Először láthatja a közönség Magyarországon Szergej Prokofjev A tüzes angyal című operáját pénteken, a debreceni Csokonai Színházban – közölte Kovács Andrea, a színház sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Prokofjev Európában is ritkán játszott expresszionista operáját Silviu Purcarete rendezésében tűzi műsorára a színház november 5-én.
Az emigrációban élő Prokofjev maga írta a librettót francia nyelven a szimbolista regényíró, Valerij Brjuszov misztikus középkori története alapján. A XVII. században játszódó misztikus történet fantasztikus vízió ördögökkel, angyalokkal, mágiával, álommal és valósággal.
A megszállottságról szőtt történetek egész életében foglalkoztatták a szerzőt, A tüzes angyal azonban az ő életművében is egyedülálló: különleges vonzereje érzelmi intenzitásából fakad. Prokofjev operái közül ez a mű tükrözi leginkább a szerző emberi arcát - hangsúlyozta közleményében a sajtóreferens.
A mű főszereplője, Renata (Cristina Baggio/Rálik Szilvia) belső konfliktusba kerül a szellemi és a fizikai világgal, gyermekkora óta él benne a "tüzes angyal" képe. Az asszonyt végül emiatt boszorkányság vádjával máglyahalálra ítélik.
A tüzes angyalban eredetileg csak epizódszereplő Faust és Mephistopheles, utazásaik közben találkoznak Renata szerelmesével és segítőjével, Ruprecht-el (Busa Tamás/Haja Zsolt). Purcarete azonban rendezésében kiemeli a történetből Mephisto (Trill Zsolt) figuráját, és játékmesterré teszi - mutatott rá Kovács Andrea. Az előadás egyike az Armel Operaverseny és Fesztivál versenydarabjainak. A megmérettetés döntőjében november 15-én és 16-án láthatja Szegeden a közönség. Az előadást november 16-án a Duna Televízió is sugározza. (MTI)