat Cakó Ferenc filmje

Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmes seregszemléjén, a valladolidi Nemzetközi Filmhéten (Seminci) nyert díjat Cakó Ferenc Érintés című homokanimációja, míg Kenyeres Bálint rövidfilmje, A repülés története immár az ötvenedik nemzetközi filmfesztiválra kapott meghívást – tájékoztatta az MTI-t szerdán a Magyar Filmunió.

Álmodj saját mesét – meseíró pályázat gyermekeknek

Nem kell szuper képességekkel rendelkezni ahhoz, hogy valaki hősé válhasson – ennek "bizonyítására" szolgáló meséket vár legújabb, gyermekek számára kiírt pályázatára a Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület.

Mundruczó-retrospektív Pozsonyban

Mundruczó Kornél filmrendezői munkásságának szentel retrospektív programot a pénteken kezdődő pozsonyi nemzetközi filmfesztivál – tájékoztatta a Magyar Filmunió szerdán az MTI-t.

Rekordösszegért kelhet el egy Schiele-festmény Bécsben


Kalapács alá kerül Egon Schiele egyik nagyméretű olajfestménye a bécsi Im Kinsky aukciósházban.

Modigliani-rekorddal nyitott a Sotheby's


Modigliani-rekorddal nyitotta őszi szezonját helyi idő szerint kedden este New Yorkban a Sotheby's aukciós ház.

Óriási sikerű Kurtág-est a párizsi Garnier Operában

Óriási sikert aratott kedden este Kurtág György zeneszerző a műveiből rendezett koncerten a párizsi Garnier Operában, ahol feleségével, Kurtág Márta zongoraművésszel együtt maga is fellépett.

A tüzes angyal magyarországi bemutatója Debrecenben


Először láthatja a közönség Magyarországon Szergej Prokofjev A tüzes angyal című operáját pénteken, a debreceni Csokonai Színházban – közölte Kovács Andrea, a színház sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Szörényi László: Újzélandot választottam ki új hazámul


Az EX LIBRIS Könyvtári Alapítvány, a Magyar Írószövetség és a Kortárs Könyvkiadó szeretettel meghívja Szörényi László irodalomtörténész Újzélandot választottam ki új hazámul – tanulmányok, kritikák a 20. század magyar irodalomról c.könyvének bemutatójára, mely 2010. 11. 04-én csütörtökön 18 órától lesz a Magyar Írószövetség Könyvtárában.

FÖLDES PÉTER: Az órák körbejárnak

A Mundus Novus Könyvek (Kft.) szeretettel meghívja Önt FÖLDES PÉTER Az órák körbejárnak c. regénye bemutatójára.

Tolcsvay-klub – 2010. november


9. Kedd      Dr.  EŐRY AJÁNDOK és EŐRY EMESE  előadása
                     Miért legyen kínai természetgyógyászat Magyarországon

Újabb demonstráció készül a Bécsi utcai Új Városközpont ellen

Más civilszervezetekkel összefogva újabb demonstrációt hirdetett az V. kerületi Bécsi utcába tervezett Új Városközpont elnevezésű nagyberuházás ellen vasárnapra a Váralja Szövetség (VSZ); a fiatal városvédőket tömörítő egyesület értesülése szerint a beruházók 2011. január 15-től műemléki jelentőségű épületeket is bontanának.

15 éves a Pannon Tükör


Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves barátait a Pannon Tükör irodalmi folyóirat őszi, ünnepi számának élő bemutatójára, amely 2010. november 4-én (csütörtökön) 17.00 órától lesz az ÍRÓSZÖVETSÉGBEN. (VI. ker. Bajza u. 18.)

Pór Bertalan festőművész 130 éve született


Százharminc éve, 1880. november 4-én született a Zólyom megyei Bábaszéken Pór Bertalan kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a XX. századi magyar avantgárd festészet képviselője.

Százéves a magyar tervezőgrafikai oktatás – Kiállítás és könyvbemutató Budapesten


Idén 100 éves a tervezőgrafikus képzés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), ebből az alkalomból grafika_100 címmel kiállításon és kötetben is bemutatkozik az évszázados oktatás. Az albumot, amelyet archív fotók, nyomatok és a mai hallgatók munkái gazdagítanak, a csütörtöki tárlatmegnyitón mutatják be Budapesten.

Mészáros Márta filmjével rajtol a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilmfesztivál


Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmjével rajtol szerdán a 18. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelynek ismét Marosvásárhely ad otthont – adta hírül kedden a romániai magyar média.

Hazakerült Csíkszereda kiváltságlevele

Csíkszereda egyik legfontosabb kordokumentumát, az 1670-ben kiállított kiváltságlevelet juttatták vissza csaknem 70 év után Magyarországról a Csíki Székely Múzeum és a megyeközpont tulajdonába.

A szerelmi bájital a Müpa operasorozatában

A Művészetek Palotája félig szcenírozott operaelőadásainak sorozatában először mutatnak be saját produkcióban belcanto alkotást. Donizetti A szerelmi bájital című sikerdarabját szombaton és vasárnap este láthatja a közönség.

Balkán világzenei fesztivál és konferencia Pécsett


November 3. és 6. között immár negyedik éve rendezik meg Pécsett a Kelet-Nyugati Átjáró elnevezésű rendezvényt, amelynek két markáns ívét a Balkán Világzenei Fesztivál és a Találkozó a Balkán Kapujában nemzetközi konferencia programjai alkotják.

Szolzsenyicin egykötetes Gulagja az orosz iskolákban


Oroszországban megjelent Alekszandr Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című, eredetileg háromkötetes művének egy kötetre rövidített változata.

Először vezényli, de rögtön két változatban a Bánk bánt Héja Domonkos


Párhuzamosan próbálja Erkel Ferenc Bánk bán című operájának két változatát a Magyar Állami Operaházban Héja Domonkos karmester, aki először vezényli az Erkel-művet. A zeneszerző születésének 200. évfordulóján, vasárnap és az évforduló előestéjén a dalszínházban a 149 évvel ezelőtti verzió csendül föl, utána azonban a közönség által jól ismert, "korszerűsített" verziót játsszák.

"Kultúrkúrát" írnak fel betegeiknek a turkui orvosok

"Kultúrkúrát" írnak fel betegeiknek az orvosok Európa egyik 2011-es kulturális fővárosában, a finnországi Turkuban.

EKF – Csaknem hetvenezren látták fél év alatt a Munkácsy-trilógiát Pécsett


Hatvanhatezer látogatót fogadott a Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú festményét bemutató, hétvégén zárult kiállítás Pécsett. Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című alkotás együtt először és feltehetően utoljára volt látható a baranyai megyeszékhelyen.