Lúdas Matyi alakját és tetteit idézik meg a képzőművészet és a társművészetek segítségével a győri Városi Művészeti Múzeumban november 13-án, szombaton a Múzeumok őszbúcsúztató vigasságán.
Játékos foglalkozásra hívják a gyerekeket a Csikóca Gyermekműhelybe a délelőtti órákban, majd levetítik a Lúdas Matyi című rajzfilmet, Dargay Attila alkotását a Hrabal Art moziban – közölte Grászli Bernadett múzeumigazgató pénteken a programokat beharangozó sajtótájékoztatón.
Döbrögi nagyúr asztala címmel látványterítésben gyönyörködhetnek az érdeklődők az Esterházy-palotában, majd kihirdetik a furfangos mesehősről szóló rajz- és meseíró verseny eredményeit, s a rajzokból kiállítást is nyitnak. A Gabalya bábszínház is megjeleníti Lúdas Matyi és Gáspár történetét "három verésben" kicsik és nagyok szórakoztatására.
A korongon készülő ludas tál, a viaszöntéses jóslás és a lúdtollal való kalligrafikus játékok már a Márton-napi népszokásokat elevenítik fel – folytatta az igazgató, hozzátéve: ennek jegyében tartják majd az újborkóstolót a soproni borvidék boraiból.
Lesznek tárlatvezetések is, ezúttal a Radnai-gyűjtemény értékeit mutatják be a közönségnek.
A babamúzeumnak otthont adó Zichy-palotában győri képeslapokból nyílik kiállítás, majd a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek koncertjét követően a Pannonhalmi Apátsági Pincészet történetéről hallhat a közönség. Az előadást borkóstoló színesíti. (MTI)